Inkvizíció és Forman (frissítve)

Nolblog
Eredeti közlés:
italo 2006. nov. 12.
 
 
Két globális intézmény: a korábban létezett Egyházi Állam és a néhai Komintern, illetve annak gyakorlatát  módosítva folytató “világrendszer” szervezet-szociológiai elveit több bejegyzésben hasonlítottam össze. Hangsúlyozom, mindkettő globális intézmény volt, habár világuralmi céljaikat nem sikerült elérniük.
 
Örömmel fedeztem fel ugyanezt a párhuzamokban gondolkodó elemzést Milos Forman legutóbbi interjújának szövegében (Nsz. 06.11.11.). Maga a (két intézménynél merőben különböző) eszmevilág egészen más téma, mint a rá hivatkozva kiépített szervezet. Az interjú, csakúgy mint szerény posztjaim  csak az utóbbival foglalkoztak.


Így már összehasonlítható a  szervezetek következõ eleme: az inkvizíciós eszköztár. Azt még korábban megírtam, hogy a szovjet típusú elnyomó gépezet tömegesen alkalmazta az inkvizíció módszereit. Mert, akár az Egyházi Állam régen és az Újkor elsõ évszázadaiban, csak a félelem, a rettegés segítségével vélte megtarthatónak a maga hatalmi és ideológiai monopóliumát.  Ettől elkülönült sajátos célok érdekében, de annak idején ugyanezen   eszközrendszernek az alkalmazása volt a spanyol inkvizíció, hogy a többiről ne is beszéljünk.
 
Milos Forman  interjúja szerint  az ő Goya-filmjének központi figurája egy inkvizítor. Erre pedig  az inkvizíció huszadik századi megfelelõje ihlette a szerzõt. Az ávós módszerek és az egykori egyházias elnyomás közös vonásairól hallva, mind a naív szocialista, mind a vallásos  eszmevilág hívei közül bizonyára többen támadva érzik meggyõzõdésüket. De Forman, mindkettõre utalva, hozzáteszi: „nincs olyan ideológia… amellyel ne éltek volna vissza.”

Az amerikai protestáns vallási fundamentalisták által is hatalomra segített neokon politika ugyancsak megkapja tõle a magáét. Napóleont idézi, aki hódításra küldött katonáinak azt mondta, hogy majd felszabadítóként üdvözlik õket. Ugyanezekkel a szavakkal küldte a katonákat Irakba Bush és Cheney.

Ezek a Goya szellemei címû film társadalmi vezéreszméi.
Vezéreszmékbõl persze még nem lesz műalkotás. Jó lenne már magát a filmet látni.
 
(Mindehhez ma hozzáteszem, hogy a régi bűnökért nem a mostani keresztény világegyházat kell elmarasztalni. Teokratikus állama továbbra is  az abszolút monarchiák körébe tartozik. Ezen nem változtat a humánus eszméket terjesztő és gyakorló, a béke, az elesettek és kisebbségek védelmében szót emelő, egyházi reformokért  küzdő pápák gyakorlata sem. Felvilágosult monarcháknak tekinthetők.)

Jogállam

Nolblog

Jogállam

italo| 2006. nov. 25.

Jogállam. A rövid megnevezés elfogadható, mint a társadalom mûködésének egyik jellemzõje. Van súlyos tartalma. Elegendõen sok ember számára hordoz világos jelentést. Mint a többi rövid megnevezést, ezt sem érdemes a vele jelölt folyamatok gondos mérlegelése helyett emlegetni. Ellenzem a fogalom téves alkalmazását.

