További Schopenhauer szövegek

További Schopenhauer szövegek: bővítő kiegészítések magyarul

1

Ami a halálban félelmes a számunkra,  semmiképp sem a fájdalom: mert ez, egyrészt, nyilvánvalóan a halálon innen  van, másrészt gyakran a fájdalomból menekülünk a halálba, csakúgy, ahogy  máskor meg épp fordítva, a legborzalmasabb fájdalmat is vállaljuk, hogy a  haláltól, bár az gyors volna s könnyű, még egy darabig menekedhessünk.  Különbséget teszünk tehát a fájdalom s a halál mint két merőben más rossz  közt: amitől a halálban félünk, az valójában az individuum bukása, s a halál  leplezetlenül meg is nyilvánul ilyenként, és mert az individuum maga az  életakarat az egyes egyedi objektivációban, egész lényege tiltakozik a halál  ellen. Ahol mármost az érzés ily menthetetlenül kiszolgáltat bennünket, közbeléphet az ész, s annak visszás benyomásait nagyrészt legyűrheti, magasabb  álláspontra helyezvén bennünket, ahol az egyedi egyes helyett most már az  általános (a mérvadó).

2

Annak bensőséges és csupán érzett tudata, amit  éppen oly világosan megismertünk az eddigiekben, jóllehet, mint mondtuk,  megakadályozza, hogy a halál gondolata már az ésszel élő lény életét is megmérgezhesse, hiszen az ily ép tudat mindamaz életkedv alapja, mely az élőt  derekasan fenntartja mind, és bátran élteti, mintha nem volna halál, addig  tudniillik, míg az életet tudja szeme előtt tartani, s tekintete erre irányul; nem  akadályozza meg azonban ez azt, hogy ha a halál egyes egyedileg s a valóságban, vagy esetleg akár csak a fantáziában is, megközelíti az individuumot, kinek  is akkor figyelembe kell vennie tényét, ne érezzen halálfélelmet az egyén, ne  akarjon menekülni minden módon. Mert ahogyan addig, míg megismerése az  életre mint olyanra irányult, s ebben a véghetetlenséget vélhette fölfedezni, így  most, hogy a halált látja, már ezt kell fölismernie. Hogy nem  érinti őt a halál, mely érinthetetlenség is mint magánvalónak lesz a része, a  jelenség számára ez az egyebekbeni külvilág további fennmaradásával esik  egybe.

3

Aki az emberi felfogásnak  ezt a sajátosságát valóban figyelembe veszi, be fogja látni, hogy ennek pszichológiai magyarázatai, melyek a szokásra és az elkerülhetetlenbe való belenyugvás tényére építenének, korántsem elégségesek, és a valódi ok az imént  megadott, mélyebben fekvő. Ugyanezen okból magyarázható az is, hogy minden korban, minden nép körében élnek dogmák az individuum valamiféle fennmaradásáról a halál után, s e tételek tiszteletnek is örvendenek, jóllehet a bizonyítékok megannyiszor igencsak szegényesek, az ellenkezőjére viszont  erősek és számosak, sőt ez utóbbihoz nem is kell külön bizonyíték, hiszen  lényegében a józan értelem ismeri el tényként a dolgot.

4

A jelen, tartalmával együtt, mindig itt van: mindkettő ingadozás  nélkül, szilárdan áll; mint a szivárvány a vízesés sugarán. Mert az akaratnak az  élet, az életnek a jelen biztos és bizonyos. Persze ha visszagondolunk az eltűnt  évezredekre, azokra az embermilliókra, akik ezek során éltek, megkérdezzük:  mik voltak ők? mivé lettek? De ha ugyanakkor épp csak a magunk életének  múltját idézzük fel ekképpen, ha jeleneteit képzeletünkben megelevenítjük, s  így kérdezzük megint: mi volt mindez? mivé lett ez? Ahogy ezzel, ugyanígy áll a  dolog ama milliók életével. Vagy vélekedjünk úgy, hogy a múlt avval, hogy a  halál ráütötte pecsétjét, új létezésre jut? Saját múltunk, már csak a legközelebbi  is, a tegnapi nap maga mindössze a fantázia semmis álma, és ugyanez mind  ama milliók múltja szintígy. Mi volt? Mi van? Az akarat, melynek tükre az élet,  és az akarattól szabadult megismerés. A múltban  senki ember még nem élt, és a jövőben sem fog élni, hanem a jelen minden élet  egyedüli formája, egyszersmind azonban biztos birtoka is, melyet senki el nem  vehet tőle.

5

Az idő  feltarthatatlan folyamhoz hasonlít, és a jelen mintha szikla lenne, amelyen e  folyam megtörik, de nem tudja elsodorni. Az akarat mint magánvaló ugyanúgy  nincs alávetve az ok elvének, mint a megismerés szubjektuma, mely végső  soron bizonyos szempontból mégis maga az akarat vagy az akarat megnyilvánulása; és ahogy az akaratnak az élet, saját jelensége, bizonyosság, ugyanígy  az a jelen is, a való élet egyetlen formája. Eszerint nem kell kutatnunk az élet  előtti múltat, sem a halál utáni jövőt: ellenkezőleg, épp azt az egyetlen formát  kell megismernünk, amelyikben az akarat megjelenik: a jelent; a jelen nem  szökhet meg az akarat elől, de az akarat sem a jelenből. Akit tehát az élet úgy,  ahogy van, kielégít, aki az életet minden módon igenli, az bízvást tekintheti  végtelennek is.

Advertisements

Schopenhauer excerpts

Schopenhauer  on life, birth and death

(Book Four, pp.355-358)
“Birth and death belong merely to the phenomenon of will, thus to life; and it is essential to this to exhibit itself in individuals which come into being and pass away, as fleeting phenomena appearing in the form of time phenomena of that which in itself knows no time, but must exhibit itself precisely in the way we have said, in order to objectify its peculiar nature. Birth and death belong in like manner to life, and hold the balance as reciprocal conditions of each other, or, if one likes the expression, as poles of the whole phenomenon of life. The wisest of all mythologies, the Indian, ex presses this by giving to the very god that symbolises destruction, death (as Brahma, the most sinful and the lowest god of the Trimurti, symbolises generation, coming into being, and Vishnu maintaining or preserving), by giving, I say, to Siva as an attribute not only the necklace of skulls, but also the lingam, the symbol of generation, which appears here as the counterpart of death, thus signifying that generation and death are essentially correlatives, which reciprocally neutralise and annul each other.

It was precisely the same sentiment that led the Greeks and Romans to adorn their costly sarcophagi, just as we see them now, with feasts, dances, marriages, the chase, fights of wild beasts, bacchanalians, &c.; thus with representations of the full ardour of life, which they place before us not only in such revels and sports, but also in sensual groups, and even go so far as to represent the sexual intercourse of satyrs and goats. Clearly the aim was to point in the most impressive manner away from the death of the mourned individual to the immortal life of nature, and thus to indicate, though without abstract knowledge, that the whole of nature is the phenomenon and also the fulfilment of the will to live. The form of…

(356 THE WORLD AS WILL. BK. iv.)
this phenomenon is time, space, and causality, and by means of these individuation, which carries with it that the individual must come into being and pass away. But this no more affects the will to live, of whose manifestation the individual is, as it were, only a particular example or specimen, than the death of an individual injures the whole of nature. For it is not the individual, but only the species that Nature cares for, and for the preservation of which she so earnestly strives, providing for it with the utmost prodigality through the vast surplus of the seed and the great strength of the fructifying im pulse. The individual, on the contrary, neither has nor can have any value for Nature, for her kingdom is infinite time and infinite space, and in these infinite multiplicity of possible individuals. Therefore she is always ready to let the individual fall, and hence it is not only exposed to destruction in a thousand ways by the most insignificant accident, but originally destined for it, and conducted towards it by Nature herself from the moment it has served its end of maintaining the species. Thus Nature naively expresses the great truth that only the Ideas, not the individuals, have, properly speaking, reality, i.e., are complete objectivity of the will. Now, since man is Nature itself, and indeed Nature at the highest grade of its self-consciousness, but Nature is only the objectified will to live, the man who has comprehended and retained this point of view may well console himself, when contemplating his own death and that of his friends, by turning his eyes to the immortal life of Nature, which he himself is. This is the significance of Siva with the lingam, and of those ancient sarcophagi with their pictures of plowing life, which say to the mourning beholder, Natura non contristatur.

That generation and death are to be regarded as some thing belonging to life, and essential to this phenomenon of the will, arises also from the fact that they both exhibit themselves merely as higher powers of the expres-…

(THE ASSERTION AND DENIAL OF THE WILL. 357 )
sion of that in which all the rest of life consists. This is through and through nothing else than the constant change of matter in the fixed permanence of form; and this is what constitutes the transitoriness of the individual and the permanence of the species. Constant nourishment and renewal differ from generation only in degree, and constant excretion differs only in degree from death. The first shows itself most simply and distinctly in the plant. The plant is throughout a constant recurrence of the same impulse of its simplest fibre, which groups itself into leaf and branch. It is a systematic aggregate of similar plants supporting each other, whose constant reproduction is its single impulse. It ascends to the full satisfaction of this tendency through the grades of its metamorphosis, finally to the blossom and fruit, that compendium of its existence and effort in which it now attains, by a short way, to that which is its single aim, and at a stroke produces a thousand-fold what, up till then, it effected only in the particular case the repetition of itself. Its earlier growth and development stands in the same relation to its fruit as writing stands to printing. With the animal it is clearly quite the same.