Egyfelõl, az indokolatlan kiterjesztését. Maholnap már az ország egészének berendezkedését értik alatta. Pedig az utóbbiba a szabad egyéni tevékenység,  a magángazdasági szervezõdés, a jövedelmek termelése és elosztása, a háztartási önellátás, a szellemi élet,  a civilszféra szerepe és sok más is bele tartozik. Ez a komplexum nem szoritkozik az államra. A jognak át kell hatnia mindazt, ami a cselekvések egész tömegéből a  közösséget érinti, a jogállam mégsem lehet ennek az egésznek az összefoglaló elnevezése. Ennél már valamivel tágabb terjedelmû a polgári  rendszer fogalma, de semmilyen egyetlen kifejezéssel nem lehet átfogni a társadalmi élet mûködését. Szükséges, hogy ez nálunk magába foglalja a népképviseleti, parlamenti demokráciát, a törvények uralmát,  a magántermelõi piacgazdaságot, az emberi jogok óvását, az életesélyek kiegyenlítésére törekvést. Egyebek között.

Másodszor, a jogállam kifejezés mai tipikus alkalmazása, helyesen, értékítéletre utal, amennyiben magasabb szintûnek  tartja ezt az államtípust a nem-jogállami típusnál, például az 1989 elõtti berendezkedésnél. De hallgatással elkövetett torzítás hibájába esik, ha itt megáll és nem értékeli az 1919-1944 közötti idõszak rendszerét. Ha az utóbbit jogállaminak tartja, akkor a Horthy rendszert a saját fõ szempontjából a Kádár rezsimnél magasabb rendûnek ismeri el. Ez egy lehetséges álláspont, de errõl is illene tájékoztatást adni.

Más baj is van. A német náci pártot a szavazók többsége juttatta hatalomra a választások elõtti terrorhadjárat után. A választások elõtti megfélemlítés, csendõrterror és nyilt szavazás a Horthy idõszakban, különösen a magyar vidéken, tömeges volt. Mindez csak ahhoz adalék, hogy a „jogállam” szó önmagában, a kevésbé pallérozott közönséget nem igazítja el arról, hogy egy országban demokratikus politikai egyenjogúság, vagy tekintélyelvû viszonyok állnak fenn.

 

Eddig 2 komment érkezett

1. izomagyu  2006. 11. 26. 1:23

 hmm, ez megérne egy hosszabb anyagot, mert nagyon jó
2. italo (szerkesztő)  2006. 11. 26. 17:34
 Köszönöm. Később talán tudom majd folytatni.

Esterházy, Csáth, hazugság

Nolblog
italo| 2006. szept. 24.|

 
Hadd kezdjem egy idézettel:
„…ami ezt az országot, ezt a hazát illeti, itt, hogy egyáltalán létezhessünk, hogy csak egyetlen nappal is továbbzökkenjünk, sosem szabad megmondani az igazságot, senkinek és semmirõl, mert ebben az országban csak a hazugság visz elõre bármit, a hazugság, a tömérdek leplezéssel és  cirkalmazással és torzítással és megfélemlítéssel, ebben az országban a hazugság: minden; és az igazságnak csak vádemelés, elítéltetés és megcsúfoltatás lehet a következménye, ezért nem hallgatja el õ, Csáth, hogy ennek az országnak az egész népe a hazugságba menekült…”  
Esterházy Péter: Csáth Géza fantasztikus élete. Körkép 88. 101.l.

 A következõ rövid bekezdés szemléltetni képes az elõzõt:
„Magyarországot úgy kell elképzelni, magyarázta Csáth, mint aminek pereme van. Azért így, hogy a sár ki ne folyjék belõle.” I.m. 129.l.

Azért is jó ez, mert érzéki képzeletünket más irányba indítja el. A sárról egy paraszti hajlék jut az eszembe. Nem túl jómódú, de igyekvõ gazdája gondosan elkerítette a disznóól elõterét. Az ólból kiengedett állatok ott szabadon dagonyázhatnak a sárban, amely, mi tagadás, olykor erõsen bûzlik. Ezen túl a porta többi része rendben van tartva, az állatok nem csatangolhatnak, piszkíthatnak és rombolhatnak a kedvükre. Nem hordhatják széjjel a mocskot. Be kell tartaniuk a szabályt, anélkül, hogy tudnák, mi az. Ha valamelyiknek olykor sikerül kitörnie, vasvillával akkorát kap a pofájára, hogy iszkol vissza a helyére. A gazdának nincs fogalma az állatvédelmi jogokról, de jószágai  egészségesek. Gazdaságában minden ember és lelkes állat nyugodtan él. Nem az egész portát kellett körülvennie peremmel, csak a sertések lakhelyét.