The process of nourishing is a constant reproduction; the process of reproduction is a higher power of nourishing. The pleasure which accompanies the act of procreation is a higher power of the agreeableness of the sense of life. On the other hand, excretion, the constant exhalation and throwing off of matter, is the same as that which, at a higher power, death, is the contrary of generation. And if here we are always content to retain the form without lamenting the discarded matter, we ought to bear ourselves in the same way if in death the same thing happens, in a higher degree and to the whole, as takes place daily and hourly in a partial manner in excretion: if we are indifferent to the one, we ought not to shrink from the other. | Therefore, from this point of view, it appears just as perverse to desire…

(358 THE WORLD AS WILL. BK . iv. )

the continuance of an individuality which will be replaced by other individuals as to desire the permanence of matter which will be replaced by other matter. It appears just as foolish to embalm the body as it would be carefully to preserve its excrement. As to the individual consciousness which is bound to the individual body, it is absolutely interrupted every day by sleep. Deep sleep is, while it lasts, in no way different from death, into which, in fact, it often passes continuously, as in the case of freezing to death. It differs only with regard to the future, the awaking. Death is a sleep in which individuality is forgotten; everything else wakes again, or rather never slept.

Above all things, we must distinctly recognise that the form of the phenomenon of will, the form of life or reality, is really only the present, not the future nor the past. The latter are only in the conception, exist only in the connection of knowledge, so far as it follows the principle of sufficient reason. No man has ever lived in the past, and none will live in the future; the present alone is the form of all life, and is its sure possession which can never be taken from it. The present always exists, together with its content. Both remain fixed without wavering, like the rainbow on the waterfall For life is firm and certain in the will, and the present is firm and certain in life. “

THE WORLD AS WILL AND REPRESENTATION BOOK FOUR

 

Two self-deceptive, false and superfluous consolations

1. From Schopenhauer’s influence, Thomas Buddenbrook “had such thoughts as “Where shall I be when I am dead? …I shall be in all those who have ever, do ever, or ever shall say ‘I’ ” …”Who, what, how could I be if I were not—if this my external self, my consciousness, did not cut me off from those who are not I?”…”soon will that in me which loves you be free and be in and with you – in and with you all.” “I shall live…Blind, thoughtless, pitiful eruption of the urging will!” Schopenhauer had written that “Egoism really consists in man’s restricting all reality to his own person, in that he imagines he lives in this alone, and not in others. Death teaches him something better, since it abolishes this person, so that man’s true nature, that is his will, will henceforth live only in other individuals.” According to this teaching, there really is no self to lose when death occurs. What is usually considered to be the self is really the same in all people and animals, at all times and everywhere. Irvin D. Yalom had a character in his novel describe it as follows:

…essentially it described a dying patriarch having an epiphany in which the boundaries dissolved between himself and others. As a result he was comforted by the unity of all life and the idea that after death he would return to the life force whence he came and hence retain his connectedness with all living things.

2. However, a few days after reading Schopenhauer, “his middle class instincts” brought Thomas Buddenbrook back to his former belief in a personal Father God and in Heaven, the home of departed individual souls. There could be no consolation if conscious personal identity is lost at death. The novel ends with the surviving characters’ firm consoling belief that there will be a large family reunion, in the afterlife, of all the individual Buddenbrook personalities. “

(Text source:Wikipedia)

Excerpts from Proust

(My selection from: Within A Budding Grove Vol. 2 of Remembrance of Things Past Author: Marcel Proust; Translated from the French by C. K. Scott Moncrieff)

1

a man may be illiterate, and make stupid puns, and yet have a special gift, which no amount of general culture can replace—such as the gift of a great strategist or physician

2

what attracts men one to another is not a common point of view but a consanguinity of spirit. was not situated somewhere outside the realm of Time, but was subject to its laws, just like the people in novels…In theory one is aware that the earth revolves, but in practice one does not perceive it, the ground upon which one treads seems not to move, and one can live undisturbed. So it is with Time in one’s life.

3

It is not enough that a physician who is called in to treat cases of this sort should be learned. Brought face to face with symptoms which may or may not be those of three or four different complaints, it is in the long run his instinct, his eye that must decide with which, despite the more or less similar appearance of them all, he has to deal. This mysterious gift does not imply any superiority in the other departments of the intellect, and a creature of the utmost vulgarity, who admires the worst pictures, the worst music, in whose mind there is nothing out of the common, may perfectly well possess it.

4

Then, as my health became worse, they decided to make me follow out Cottard’s prescriptions to the letter; in three days my ‘rattle’ and cough had ceased, I could breathe freely. And we realised that this imbecile was a clinical genius.

5

Purpled with the glow of morning, her face was rosier than the sky. I felt in her presence that desire to live which is reborn in us whenever we become conscious anew of beauty and of happiness. We invariably forget that these are individual qualities, and, substituting for them in our mind a conventional type at which we arrive by striking a sort of mean amongst the different faces that have taken our fancy, the pleasures we have known, we are left with mere abstract images which are lifeless and dull because they are lacking in precisely that element of novelty, different from anything we have known, that element which is proper to beauty and to happiness. And we deliver on life a pessimistic judgment which we suppose to be fair, for we believed that we were taking into account when we formed it happiness and beauty, whereas in fact we left them out and replaced them by syntheses in which there is not a single atom of either.

So it is that a well-read man will at once begin to yawn with boredom when anyone speaks to him of a new ‘good book,’ because he imagines a sort of composite of all the good books that he has read and knows already, whereas a good book is something special, something incalculable, and is made up not of the sum of all previous masterpieces but of something which the most thorough assimilation of every one of them would not enable him to discover, since it exists not in their sum but beyond it. Once he has become acquainted with this new work, the well-read man, till then apathetic, feels his interest awaken in the reality which it depicts.

6

As a rule it is with our being reduced to a minimum that we live, most of our faculties lie dormant because they can rely upon Habit, which knows what there is to be done and has no need of their services. But on this morning of travel, the interruption of the routine of my existence, the change of place and time, had made their presence indispensable. My habits, which were sedentary and not matutinal, played me false, and all my faculties came hurrying to take their place, vying with one another in their zeal, rising, each of them, like waves in a storm, to the same unaccustomed level, from the basest to the most exalted, from breath, appetite, the circulation of my blood to receptivity and imagination.

7

And at night they did not dine in the hotel, where, hidden springs of electricity flooding the great dining-room with light, it became as it were an immense and wonderful aquarium against whose wall of glass the working population of Balbec, the fishermen and also the tradesmen’s families, clustering invisibly in the outer darkness, pressed their faces to watch, gently floating upon the golden eddies within, the luxurious life of its occupants, a thing as extraordinary to the poor as the life of strange fishes or molluscs (an important social question, this: whether the wall of glass will always protect the wonderful creatures at their feasting, whether the obscure folk who watch them hungrily out of the night will not break in some day to gather them from their aquarium and devour them).

8

In the human race the frequency of the virtues that are identical in us all is not more wonderful than the multiplicity of the defects that are peculiar to each one of us. Undoubtedly, it is not common sense that is “the commonest thing in the world”; but human kindness. But the variety of our defects is no less remarkable than the similarity of our virtues. Each of us has his own, so much so that to continue loving him we are obliged not to take them into account but to ignore them and look only to the rest of his character.

Then, too, every vice, like every profession, requires and trains a special knowledge

9

But with him as with all famous people, M. Bloch knew them only ‘without actually knowing them,’ from having seen them at a distance in the theatre or in the street. He lived in the world of “very nearlies,” where people salute the empty air and arrive at wrong judgments. Inexactitude, incompetence do not modify their assurance; quite the contrary. It is the propitious miracle of self-esteem that, since few of us are in a position to enjoy the society of distinguished people, or to form intellectual friendships, those to whom they are denied still believe themselves to be the best endowed of men, because the optics of our social perspective make every grade of society seem the best to him who occupies it, and beholds as less favoured than himself, less fortunate and therefore to be pitied, the greater men whom he names and calumniates without knowing, judges and—despises without understanding them.

Source:A Project Gutenberg of Australia eBook

eBook No.: 0300401h.html
Language:   English
Date first posted: March 2003
Date most recently updated: March 2014
Produced by: Ned Overton.

vita Russellről

Erika Sass Russell a saját művében is a metafizika témáival és szerzőivel folytatott érintkezést, habár a kritikával sem maradt adós. Ilyen szervesen kapcsolódott a logikai pozitivizmus megalapítása a kontinentális filozófiához.