Szontyolodom

Nolblog

 italo| 2006. ápr. 6

Egyre több nagy kaliber közli a nyilvánossággal,hogy ő is inkább az anorbanikus vegyületeket kedveli.  Talán az lenne jó, ha nem tennék  Meggondolták, hogy ez hová vezethet? 

      A Nagyország példájára  emlékezve szontyolodtam el.  Néhány éve ott egy rugalmas gondolkodású, intellektuális,egyben harcos egyéniség próbált  többséget szerezni. Támogatói a világ felé leginkább nyitott északnyugati és délkeleti tengerparton elsöprő többségben voltak.  A pénzvilág egy nem jelentéktelen  része is mellé állt. Sok nagy  szellem csatlakozott hozzá.  Nobel-díjasok tucatjai álltak sorba,  hogy aláírhassák az őt támogató  nyilatkozatot. Azt hitték, hogy ezzel a nyílt kiállással segítenek neki.

      Vele szemben  két nagy  mozgalom indította meg a maga ellenkampányát még jóval a  választás előtt. Az egyik stratégiai irányból a Csőszök támadtak, az erények védői.  Sokasodtak a homofob szövegek és helyi intézkedések,  követelték a füvezők ráncba szedését, a kontraceptív eszközöket szinte nagyobb  bajnak ábrázolták, mint az aids-t. Mindezt és sok mást radikális módon politizáló  egyházi funkcionáriusok csoportja sulykolta. Az ő papjaik között talán nagyobb  arányban lehetett homoerotikus embereket találni, mint más foglalkozási ágakban.  Mivel ők ezt  bűnnek tartották, kétszer akkora hangerővel ítélték el, mint az átlagos  nyárspolgár. Közben sokáig leplezték és bujtatták a  soraikban rejtőző legundorítóbb  bűnözőket, a gyermekek megrontóit.

     Nagy pénzek mozgatták a Héja konglomerációt, amely a másik támadó éket szervezte.  Ezek olyan zseniálisan gondolkodtak, mint az a pesti illető, aki este a Kőrúton keresgélte az Eötvös utcában elveszített óráját. Merthogy az jobban ki volt világítva. Persze azért nem  Irakban kereste.

     A Csőszök és a Héják, a bigottság és a pénz szövetsége erős frontot állított szembe a szellem és a pénz szövetségével. Az értelmiség hangadói szinte minden nap győzelmi mámorba estek és diadalittasan mutatták fel az ellentábor szamárságáról  szóló bőséges híreket. Végül mégis veszítettek,  amiről addig el sem tudták képzelni,  hogy bekövetkezhet.  Elszámították magukat és ezzel rossz tájékoztatást adtak az  általuk kedvelt erőnek.  Az igazi értelmiségi szakmai beidegződéséről van  szó. Munkájánál fogva a business skill-re figyel, ami nem  üzleti ügyesség, hanem  érdemi   problémamegoldó képesség. A politikus viszont a  power skill-re összpontosít: a hatalom megszerzésére és tartására.  Lecsepült  ellenfelük ebben múlta felül őket, ha nem is saját maga, hanem  a háttérben, észrevétlenül  működő tanácsadóinak és segítőtársainak  révén. Egy másik hatás  jórészt a  Nagyország jelenlegi viszonyaiból eredt. Kissé komolytalanul azt  mondhatnánk, hogy minél több tekintélyes intellektus áll nyiltan egy politikus  mögé, annál rosszabb az illetőnek. Ott ezek nagy esze bizalmatlanságot is szül  a választókban, pláne, ha értelmi  képességek dolgában maga a jelölt is erősen  felülmúlja riválisát.

     Ezért szontyolodtam el, amikor azt láttam, hogy provinciánk kedvelt népszónokának társaságában egyre kevesebb érdemi elemzés alapján politizáló ember marad. Az, hogy az utóbbiak szép sorjában nyiltan ellene fordulnak, talán nem az ő esélyeit rontja. Hiszen, mint az egyik Gyula pápa mondta és egy régi, híres svéd politikus megismételte: kevés bölcsességgel kormányozzák a világot.

     Az vigasztal, hogy a mi körülményeink részben mások, mint amiről az imént volt szó. Igaz, a csőszök nagyjából ugyanolyan hercigek, mint abban a nagy országban. Itt is vannak héják, de azok nem háborúzni akarnak, inkább csak rikoltozni. Pénzből is sokkal kevesebb van.  Az is megnyugtató, hogy komoly értelmiségiekkel, nagy szellemekkel szemben nálunk kisebb a félelem, ha politizálnak, mint odaát.  Az észtől nem félünk annyira, mert itt úgyis magát  tartja mindenki a legokosabbnak, ami  hungarikum lehet.  Szellemi képviselői mindkét konglomerátumnak vannak. Látható, hogy hol nagyobb a szellemi erő, bár a verseny  kimenetelét  nem ez dönti el. A magyar Csőszök felejthetetlen otrombaságokat követtek el az utóbbi  időben, ami azonban a papjaikra hallgató  hívőket nem befolyásolja. 

      A dolgok kimenetele kissé azért bizonytalan , mert itt a Csőszökkel szövetségben egy  náluk sokkal nagyobb erő is hat.  Mégpedig az a réteg, amely azt hiszi, hogy a nemzetet most meg kell védelmezni valakik ellen – az országon belül. Ennek vezető manipulátorai: a Védők a “power skillnek”  a birtokában vannak.  Talán egy kis előnyük is van azon a téren, ahol az elemi emóciókat, ösztönöket kell (?) megmozgatni.  Az olykor a hisztériát súrolóan felizzított  népszónoki beszédmódnak is van hatása az erre fogékony, kevéssé összetett  érzelmekkel  motiválható közönségre.  Esélyeik tehát nem vesztek el.    Egy rakás  tisztességtelen eszköz használatos a hatalom megszerzésére.  Ha két,  azonos erejű birkózó gyötri egymást egy kötöttfogású küzdelemben,  akkor elméleti esélyeik azonosak.  De ha közülük az egyik a szabadfogású harcmódot kezdi alkalmazni,  akkor előnyhöz jut. Szabályaink és versenybíráink nem mindig tudják  megakadályozni az  ilyen  sportszerűtlen versengést.

      Józan bizakodásra is van elég ok. Hiba lenne a multat a jövőbe vetíteni,  de azért megfontoltan számolni lehet azzal,  hogy a közelmult irányzatai fognak folytatódni. Az utóbbi években pedig az országos közvélekedést inkább a józan ész befolyásolta, mint a primitív indulat.  A Védők  által keltett hangulattal  szemben az érdekek és körülmények  nyugodt mérlegelése kerekedett felül.

       A mérlegelés eredményét most főleg két réteg gondolatmenete dönti el. Az egyik réteg, a Zöm, azt vizsgálja meg, hogy a további erőteljes korszerűsítés hoz-e a számára hasznot, nem követel-e áldozatokat tőle a közeli jövőben. A másik réteg, a puszta létfenntartásért Küzdőké pedig azt, hogy kitől várhatja helyzetének további, érezhető javulását.

Vatikán és Komintern. Szervezési elvek.

Nolblog
italo|2006. máj. 2.