Legutóbb Russell művének X. fejezetét idézted. Legelőször viszont a IX-et: Földes Földes August 21 at 7:43 PM ·
“We shall find it convenient only to speak of things existing when they are in time” A kettő között más egyebeket. Ajánlhatsz még valamit, most már önálló olvasásra?

 

Földes Földes Újító gondolatait arról, hogy az azonosság törvénye, a vonatkozások, viszonyok, sőt az ‘a priori’ a valóságosan fennállóhoz és nem csak a gondolkodáshoz tartoznak.

Russell áttekintése ismeretünk forrásairól (I.m. 10.fej. oldalképek.) Az imént bemásolt angol nyelvű összefoglalás értésének megkönnyítésére bemutatom a magyar oldalképeket.Ezen a fb oldalon ezután nem fogom nyomon követni a mű gondolatmenetét. Az Arisztotelész és Kant utáni legjelentősebb ismeretelméleti munka kivonatainak elhelyezését a honlapon folytatom.

No automatic alt text available.

No automatic alt text available.

No automatic alt text available.

No automatic alt text available.

 

Russell’s survey of the sources of our knowledge (op.cit. Ch.X.)
We may now take a survey of the sources of our knowledge, as they have appeared in the course of our analysis. We have first to distinguish knowledge of things and knowledge of truths. In each there are two kinds, one immediate and one derivative. Our immediate knowledge of things, which we called acquaintance, consists of two sorts, according as the things known are particulars or universals. Among particulars…

Károlyi Tibor‎ to Földes Földes

Concerning Russell Ch V. I like this: “it is only necessary to guard against the supposition that whatever we can be acquainted with must be something particular and existent. Awareness of universals is called conceiving, and a universal of which we are aware is called a concept.”

I dislike the following: “It will be seen that among the objects with which we are acquainted are not included physical objects (as opposed to sense-data)… These things are known to us by what I call ‘knowledge by description’…”

1 Comment

János Smirg “dislike”: ha egy hórukkos embernek valaki azt mondaná, hogy nem ismeri a fizikai tárgyakat, elküldené valahová az illetőt.

Károlyi Tibor‎ to Földes Földes

I like this in Russell’s Ch. IV.:The word ‘know’ is here used in two different senses. (1) In its first use it is applicable … to our beliefs and convictions, i.e. to what are called judgements…This sort of knowledge may be described as knowledge of truths. (2) In the second use … the word applies to our knowledge of things, which we may call acquaintance. This is the sense in which we know sense-data. (The distinction involved is roughly that between savoir and connaître in French, or between wissen and kennen in German.)
Károlyi Tibor Magyarul: 1/ Igazságok ismerete, 2/dolgokkal való megismerkedés, ismeretség. Az első az ítéletekre, a második az érzéki adatokra vonatkozik.

Károlyi Tibor‎ to Földes Földes

Russellről írt posztodhoz: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=707846199549132&id=100009712749154: Régebben az univerzáliák realitását hangoztató “realisták” áramlata idealista volt, velük szemben a nominalistáknak volt igazuk. Szemelvényedben Russell is reálisnak nevezi az univerzáliákat. akkor ő is idealista?

CHAPTER V
KNOWLEDGE BY ACQUAINTANCE AND KNOWLEDGE BY DESCRIPTION
IN the preceding chapter we saw that there are two sorts of knowledge: knowledge of things, and knowledge of truths. In this chapter we shall be concerned exclusively with knowledge of things, of which in turn we shall have to distinguish two kinds. Knowledge of things, when it is of the kind we call knowledge by acquaintance, is essentially simpler than any knowledge of truths, and logically independent of kno…

Russell: a IV. fejezet vége
Taking the word ‘idea’ in Berkeley’s sense, there are two quite distinct things to be considered whenever an idea is before the mind. There is on the one hand the thing of which we are aware — say the colour of my table — and on the other hand the actual awareness itself, the mental act of apprehending the thing. The mental act is undoubtedly mental, but is there any reason to suppose that the thing apprehended is in any sense mental? Our previou…

Continue Reading

Károlyi Tibor: Régebben a realitáson létezést értettek. Ezt Russell megoldja a létezés és a fennállás szétválasztásával. Elismeri az anyagi, tárgyi világot és megcáfolja Berkeley és Leibnitz idealizmusát. De szerinte a külső tárgyak nem ismerhetők meg, csak a róluk nyert érzeti, tapasztalati, mérési adataink. Természetesen mindig egy szub jektum (egyén, kollektíva, emberiség) a megismerő, de az ilyen téren szerzett saját tapasztalata átalakult formában a rajta kívüli tárgyvilág tulajdonságainak felel meg. Ahol a mindennapi gyakorlat egyszerű tárgyakat lát, ott a tudomány atomok és szubatomi részecskék rezgését detektája, de mindkettő igaz, jóllehet relatív ismeretet nyújt a szubjektumon kívüli világról. – További Russell fejezeteket készülök elhelyezni a honlapomon.

 

Russell’s definition of things existing vs. universals
“We shall find it convenient only to speak of things existing when they are in time, that is to say, when we can point to some time at which they exist (not excluding the possibility of their existing at all times). Thus thoughts and feelings, minds and physical objects exist. But universals do not exist in this sense; we shall say that they subsist or have being, where ‘being’ is opposed to ‘existence’ as being timeless….

Károly Nagy‎ to Földes Földes

 

 

Existence, Kirkegaard

Excerpts from “Either/Or”

“What is a poet? An unhappy person who conceals profound anguish in his heart but whose lips are so formed that as sighs and cries pass over them they sound like beautiful music. It is with him as with the poor wretches in Phalaris’s bronze bull, who were slowly tortured over a slow fire; their screams could not reach the tyrant’s ears to terrify him; to him they sounded like sweet music. And people crowd around the poet and say to him, “Sing again …

See More

Földes Földes

July 15 ·

 

 

Kirkegaard

Either/Or

(From Wikipedia, the free encyclopedia)

Either/Or portrays two life views. Each life view is written and represented by a fictional pseudonymous author, with the prose of the work reflecting and depending on the life view being discussed. For example, the aesthetic life view is written in short essay form, with poetic imagery and allusions, discussing aesthetic topics such as music, seduction, drama, and beauty. The ethical life view is written as two long letters, with a more argumentative and restrained prose, discussing moral responsibility, critical reflection, and marriage. The views of the book are not neatly summarized, but are expressed as lived experiences embodied by the pseudonymous authors. The book’s central concern is the primal question asked by Aristotle, “How should we live?”

The aesthetic is the personal, subjective realm of existence, where an individual lives and extracts pleasure from life only for his or her own sake. In this realm, one has the possibility of the highest as well as the lowest. The ethical, on the other hand, is the civic realm of existence, where one’s value and identity are judged and at times superseded by the objective world. In simple terms, one can choose either to remain oblivious to all that goes on in the world, or to become involved. More specifically, the ethic realm starts with a conscious effort to choose one’s life, with a choice to choose. Either way, however, an individual can go too far in these realms and lose sight of his or her true self. Only faith can rescue the individual from these two opposing realms. Either/Or concludes with a brief sermon hinting at the nature of the religious sphere of existence, which Kierkegaard spent most of his publishing career expounding upon. Ultimately, Kierkegaard’s challenge is for the reader to “discover a second face hidden behind the one you see” in him/herself first, and then in others.

1 Comment

 

Földes Földes

July 2 ·

Situation III
par Jean-Paul Sartre
Résumé
Situation III (dont le sous-titre est : « Lendemain de guerre »), est une œuvre de l’écrivain, dramaturge, et philosophe Français Jean Paul Sartre. C’est plus particulièrement un recueil de cinq articles publié en 1949 en France aux éditions Gallimard….
Sartre effectue son analyse à travers l’existentialisme et autour de l’être humain dont la race a été avilie et asservie, mais qui n’est pas sans espoir pour autant. Si l’individu a …

Existencialismus (oldalképek)

June 27 ·

 

Sartre et l’existence

Sartre renverse la perspective classique depuis Platon, qui défend une approche essentialiste : l’essence précède l’existence, la philosophie se doit ainsi chez les Grecs et leurs successeurs d’étudier l’Etre. Ainsi, dans la République de Platon, l’existence n’est qu’un mode secondaire, dérivé de l’Etre.

Ek-sistere, chez Sartre, signifie se projeter hors de soi. L’homme existe en ce qu’il n’est rien de défini, il devient ce qu’il a décidé d’être. L’homme…

See More

 

crée son existence en se choisissant. La notion même de “nature humaine” est absurde, puisque cela confère à l’homme une essence à laquelle l’homme ne peut pas s’arracher (seuls les objets ont une nature, une fonction déterminée,
le sens de l’homme est de créer du nouveau, de modifier la figure du monde.L’homme vit pourtant mal cette situation de totale liberté. Il invente ainsi des subterfuges, notamment la mauvaise foi. La mauvaise foi consiste à faire semblant de croire que l’on est pas libre, c’est se rêver chose

L’homme fait de la facticité son excuse pour se faire en-soi. Sartre distingue 6 modes de facticité, c’est-à-dire de déterminations pesant sur l’homme :

le fait de naître dans une société et une époque donnée
le fait d’avoir un corps
le fait d’avoir un passé
le fait d’exister dans un monde qui nous préexiste
le fait d’exister parmi d’autres sujets (question de l’intersubjectivité)
le fait de mourir (finitude)

Pour Sartre, il faut assumer notre contingence.