A Vatikán és a néhai Komintern nemzetközi, nemzetek feletti tevékenységében egyaránt megfigyelhetők hasonló és eltérő szervezetszociológiai ismérvek. Ebben a bejegyzésben ezek közül  fogok néhányat leírni. Egyáltalán nem foglalkozom a világnézet, a meggyőződés, a hitélet tartalmi kérdéseivel. Az összehasonlítás kedvéért, annak keretében a  már régen megszűnt Kominternt is jelen időben emlegetem.
A leírást a szervezeti hasonlóságokkal érdemes kezdeni. Mindkettőre jellemző, hogy egyetlen  központból irányított nemzetközi hálózat. Központja egy szuverén állam, amely nagy anyagi gazdagságot halmozott fel és sok kulturális kincset gyűjtött össze. Vezetője  korlátlan hatalommal irányítja. A hálózaton belüli alá- és fölérendeltségek egyértelműen meghatározottak. Kizárja a demokratikus működést, megfékezi a helyi önállósulási törekvéseket. Deklarált programja az alapítók által kialakított világértelmező doktrína, kis számú legfelső szintű tisztségviselő  által diktált gyakorlatot védelmező értelmezésben.  A hálózat tevékenysége részben arra irányul, hogy minél több ember éppen  ennek az értelmezésnek a leegyszerűsített hívószavait használva gondolkozzon.  Az embereknek ezt a körét az adott világlátás  terjesztői és magyarázói a hatásuk alatt tartják. A befolyásoltak meggyőződését, hitét, jóhiszeműségét kihasználva, azok közéleti döntéseit és az egész társadalmi életet a maguk elképzelései szerint próbálják alakítani. Ez a probléma veleje.

Ugyanis ezen a síkon kerül ellentétbe az egyik államnak alárendelt  szervezet más államok területén folytatott tevékenysége ezen utóbbi államok szuverén érdekeivel. Éppen ezen a síkon és nem másutt, például nem az általános világnézet, a hiedelmek rendszere, a szemléleti meggyőződések tekintetében. Ha az utóbb felsoroltaknak van egy, a hívei által planetárisan elismert nemkormányzati intézménye, amelynek állásfoglalásait jól elkülöníthetően világnézeti jellegű kérdésekben ők irányadónak fogadják el, ez más államok önállóságát nem sérti.

De egyetlen, magát becsülő nemzet sem engedheti meg, hogy politikai életét direkt, vagy  körmönfont módszerekkel egy idegen állam által irányított globális hálózat határozza meg.  Az a népszuverenítás és az ezt megtestesítő, demokratikusan megválasztott törvényhozás vagy a népszavazás döntési szférája. (Ebbe a szférába tartozik a szuverenitás részleges megosztásának elfogadása, vagy elutasítása is.) Nem kifogásolható, ha bizonyos keretek között külföldi magánszemélyek, csoportok is igyekeznek befolyásolni egy-egy ország közéletét. De ebben a szférában, tehát a politikai döntések zónájában mindenki, aki egy idegen állam hálózatának instrukcióit terjeszti, úgy cselekszik, mint ennek a  szervezetnek a képviselője. Ha  ez az intézmény a maga hálózati funkcionáriusai és az általuk befolyásolt emberek révén az  egyes országok hatalmi kérdéseibe próbál beavatkozni,  ennek a befolyásnak a közvetítői és  érvényesítői (ebben a vonatkozásban) egy idegen állam ügynökeinek számítanak.

Többen azt vitatják, hogy az egyházak beavatkozhatnak-e a politikába. Az egyházak bizonyos részben maguk is politikai szervezetek, tehát azon belül vannak, aminek ügyeibe beavatkoznak. Az a  vita minden egyházról szól, az itt említettek csak egyiküket érintik, azt amelyik világegyházként határozza meg  magát. Ennek nemzeti részeit, hasonlóan a néhai Komintern ( a világpárt) szekcióihoz, külföldről irányítják. Ezért ellentétes a politikai szerepük a nemzeti önállósággal.  A globalizmus elvetése, ha őszinte lenne, első helyen a világegyház létezését utasítaná el.

Itt nem foglalkozom a fordított irányú törekvéssel, melyben némely nemzetállamok  a maguk céljainak rendelik alá a  nemzetfeletti  elveket  formálisan képviselő vallási intézményeket.

A vatikánista hálózatnak van legalább két olyan szervezési jellegzetessége, amelyek miatt sokkal hatásosabb bármilyen más, hasonlóan expanzív ideológia-politikai szervezetnél.

Először is, ez a hálózat különösen ügyel funkcionáriusainak alapos felkészítésére. Magas szintű és huzamos kiképzésben részesülnek humán és természettudományi ismeretekből. Kimerítő felkészítést kapnak  lélektani, szónoklattani szakkérdésekről és a magánéleti problémák kezelési módjáról. Ezért mindenkinek, aki tényleg szembe akar nézni velük, el kell sajátítania azt a gazdag tapasztalatot,  kultúrát és tanultságot, ami a vatikanizmus központját és sok képviselőjét jellemzi. (Ami egyébként nem zárja ki, hogy időnként tudatosan kulturálatlan módszerekhez folyamodjanak.)

Másodszor, a tudattalan feszültségeire építenek és ezek levezetésére kínálnak szemléleti, érzelmi és gondolati megoldásokat. Megszentelő rítusokkal övezik az élet fontos eseményeit, megkönnyítik a nehéz, vagy tragikus fejlemények elviselését. Bűntudatot keltenek és oldanak. A hitelvek terjesztését  erkölcsi megközelítésben folytatják, azzal a céllal, hogy a dogmatikai meggyőződés elválaszthatatlannak tűnjön az erkölcsös alapállástól. Innen ered, hogy meggyőzött támogatóik tőlük várják a jóváhagyást, vagy  eligazítást  magánéleti döntésekben is. Foglalkoznak minden egyes egyénnel, hiszen ő, az egyes személy a hálózaton belüli információáramlás végpontja és célpontja, ami egyszersmind szívós tömeghatásuk titkára is rávilágít.

Egyáltalán nem vetik meg az anyagi javak szerzését, amit segítő szolgálataikkal, tanítási munkájukkal és ápolási tevékenységükkel indokolnak. A közpénzek iránti igényt nyilván el is túlozzák, a valóságosnál nagyobbnak tüntetve fel azt a kört, amelyben munkájukat ne lehetne szekuláris tevékenységgel helyettesíteni. Másutt az állam tukmálja rájuk a jóléti tevékenységeket, hogy azokat a kurzus által elképzelt eszmei korrektség jegyében folytassák. Az utóbb említettek is alá vannak rendelve egy sok mindent magában foglaló törekvésnek: a befolyási szféra kiterjesztésének. Mostani fejtegetésem ezt  csak annyiban érinti, amennyiben az előbb említett külföldi alárendeltséghez kapcsolódik.

A külföldi alárendeltség mellett azonban az egyházon belül a kurzushatalom végrehajtó eszközévé váló, magas állású  réteg köti meg a kezét azoknak a kiválóan képzett, világosan gondolkodó vezetőknek, akik szeretnék kiküszöbölni a visszásságok egy részét.

Whedon szerkesztő

Nolblog

italo|2007. nov. 9.|

Edgar Lee Masters (1869-1950) szatírikus sírfelirataiból.
Lásd meg minden kérdésnek minden oldalát;

állj oda mindenhová, légy mindenféle, semmi se túl sokáig;

forgasd az igazságot, míg nem lesz célirányos,

használd az emberiség nagy családjának lelki életét

ködösítésre, melléírásra;

álarcot hordj, mint a görög színészek

– nyolcoldalas lapod – mögötte el lehet nyüzsögni,

öklömnyi betükkel megafonba bőgni:

“Nesze nektek egy óriás” –

így lehetsz besurranó tolvaj,

aki megszívta magát a rejtőzködő lélek

névtelen szövegeivel. És közben

kaparj a botrányra jópénzért ganajt…

(Fordította: Gergely Ágnes.)