( L’athéisme de Sartre est une exigence pour aller jusqu’au bout de la solitude de l’homme et sa responsabilité totale.)

Földes Földes shared a post.

Földes Földes

Write a comment…

 

Földes Földes

Russell áttekintése ismeretünk forrásairól (I.m. 10.fej. oldalképek.) Az imént bemásolt angol nyelvű összefoglalás értésének megkönnyítésére bemutatom a magyar oldalképeket.Ezen a fb oldalon ezután nem fogom nyomon követni a mű gondolatmenetét. Az Arisztotelész és Kant utáni legjelentősebb ismeretelméleti munka kivonatainak elhelyezését a honlapon folytatom.

No automatic alt text available.

No automatic alt text available.

 

 

Károlyi Tibor‎ to Földes Földes

 

Write a comment..

LikeShow more reactions

Comments

Write a comment…

 

M ·

NB Ricoeur’s comment on Gurvitch (see below screenshots)

1 Comment

1Erika Sass

LikeShow more reactions

CommentShare

Comments

Erika Sass

Erika Sass Teljes mértékben egyetértek a Gurvitch nagyszabású művét értékelő képernyőfotókon idézett Ricoeur és Goff véleményével és azzal, hogy a komplexitás teoretikusa volt. Az itteni megemlékezés hiányt pótolt.

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 1w

 

 

Földes Földes

rehab4

screenshots.firefox.com

Poursuivre le débat avec Georges Gurvitch | Cairn.info

From cairn.info

LikeShow more reactions

 

Földes Földes

rehab3

screenshots.firefox.com

Poursuivre le débat avec Georges Gurvitch | Cairn.info

From cairn.info

LikeShow more reactions

CommentShare

Comments

 

Write a comment…

Gurvitch rehab

screenshots.firefox.com

Poursuivre le débat avec Georges Gurvitch | Cairn.info

From cairn.info

LikeShow more reactions

 

LikeShow more reactions

CommentShare

Comments

Károlyi Tibor

Károlyi Tibor 08/10-én írtad: ” Ezért is helyeztem el a l”existence című albumot valóságos tájakkal, növényekkel, állatokkal, házakkal, emberekkel.” Akkor az exisztencia-fogalmad Russellét követi? Szerinte viszont az univerziálék csak fennállnak (subsist), valók, habár azok is reálisak. Ebben is követed?

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 1w

Földes Földes

Földes Földes Miért ne? Nem szégyen az…

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 6d

Károlyi Tibor

Károlyi Tibor Igenám, de régebben az elvont fogalmak realitását hangoztató “realisták” áramlata idealista volt, velük szemben a nominalistáknak volt igazuk.

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 6d

Write a comment…

Károly Nagy‎ to Földes Földes

“A szabadság témát a szociológus Gurvitch sokkal alaposabban dolgozta fel, mint a filozófus Sartre.” (aug 4.) Az lehet, de az általad legutóbb hivatkozott La Nausée részlet szociológiai leírásnak sem utolsó. Eszerint az önközpontú korlátoltságot nem menti egy altruista érték (szeretet) hangoztatása.

1 Comment

LikeShow more reactions

CommentShare

Comments

Földes Földes

Földes Földes A téma a politikai elmélet művelői számára is kiemelkedő fontosságú.Közéjük tartozott Berlin. Ezt megvitattuk másutt: https://foldeskaroly.wordpress.com/…/a-berlin-poszt…/

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 1w · Edited

Földes FöldesWrite a comment…

 

Földes Földes

Erika Sass: Sartre észreveszi partnere tudatlanságát azok állapotáról, helyzetéről, akikről az illető beszél. Az érdeklődés, a kímélet, a részvétel hiányzik a közömbös személyből. Érzéketlen arra, hogy a lehetséges változások mások életét jobbítják, vagy ellenkezőleg: tönkre teszik.

A szerző azonban nem akarja megismételni egy ilyen típusú személy többek által már leírt jellemzését, hanem a belőle ömlő formális és felszínes szeretet-beszéddel foglalkozik. Az illető rituális figyelmességi gesztusai teljesen külsődlegesek, üres formulaként ismételgeti a megszokott szavakat a szeretetről. Az érdekkörén kívüli emberek sorsa nem érdekli.

4 Comments

1Erika Sass

LikeShow more reactions

CommentShare

Comments

Erika Sass

Erika Sass “partnere tudatlanságát” Ehhez kapcsolom Károly Nagy megjegyzését az önközpontü korlátoltságról. Annak ellentéte a felvilágosult önérdek, amely másokra is tekintettel van és így végül maga is több előnyhöz jut, mint a pitiáner. Persze ehhez szélesebb látókör kell, ami állandó művelődést is feltételez.

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 1w

Erika Sass

Erika Sass “a megszokott szavakat a szeretetről” egy globális világnézeti hatalmi szervezet a maga létjogosultságának igazolására használja fel.

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 1w

Boglár Széna

Boglár Széna Első kommentedhez: van egy harmadik, a saját előnyök szempontját kikerülni tudó megközelítés is:az emelkedett gondolkodású, nem aprólékoskodó, nagylelkű embereké. Akármilyen a szakmája és az anyagi helyzete, ez az igazi entellektüel.

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 1w

Mimi Németh

Mimi Németh Az utóbbi szót tartsuk fenn a szellemi alkotások létrehozóira, kivéve a szűkagyú szakbarbárokat. Amit körvonalaztatok, azt régebben nemes magatartásnak nevezték.

Manage

Erika Sass‎ to Földes Földes

A legutóbb említett La Nausée-ben milyen megfigyelések, észrevételek érdemelnek különösebb figyelmet szerinted?

LikeShow more reactions

CommentShare

Comments

 

Write a comment…

album

Album Nutshell

 

Földes Földes

Földes Földes Erika Sass: Leírja a maga fejlődését, melynek eredménye “Egy ember, egész ember, akit minden emberből gyúrtak össze, aki valamennyivel felér, s akivel felér bármelyikük,” (1967.kiad., 161.l.) De a legnagyobb művének a La Nausée-t tartom.

Manage

Erika Sass‎ to Földes Földes

aug 4-i jegyzeted szerint Sartre “Bölcseletének szépírói alkotásai viszont nagyon tetszenek, például “A szavak”.
Mi tetszett benne?

LikeShow more reactions

nt…


 

Mimi Németh‎ to Földes Földes

Az egyéni lényeg szabad megválasztását viszont helyeselted és a magadét honlapra helyezted. Kedvenc Gurvitchomból felraktam pár könyvoldal képet a saját Fb oldalamra.

Földes Földes

Write a comment…

Ferenc Kalas‎ to Földes Földes

Mimi Németh: készítettem róla egy nyersfordítást.

Comments

Földes Földes

July 20 ·

Boglár Széna:

LikeShow more reactions

CommentShare

Comments

 

Földes Földes

July 16 ·

Excerpts from “Either/Or”

“What is a poet? An unhappy person who conceals profound anguish in his heart but whose lips are so formed that as sighs and cries pass over them they sound like beautiful music. It is with him as with the poor wretches in Phalaris’s bronze bull, who were slowly tortured over a slow fire; their screams could not reach the tyrant’s ears to terrify him; to him they sounded like sweet music. And people crowd around the poet and say to him, “Sing again …

See

Földes Földes

Either/Or

(From Wikipedia, the free encyclopedia)

Either/Or portrays two life views. Each life view is written and represented by a fictional pseudonymous author, with the prose of the work reflecting and depending on the life view being discussed. For example, the aesthetic life view is written in short essay form, with poetic imagery and allusions, discussing aesthetic topics such as music, seduction, drama, and beauty. The ethical life view is written as two long letters, with a more argumentative and restrained prose, discussing moral responsibility, critical reflection, and marriage. The views of the book are not neatly summarized, but are expressed as lived experiences embodied by the pseudonymous authors. The book’s central concern is the primal question asked by Aristotle, “How should we live?”

The aesthetic is the personal, subjective realm of existence, where an individual lives and extracts pleasure from life only for his or her own sake. In this realm, one has the possibility of the highest as well as the lowest. The ethical, on the other hand, is the civic realm of existence, where one’s value and identity are judged and at times superseded by the objective world. In simple terms, one can choose either to remain oblivious to all that goes on in the world, or to become involved. More specifically, the ethic realm starts with a conscious effort to choose one’s life, with a choice to choose. Either way, however, an individual can go too far in these realms and lose sight of his or her true self. Only faith can rescue the individual from these two opposing realms. Either/Or concludes with a brief sermon hinting at the nature of the religious sphere of existence, which Kierkegaard spent most of his publishing career expounding upon. Ultimately, Kierkegaard’s challenge is for the reader to “discover a second face hidden behind the one you see” in him/herself first, and then in others.

1 Comment

LikeShow more reactions

Comment

Share

Write a comment…

Write a comment…

Földes Földes

July 2 ·

Situation III
par Jean-Paul Sartre
Résumé
Situation III (dont le sous-titre est : « Lendemain de guerre »), est une œuvre de l’écrivain, dramaturge, et philosophe Français Jean Paul Sartre. C’est plus particulièrement un recueil de cinq articles publié en 1949 en France aux éditions Gallimard….
Sartre effectue son analyse à travers l’existentialisme et autour de l’être humain dont la race a été avilie et asservie, mais qui n’est pas sans espoir pour autant. Si l’individu a …

 

Földes Földes

June 28 ·

Existencialismus

Image may contain: sky

Image may contain: text

Like

Sartre et l’existence

Sartre renverse la perspective classique depuis Platon, qui défend une approche essentialiste : l’essence précède l’existence, la philosophie se doit ainsi chez les Grecs et leurs successeurs d’étudier l’Etre. Ainsi, dans la République de Platon, l’existence n’est qu’un mode secondaire, dérivé de l’Etre.

Ek-sistere, chez Sartre, signifie se projeter hors de soi. L’homme existe en ce qu’il n’est rien de défini, il devient ce qu’il a décidé d’être. L’homme crée son existence en se choisissant. La notion même de “nature humaine” est absurde, puisque cela confère à l’homme une essence à laquelle l’homme ne peut pas s’arracher (seuls les objets ont une nature, une fonction déterminée,
le sens de l’homme est de créer du nouveau, de modifier la figure du monde.L’homme vit pourtant mal cette situation de totale liberté. Il invente ainsi des subterfuges, notamment la mauvaise foi. La mauvaise foi consiste à faire semblant de croire que l’on est pas libre, c’est se rêver chose

L’homme fait de la facticité son excuse pour se faire en-soi. Sartre distingue 6 modes de facticité, c’est-à-dire de déterminations pesant sur l’homme :

le fait de naître dans une société et une époque donnée
le fait d’avoir un corps
le fait d’avoir un passé
le fait d’exister dans un monde qui nous préexiste
le fait d’exister parmi d’autres sujets (question de l’intersubjectivité)
le fait de mourir (finitude)

Pour Sartre, il faut assumer notre contingence.

( L’athéisme de Sartre est une exigence pour aller jusqu’au bout de la solitude de l’homme et sa responsabilité totale.)

1Ala Cojocaru

Like

 

(Sartre et la liberté)
«L’être ne saurait engendrer que l’être et, si l’homme est englobé dans ce processus de génération, il ne sortira de lui que de l’être. S’il doit pouvoir interroger sur ce processus, c’est-à-dire le mettre en question, il faut qu’il puisse le tenir sous sa vue comme un ensemble, c’est-à-dire se mettre lui-même en dehors de l’être et du même coup affaiblir la structure d’être de l’être. Toutefois il n’est pas donné à la “réalité humaine” d’anéantir, même…

See More

 

 

L’humanistes par Sartre
(La Nausée)

(Text sans accent grave, circonflex, cédille, etc.)

…L’humaniste radical est tout particulierement l’ami des
fonctionnaires. L’humaniste dit «de gauche» a pour
souci principal de garder les valeurs humaines; il n’est
d’aucun parti, parce qu’il ne veut pas trahir l’humain, mais
ses sympathies vont aux humbles; c’est aux humbles qu’il
consacre sa belle culture classique. C’est en general un
veuf qui a l’ceil beau et toujours embué de larmes; il
pleure aux anniversaires. II aime aussi le chat, le chien,
tous les mammifdres supérieurs. L’écrivain communiste
aime les hommes depuis le deuxieme plan quinquennal;
il chatie parce qu’il aime. Pudique, comme tous les forts,
il sait cacher ses sentiments, mais il sait aussi, par un
regard, une inflexion de sa voix, faire pressentir, derriere
ses rudes paroles de justicier, sa passion apre et douce
pour ses freres. L’humaniste catholique, le tard-venu, le
benjamin, parle des hommes avec un air merveilleux. Quel
beau conte de fées, dit-il, que la plus humble des vies, celle
d’un docker londonien, d’une piqueuse de bottines! II a
choisi humanisme des anges; il écrit, pour l’edification
des anges, de longs romans tristes et beaux, qui obtiennent
fréquemment le prix Fémina.

Ca, ce sont les grands premiers roles. Mais il y en a
d’autres, une nuée d’autres : le philosophe humaniste,
qui se penche sur ses freres comme un frere ainé et qui a le
sens de ses responsabilites; l’humaniste qui aime les
hommes tels qu’ils sont, celui qui les aime tels qu’ils
devraient etre, celui qui veut les sauver avec leur agrement
et celui qui les sauvera malgré eux, celui qui veut créer
des mythes nouveaux et celui qui se contente des anciens, ,
celui qui aime dans 1’homme sa mort, celui qui aime dans
l’homme sa vie, l’humaniste joyeux, qui a toujours le
mot pour rire, l’humaniste sombre, qu’on rencontre sur-
tout aux veillées funebres. Ils se haissent tous entre eux :
en tant qu’individus, naturellement — pas en tant
qu’hommes. …


— Peut-etre que vous etes misanthrope?

Je sais ce que dissimule ce fallacieux effort de concilia-
tion. Il me demande peu de chose, en somme : simplement
d’accepter une Etiquette. Mais c’est un piege : si je consens
l’Autodidacte triomphe, je suis aussitot tourné, ressaisi,
depassé car l’humanisme reprend et fond ensemble toutes
les attitudes humaines. Si l’on s’oppose a lui de front, on
fait son jeu; il vit de ses contraires. Il est une race de gens
tétus et bornés, de brigands, qui perdent a tout coup contre
lui : toutes leurs violences, leurs pires exces, il les digere,
il en fait une lymphe blanche et mousseuse. II a digeré
l’anti-intellectualisme, le manichéisme, le mysticisme, le
pessimisme, l’anarchisme, l’égotisme : ce ne sont plus
que des étapes, des pensées incompletes qui ne trouvent
leur justification qu’en lui. La misanthropie aussi tient sa
place dans ce concert : elle n’est qu’une dissonance néces-
saire a l’armonie du tout. Le misanthrope est homme :
il faut done bien que l’humaniste soit misanthrope en
quelque mesure. Mais c’est un misanthrope scientifique,
qui a su doser sa haine, qui ne hait d’abord les hommes
que pour mieux pouvoir ensuite les aimer.

Je ne veux pas qu’on m’integre, ni que mon beau sang
rouge aille engraisser cette bete lymphatique : je ne
commettrai pas la sottise de me dire « anti-humaniste ».
Je ne suis pas humaniste, voila tout.

— Je trouve, dis-je a l’Autodidacte, qu’on ne peut pas
plus hair les hommes que les aimer.

L’Autodidacte me regarde d’un air protecteur et loin-
tain. Il murmure, comme s’il ne prenait pas garde a ses
paroles :

— II faut les aimer, il faut les aimer…

— Qui faut-il aimer? Les gens qui sont ici?

— Ceux-la aussi. Tous.

II se retourne vers le couple a la radieuse jeunesse :
voila ce qu’il faut aimer. Il contemple un moment le
monsieur aux cheveux blancs. Puis il ramene son regard
sur moi; je lis sur son visage une interrogation muette.
Je fais « non » de la tete. II a 1’air de me prendre en pitié.

— Vous non plus, lui dis-je agacé, vous ne les aimez
pas.

— Vraiment, monsieur? Est-ce que vous me permettez
d’avoir un avis different?

II est redevenu respectueux jusqu’au bout des ongles,
mais il fait l’ceil ironique de quelqu’un qui s’amuse énor-
m^ment. II me hait. J’aurais eu bien tort de m’attendrir
sur ce maniaque. Je l’interroge a mon tour :

— Alors, ces deux jeunes gens, derriere vous, vous les
aimez?

II les regarde encore, il réfléchit :

— Vous voulez me faire dire, reprend-il soupconneux,
que je les aime sans les connaitre. Eh bien, monsieur,
je l’avoue, je ne les connais pas,.. A moins, justement, que
l’amour ne soit la vraie connaissance, ajouta-t-il avec un
rire fat.

— Mais qu ‘est-ce que vous aimez?

— Je vois qu’ils sont jeunes et c’est la jeunesse que
j’aime en eux. Entre autres choses, monsieur.

II s’interrompit et preta l’oreille

— Est-ce que vous comprenez ce qu’ils disent?

Si je comprends! Le jeune homme, enhardi par la sym-
pathie qui l’entoure, raconte, d’une voix pleine, un match

de football que son equipe a gagné l’an dernier contre un
club havrais.

— Il lui raconte une histoire, dis-je a l’Autodidacte.

— Ah! Je n’entends pas bien. Mais j’entends les voix,
la voix douce, la voix grave : elles alternent. C’est… c’est
si sympathique.