Hozzászólások  Eddig 5 komment érkezett

 Hasznos tanácsok. Azt hiszem, meg is fogadták!:)
2. italo (látogató)  2007. 11. 09. 16:41
 🙂

Igen, sokan. Van aki lihegve, van aki megélhetés miatt. De azért létezik a becsületes hírlapíró régies típusa is. Az üzleti érdeken ők sem tehetik túl magukat.

3. kefir (látogató)  2007. 11. 09. 23:19

 Mostanában faji alapon is emlegetnek médiatúlsulyt. Hová sorolható akkor Széles Gábor terjeszkedő birodalma?
4. bicus (látogató)  2007. 11. 10. 0:54
 …ködösítés, melléírás, botrány és ganaj…

Ezek mennek mostanában. Aki a megélhetés miatt rákényszerül, szemlesütve jár az utcán, pedig nem neki kellene szégyelnie magát.

5. italo (szerkesztő)  2007. 11. 10. 21:36

 Igen. Száz éve írták, de ma is időszerű. Aki nem szemlesütve , hanem lelkesen jár és rombol, arról így emlékezik meg a sírvers:

“akármibe van, úszd meg simán,maradj felül:
tiéd a hatalom, hurrá,döntsd a civilizációt,
mint a paranoiás kamasz, aki egy sínre tett farönkkel kisiklatja az expresszt –
legyél lapszerkesztő, mint én. ”
A 3.ra: lehet, hogy ezt a típust szereti alkalmazni az a birodalom is.

A Borzsák

A Borzsák

italo 2007. dec. 20.

A napokban elhunyt klasszika-filológusunk leginkább tanulságos mûvét  „A Borzsák” címen emlegetik.

A mû az õ szerkesztésében, két különálló kötetben megjelent Görög… és  Római Történeti Chrestomathia. (Tankönyvkiadó, 1960, 1963) A két fóliáns az antik világ legfontosabb dokumentumait tartalmazza. A görög rész 3600 évvel ezelõtti krétai írásokkal kezdõdik. Hat jeles szerzõ fordításai között az oroszlánrészt Borzsák István munkái teszik ki. Legnagyobb terjedelmû az õ Hérodotos és  Thukydidés szövege. A késõbbiek közül tõle olvashatók magyarul Cornelius Nepos, Plutarchos és mások írásai.

A római kötet fordításait Hahn Istvánnal felváltva alkották meg. Borzsák tollából származik a magyarra áttett Polybios, Livius, Cicero, Tacitus és ifj. Plinius szövegek nagy része és az Augustus, Tiberius, Claudius, Hadrianus uralmával összefüggõ temérdek irat. Pannonia, Dácia, a hunok, gótok, alánok történetérõl és a korai kereszténység helyzetérõl tudósító szemelvények szintén az õ tolmácsolásában ismerhetõk meg.

A rövid felsorolásból is kitûnik, hogy diszkurzív prózában fogalmazott mûvekrõl van szó. Jó részük azonban a szépírói mércét is megüti. Nem véletlen, hogy az 1962-tõl kiadott Világirodalmi Antológiába is felvették õket.

Borzsák helye azok között van, akik ebben az országban  a legtöbbet tették a mûvelõdni akaró emberfõk javára.

Hozzászólások

1. italo (szerkesztő)  2007. 12. 20. 21:53
 Az Elte nekrológja az életmű más oldalait is megvilágítja: ..kiemelkedő fontosságúak Horatiusról, a római történetírásról, különösen Tacitusról szóló munkái, de jelentőset alkotott az ókori művelődés továbbélésének, legfőképp a Nagy Sándor hagyománynak kutatása terén is. Szövegkiadásaiból, ókori szerzők /Horatius, Tacitus/ szövegeihez írt tudós kommentárjaiból egyetemi hallgatók és tudós kollégák egyaránt tanultak. A ma, az ókortudomány területén működő kutatók szinte mind tanítványai voltak, halála mindnyájuk személyes vesztesége is.