— Seulement moi, j’entends aussi ce qu’ils disent, mal-
heureusement.

— Eh bien?

— Eh bien, ils jouent la comédie.

— Véritablement? La comedie de la jeunesse, peut-
etre? demande-t-il avec ironie. Vous me permettez, mon-
sieur, de la trouver bien profitable. Est-ce qu’il sufiit de la
jouer pour revenir a leur age?

Je reste sourd a son ironie; je poursuis :

— Vous leur tournez le dos, ce qu’ils disent vous
échappe… De quelle couleur sont les cheveux de la jeune
femme?

Il se trouble :

— Eh bien, je… — il coule un regard vers les jeunes
gens et reprend son assurance — noirs!

— Vous voyez bien!

— Comment?

— Vous voyez bien que vous ne les aimez pas, ces
deux-la. Vous ne sauriez peut-etre pas les reconnaitre dans
la rue. Ce ne sont que des symboles, pour vous. Ce n’est
pas du tout sur eux que vous etes en train de vous atten-
drir; vous vous attendrissez sur la Jeunesse de l’Homme,
sur l’Amour de l’Homme et de la Femme, sur la Voix
humaine.

— Eh bien? Est-ce que ca n’existe pas?

— Certes non, ca n’existe pas! Ni la Jeunesse ni l’Age
mur, ni la Vieillesse, ni la Mort…

Le visage de 1’Autodidacte, jaune et dur comme un coing,
s’est figé dans un tetanos reprobateur. Je poursuis nean-
moins :

— C’est comme ce vieux monsieur derriere vous, qui
boit de Feau de Vichy. C’est l’Homme mur, je suppose,
que vous aimez en lui; l’Homme mur qui s’achemine avec
courage vers son declin et qui soigne sa mise parce qu’il
ne veut pas se laisser aller?

— Exactement, me dit-il avec defi.

— Et vous ne voyez pas que c’est un salaud?

II rit, il me trouve étourdi, il jette un bref coup d’oeil
sur le beau visage encadré de cheveux blancs :

— Mais, monsieur, en admettant qu’il paraisse ce que
vous dites, comment pouvez-vous juger cet homme sur sa
mine? Un visage, monsieur, ne dit rien quand il est au
repos.

Aveugles humanistes! Ce visage est si parlant, si net —
mais jamais leur ame tendre et abstraite ne s’est laisse
toucher par le sens d’un visage.

— Comment pouvez-vous, dit l’Autodidacte, arreter
un homme, dire il est ceci ou cela? Qui peut épuiser un
homme? Qui peut connaitre les ressources d’un homme?

Épuiser un homme! Je salue au passage 1’humanisme
catholique a qui l’Autodidacte a emprunté, sans le savoir,
cette formule.

— Je sais, lui dis-je, je sais que tous les hommes sont
admirables. Vous etes admirable. Je suis admirable. En
tant que créatures de Dieu, naturellement.

II me regarda sans comprendre, puis avec un mince
sourire :

— Vous plaisantez sans doute, monsieur, mais il est
vrai que tous les hommes ont droit a notre admira-
tion. C’est difficile, monsieur, tres difficile d’etre un
homme.

II a quitté sans s’en apercevoir 1’amour des hommes
en Christ; il hoche la tete et, par un curieux phenomene
de mimétisme, il ressemble a ce pauvre Guéhenno,

— Excusez-moi, lui dis-je, mais alors je ne suis pas
bien sur d’etre un homme : je n’avais jamais trouvé ca
bien difficile. II me semblait qu’on n’avait qu’a se laisser
aller.

L’Autodidacte rit franchement, mais ses yeux restent
mauvais :

— Vous etes trop modeste, monsieur. Pour supporter
votre condition, la condition humaine, vous avez besoin,
comme tout le monde, de beaucoup de courage. Monsieur,
1’instant qui vient peut etre celui de votre mort, vous le
savez et vous pouvez sourire : voyons! n’est-ce pas admi-
rable? Dans la plus insignifiante de vos actions, ajoute-t-il
avec aigreur, il y a une immensity d’heroisme.

— Et comme dessert, messieurs? dit la bonne.
L’Autodidacte est tout blanc, ses paupieres sont bais-
sees a demi sur des yeux de pierre. II fait un faible geste
de la main, comme pour m’inviter a choisir.

— Un fromage, dis-je avec heroisme.

— Et monsieur?
II sursaute.
— Hé? Ah! oui : eh bien, je ne prendrai rien, j’ai fini.

— Louise!

Les deux gros hommes paient et s’en vont. Il y en un
qui boite. Le patron les reconduit a la porte : ce sont des
clients d’importance, on leur a servi une bouteille de vin
dans un seau a glace.

Je contemple l’Autodidacte avec un peu de remords :
il s’est complu toute la semaine a imaginer ce dejeuner,
ou il pourrait faire part a un autre homme de son amour
des hommes. II a si rarement l’occasion de parler. Et
voila : je lui ai gaché son plaisir. Au fond il est aussi seul
que moi; personne ne se soucie de lui. Seulement il ne se
rend pas compte de sa solitude. Eb bien, oui : mais ce
n’était pas a moi de lui ouvrir les yeux. Je me sens tres
mal a l’aise : je rage, c’est vrai, mais pas contre lui, contre
les Virgan et les autres, tous ceux qui ont empoisonné
cette pauvre cervelle. Si je pouvais les tenir la, devant moi,
j’aurais tant a leur dire. A l’Autodidacte, je ne dirai rien,

je n’ai pour lui que de la sympathie : c’est quelqu’un dans
le genre de M. Achille, quelqu’un de mon bord, qui a
trahi par ignorance, par bonne volonté!

Like

 

Vita Sartre és Gurvitch művekről

2018 július-augusztus. Facebook.

Erika Sass Teljes mértékben egyetértek a Gurvitch nagyszabású művét értékelő képernyőfotókon idézett Ricoeur és Goff véleményével és azzal, hogy a komplexitás teoretikusa volt. Az itteni megemlékezés hiányt pótolt.

Manage

LikeShow more reactions

· Reply · 1w

Károlyi Tibor 08/10-én írtad: ” Ezért is helyeztem el a l”existence című albumot valóságos tájakkal, növényekkel, állatokkal, házakkal, emberekkel.” Akkor az exisztencia-fogalmad Russellét követi? Szerinte viszont az univerziálék csak fennállnak (subsist), valók, habár azok is reálisak. Ebben is követed?

Földes Földes

Földes Földes Miért ne? Nem szégyen az…

Manage

Like

· Reply · 6d

Károlyi Tibor

Károlyi Tibor Igenám, de régebben az elvont fogalmak realitását hangoztató “realisták” áramlata idealista volt, velük szemben a nominalistáknak volt igazuk.

Károly Nagy‎ to Földes Földes

“A szabadság témát a szociológus Gurvitch sokkal alaposabban dolgozta fel, mint a filozófus Sartre.” (aug 4.) Az lehet, de az általad legutóbb hivatkozott La Nausée részlet szociológiai leírásnak sem utolsó. Eszerint az önközpontú korlátoltságot nem menti egy altruista érték (szeretet) hangoztatása.

1 Comment

Like

CommentShare

Comments

Földes Földes

Földes Földes A téma a politikai elmélet művelői számára is kiemelkedő fontosságú.Közéjük tartozott Berlin. Ezt megvitattuk másutt: https://foldeskaroly.wordpress.com/…/a-berlin-poszt…/

Manage

Like

· Reply · 1w · Edited

Földes Földes

Erika Sass: Sartre észreveszi partnere tudatlanságát azok állapotáról, helyzetéről, akikről az illető beszél. Az érdeklődés, a kímélet, a részvétel hiányzik a közömbös személyből. Érzéketlen arra, hogy a lehetséges változások mások életét jobbítják, vagy ellenkezőleg: tönkre teszik.

A szerző azonban nem akarja megismételni egy ilyen típusú személy többek által már leírt jellemzését, hanem a belőle ömlő formális és felszínes szeretet-beszéddel foglalkozik. Az illető rituális figyelmességi gesztusai teljesen külsődlegesek, üres formulaként ismételgeti a megszokott szavakat a szeretetről. Az érdekkörén kívüli emberek sorsa nem érdekli.

4 Comments

1Erika Sass

Like

CommentShare

Comments

Erika Sass

Erika Sass “partnere tudatlanságát” Ehhez kapcsolom Károly Nagy megjegyzését az önközpontü korlátoltságról. Annak ellentéte a felvilágosult önérdek, amely másokra is tekintettel van és így végül maga is több előnyhöz jut, mint a pitiáner. Persze ehhez szélesebb látókör kell, ami állandó művelődést is feltételez.

rika Sass “a megszokott szavakat a szeretetről” egy globális világnézeti hatalmi szervezet a maga létjogosultságának igazolására használja fel.

Boglár Széna

Boglár Széna Első kommentedhez: van egy harmadik, a saját előnyök szempontját kikerülni tudó megközelítés is:az emelkedett gondolkodású, nem aprólékoskodó, nagylelkű embereké. Akármilyen a szakmája és az anyagi helyzete, ez az igazi entellektüel.

Manage

Like

· Reply · 1w

Mimi Németh

Mimi Németh Az utóbbi szót tartsuk fenn a szellemi alkotások létrehozóira, kivéve a szűkagyú szakbarbárokat. Amit körvonalaztatok, azt régebben nemes magatartásnak nevezték.

Manage

Like

· Reply · 1w

Erika Sass‎ to Földes Földes

A legutóbb említett La Nausée-ben milyen megfigyelések, észrevételek érdemelnek különösebb figyelmet szerinted?

Földes Földes Erika Sass: Leírja a maga fejlődését, melynek eredménye “Egy ember, egész ember, akit minden emberből gyúrtak össze, aki valamennyivel felér, s akivel felér bármelyikük,” (1967.kiad., 161.l.) De a legnagyobb művének a La Nausée-t tartom.

Manage

Like

· Reply · 1w

Földes Földes

Write a comment…

3 friends posted on your timeline.

Erika Sass‎ to Földes Földes

aug 4-i jegyzeted szerint Sartre “Bölcseletének szépírói alkotásai viszont nagyon tetszenek, például “A szavak”.
Mi tetszett benne?

 

aug 10-i jegyzetedhez. Sartre-nak annyiban igaza lehet, legalábbis a humán tudományokat illetóen, hogy a tiszta megismerés a jelenlegi állapotok fenntartására törekszik. (l.u.o., ahonnan idézted). Úgy mondanám, abból indul ki, ami van, azonban ami van, az az összefonódott üzlet és hatalom uralma. Ám ez csak a legáltalánosabb keret, melyen belül az életet befolyásoló számos valós folyamat működik. Ezeknek és változásaiknak a tárgyismerete és szakmai elemzése nem azonos az “általános keret” ideológikus védelmezésével.

Like

Comment

Share

Comments

Földes Földes

Write a comment…

 

Károlyi Tibor‎ to Földes Földes

Ferenc Kalas írta: “Úgy tudom, hogy G. a szociológiai főáram korifeusaival is szembe mert szállni.” Földes honlapjának Szociológia oldala főleg két korifeust ismertet: Talcott Parsonst és Nicklas Luhmannt. Az utóbbi nagy művének megjelenésekor Gurvitch már nem élt.

Like

CommentShare

Comments

Földes Földes

Write a comment…

 

Ferenc Kalas‎ to Földes Földes

Mimi Németh: az általad legutóbb idézett Gurvitch oldalból egyértelmű, hogy szabadság csak az esetleges körében van, ott, ahol a szubjektum a maga akarata szerint választhat. Az esetleges önmagában nem determinált, a szabadság viszont felhasználja a determinizmusokat (a 240.lap szerint.)

öldes Földes

Mimi Németh: Sartre egyik hibája, hogy ellenzi a tiszta megismerés motívumát, ami minden igazán tudományos kutatáshoz nélkülözhetetlen. (“A szabadságról” 88.l.) – A rendszer neve is félrevezető, mert a ténylegesen létezőn túli (ek sistens) állapotról szól. Ezért is helyeztem el a l”existence című albumot valóságos tájakkal, növényekkel, állatokkal, házakkal, emberekkel. – Szabadság-fogalma formális, mintha mindenkinek egyforma döntési-választási lehetőségei lennének, pl. egy nyugati nagypolgárnak és egy rohingya üldözöttnek.

 

Mimi Németh‎ to Földes Földes

Ferenc Kalas Köszönöm, de legalább ennyire fontos, hogy nincs önmagában lehetséges és nem lehetséges, csak a helyzettől függően. A szabadság képes létrehozni a lehetőségeket és megszűntetni a lehetetlent a helyzetek módosításával. (241.o.)

Like

CommentShare

Comments

Földes Földes

Write a comment…

 

Ferenc Kalas‎ to Földes Földes

Mimi Németh: Már az eleje is gyökeresen különbözik attól, amit Sartre írt. Gurvitch szerint a szabadság feltételes, relatív, a valóságban gyökerezik. Úgy tudom, hogy G. a szociológiai főáram korifeusaival is szembe mert szállni.

Mimi Németh‎ to Földes Földes

Az egyéni lényeg szabad megválasztását viszont helyeselted és a magadét honlapra helyezted. Kedvenc Gurvitchomból felraktam pár könyvoldal képet a saját Fb oldalamra.

 

Földes Földes

Mimi Németh: A szabadság témát a szociológus Gurvitch sokkal alaposabban dolgozta fel, mint a filozófus Sartre. Az utóbbinál is van számos trouvaille. Bölcseleti rendszereknek azonban nem vagyok a híve. Sartre-nak többek között speciálisan azért nem, mert szerinte “az ember az a lény, amelynek megjelenése lehetővé teszi, hogy van világ.” (“A szabadságról” 1992 41.l.) Bölcseletének szépírói alkotásai viszont nagyon tetszenek, például “A szavak”. Igaz, hogy megírása idején még inkább fenomenalista volt.

Mimi Németh

 

Földes Földes:
phénome’nes sociaux totaux
conjoncture externe et interne, et qui déborde toute structure et provoque la structuration et destructuration
mise en branle des forces mobiles et flottants des milieux diffus, les réalisations comple’tes et complexes, des psychismes collectives et individuelles, des corps de membres,
instants fugitives de la vie sociale…

See More

See Translation

Ferenc Kalas‎ to Földes Földes

 

Mimi Németh: készítettem róla egy nyersfordítást.
A teljes társadalmi jelenségekhez tartozik még a külső és belső konjunktúra, ami túlmutat a struktúrán, maga okoz strukturálódást. Lendületbe hozza a diffúz környezetek mozgó és lebegő erőit, komplex és komplett alakulásait, kollektív és egyéni pszichizmusaikat, korporációik tagságát. Ezekben a társadalmi életbe betörő pillanatokban, a csoportok, a társadalmak, az emberek tudatában vannak önmaguknak és a társadalmi életnek, m…

See More

 

Mimi Németh‎ to Földes Földes

In Return for the (otherwise illegible) Roll page, I made a transcript from the original page. As I knew.
Total Social Benefits:
External and internal situation, and which overflows all structure and causes structuring and disruption
Setting up the mobile and floating forces of the diffuse media, the complete and complex achievements, collective and individual psychismes, member bodies,
Fugitive moments of social life
Or ‘ groups, societies, men are aware of them my and social life,
Outside planned, waiting, of (idea of m. Mauss)
All in March element unexpected, imprévisble, complete, practical ‘ you
Unexpected element, imprévisble, complete, practical ‘ you
Or ‘ collective effort is denoudé of any bark,
Or ‘the act, or’ Freedom-invention, freedom-decision, freedom creation burst into social life outside of all foreseeable routes
And don’t get tired of any expression or conceptualization.

 

Földes Földes

July 28 ·

 

Mimi Németh: már akkor is helyeseltem a kommentet.
A legmagasabb fokoknak tekinti az invenció, a döntés és az alkotás szabadságát. A determinizmustól szerinte is elválaszthatatlan az emberi társadalomban.

 

Földes Földes

July 24 ·

 

Károly Nagy: szabad döntésükben voltak determinánsok, köztük a kékgallérosok helyzetének rosszabbodása, ami miatt otthagyták a demokratákat. Most Trump reakciós protekcionizmusától várják a foglalkoztatás javulását.
WSJ July 19: WASHINGTON—The Republican Party has become the party of blue-collar America. After the 1992 election, 15 of the 20 most manufacturing-intensive Congressional districts in America were represented by Democrats. Today, all 20 are held by Republicans.

Like

CommentShare

Comments

Földes Földes

Write a comment…

Károly Nagy‎ to Földes Földes

July 22 ·

 

Az amerikai választók szabadon döntöttek, amikor a jó öreg párt jelöltjét juttatta a Fehér Házba. Szívja is a fogát jó néhány.

 

Földes Földes

July 20 ·

 

Boglár Széna kommentolta július 16-án: Tehát csak a szubjektumok léteznek, nincs természettörvény. Mindent szabad, nincs determináció?
Erre válaszoltam az imént.

Like

Comment

Share

Comments

Földes Földes

Write a comment…

Földes Földes

July 20 ·

 

Boglár Széna:
Sartre szerint a kettő nem zárja ki egymást. Descartes-ról írva közli, hogy ezek nem ugyanabból a szempontból követelményei a cselekvésnek: a szabadság az emberi tett struktúrája, „a determinizmus pedig a világ alaptörvénye.” („A szabadságról”, 1992, 112.l.) De az emberi cselekvés szabadságának lehetőségeit eltúlozza. Jóval korábban Spinoza azt az ellentétes végletet képviselte, hogy az emberek azért hiszik cselekedeteiket szabadnak, „mert nem ismerik az okokat, amelyek determinálják őket.” Így a gyermek azt hiszi, hogy szabadon kívánja a tejet…(„Etika” III. Rész, 2. tétel.) – A szabadság maga azonban nem az emberi tudatlanság jelensége, habár számos esetben valóban illúzió, mely jól felhasználható a közönség manipulálására is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Axon guidance

Axon guidance

eLife digest

Neurons communicate with each other by forming intricate webs that link cells together according to a precise pattern. A neuron can connect to another by growing a branch-like structure known as the axon. To contact the correct neuron, the axon must develop and thread its way to exactly the right place in the brain. Scientists know that the tip of the axon is extraordinarily sensitive to gradients of certain molecules in its surroundings, which guide the budding structure towards its final destination.

In particular, two molecules seem to play an important part in this process: netrin-1, which is a protein found outside cells that attracts a growing axon, and shootin1a, which is present inside neurons. Previous studies have shown that netrin-1 can trigger a cascade of reactions that activates shootin1a. In turn, activated shootin1a molecules join the internal skeleton of the cell with L1-CAM, a molecule that attaches the neuron to its surroundings. If the internal skeleton is the engine of the axon, L1-CAMs are the wheels, and shootin1a the clutch. However, it is not clear whether shootin1a is involved in guiding growing axons, and how it could help neurons ‘understand’ and react to gradients of netrin-1.

Here, Baba et al. discover that when shootin1a is absent in mice, the axons do not develop properly. Further experiments in rat neurons show that if there is a little more netrin-1 on one side of the tip of an axon, this switches on the shootin1a molecules on that edge. Activated shootin1a promote interactions between the internal skeleton and L1-CAM, helping the axon curve towards the area that has more netrin-1. In fact, if the activated shootin1a is present everywhere on the axon, and not just on one side, the structure can develop, but not turn. Taken together, the results suggest that shootin1a can read the gradients of netrin-1 and then coordinate the turning of a growing axon in response.

Wound healing, immune responses or formation of organs are just a few examples of processes that rely on cells moving in an orderly manner through the body. Dissecting how axons are guided through their development may shed light on the migration of cells in general. Ultimately, this could help scientists to understand disorders such as birth abnormalities or neurological disabilities, which arise when this process goes awry.
https://doi.org/10.7554/eLife.34593.002

Gurvitch fő művének tartalma

010.208
GURVITCH, Georges
Déterminismes Sociaux et Liberté Humaine: vers l’étude sociologique des cheminements de la liberté
introduction 1
PREMIÈRE PARTIE
LE PROBLÈME GÉNÉRAL DU DÉTERMINISME LES DEGRÉS PRINCIPAUX DE LA LIBERTÉ HUMAINE
chapitre premier. — La relativité des déterminismes et leur multiformité 15
I. — L’Etat Actuel de la Discussion 15
II. — Ce que le Déterminisme n’est pas 19
III. — Essai de Définition du Concept de Déterminisme 28
IV. — Les Principaux Procédés Techniques du Déterminisme A) Lois Causales, 41 ; B) Lois d’Evolution, 45 ; C) Lois Fonctionnelles, 48 ; D) Lois Statistiques et Calcul des Probabilités, 51 ; E) Causalité Singulière, 55 ; Figures, 62-63 ; F) Covariations et Corrélations. Fonctionnelles. Régularités Tendancielles. Intégrations Directes dans des Ensembles, 63. 41
chapitre II. — La liberté humaine et ses principaux degrés 68
I. — Ce que la Liberté Humaine n’est pas 68
II. — Ce que la Liberté Humaine n’est pas exclusivement 73
III. — Ce qu’est la Liberté Humaine 81
IV. — Les Degrés de la Liberté Humaine 84
DEUXIÈME PARTIE
LES DÉTERMINISMES PARTIELS RÉGISSANT LA RÉALITÉ SOCIALE ET LA LIBERTÉ HUMAINE
première section
Les déterminismes sociaux astructurels
remarques preliminaires 99
chapitre premier. — Les Déterminismes Sociaux Unidimensionnels 103
I. — Le Déterminisme de la Surface Morphologique et Ecologique 104
II. — Le Déterminisme Uni-dimensionnel du Palier Organisé 113
III. — Le Déterminisme des Modèles, Règles, Signaux, Signes et Conduites d’une Certaine Régularité 120
IV. — Le Déterminisme des Rôles Sociaux et des Attitudes Collectives 126
V. — Le Déterminisme des Symboles, des Idées, des Valeurs  Collectifs, et plus largement des Œuvres Culturelles 133
VI. — Le Déterminisme de la Mentalité Collective 141
chapitre II. — Les Micro-déterminismes Sociaux 148
deuxième section
Les déterminismes soclologiques partiels
chapitre premier. — Les Déterminismes des Groupements Particuliers 163
chapitre II. — Le Déterminisme Sociologique Propre aux Classes Sociales 178
TROISIÈME PARTIE
LES DÉTERMINISMES SOCIOLOGIQUES GLOBAUX ET LA LIBERTÉ HUMAINE
chapitre premier. — Typologie des Structures Globales 191
chapitre II. — Les Quatre Types de Structures Sociales Globales dites Archaïques. Les Déterminismes qui leur correspondent. Les chances offertes à la Liberté Humaine 200
chapitre III. — Les Six Types de la Structure Sociale dite Civilisée ou Historique; leurs Déterminismes Spécifiques. La Sociologie de la Liberté Humaine 223
I. — Les Théocraties Charismatiques et leur Déterminisme Sociologique Global 224
II. — Les Sociétés dites Patriarcales et leur Déterminisme Global 231
III. — Les Sociétés Féodales et leur Déterminisme Global 237
IV. — Les Structures Globales où prédominent des Cités-Etats devenant Empires. Leur Déterminisme Spécifique 250
V. — Les Structures Sociales Globales donnant naissance à l’Absolutisme Eclairé et aux Débuts du Capitalisme.             Le Déterminisme Sociologique de ces Structures 262
VI. — Les Structures Sociales Globales Démocratico-Libérales  correspondant au Capitalisme Concurrenciel Développé. Leur Déterminisme Spécifique 273
conclusion. — Les types de structures globales en lutte dans la société présente et leur déterminisme spécifique. Les chances de l’intervention de la liberté humaine 283
I. — Société Dirigiste Correspondant au Capitalisme Organisé  Pleinement Développé 283
II. — Société Fasciste Correspondant à la Structure Globale Techno-Bureaucratique 284
III. — La Société Planifiée selon les Principes de l’Etatisme Collectiviste 285
IV. — La Société Planifiée selon les Principes du Collectivisme             Pluraliste 286
V. — Le Déterminisme Global correspondant à ces Structures 287
VI. — Les Chances de l’Intervention de la Liberté Humaine 292
topo

L’humanisme existentialiste

L’existentialisme est un humanisme

Jean-Paul Sartre

 …

“On m’a reproché de demander si l’existentialisme était un humanisme. On m’a dit : mais vous avez écrit dans La Nausée que les humanistes avaient tort, vous vous êtes moqué d’un certain type d’humanisme, pourquoi y revenir à présent ? En réalité, le mot humanisme a deux sens très différents. Par humanisme on peut entendre une théorie qui prend l’homme comme fin et comme valeur supérieure.

Mais il y a un autre sens de l’humanisme, qui signifie au fond ceci : l’homme est constamment hors de lui-même, c’est en se projetant et en se perdant hors de lui qu’il fait exister l’homme et, d’autre part, c’est en poursuivant des buts transcendants qu’il peut exister ; l’homme étant ce dépassement et ne saisissant les objets que par rapport à ce dépassement, est au cœur, au centre de ce dépassement. Il n’y a pas d’autre univers qu’un univers humain, l’univers de la subjectivité humaine. Cette liaison de la transcendance, comme constitutive de l’homme – non pas au sens où Dieu est transcendant, mais au sens de dépassement -, et de la subjectivité, au sens où l’homme n’est pas enfermé en lui-même mais présent toujours dans un univers humain, c’est ce que nous appelons l’humanisme existentialiste. Humanisme, parce que nous rappelons à l’homme qu’il n’y a d’autre législateur que lui-même, et que c’est dans le délaissement qu’il décidera de lui-même ; et parce que nous montrons que ça n’est pas en se retournant vers lui, mais toujours en cherchant hors de lui un but qui est telle libération, telle réalisation particulière, que l’homme se réalisera précisément comme humain.

On voit, d’après ces quelques réflexions, que rien n’est plus injuste que les objections qu’on nous fait. L’existentialisme n’est pas autre chose qu’un effort pour tirer toutes les conséquences d’une position athée cohérente. Il ne cherche pas du tout à plonger l’homme dans le désespoir. Mais si l’on appelle comme les chrétiens, désespoir, toute attitude d’incroyance, il part du désespoir originel.

L’existentialisme n’est pas tellement un athéisme au sens où il s’épuiserait à démontrer que Dieu n’existe pas. Il déclare plutôt : même si Dieu existait, ça ne changerait rien ; voilà notre point de vue. Non pas que nous croyions que Dieu existe, mais nous pensons que le problème n’est pas celui de son existence ; il faut que l’homme se retrouve lui-même et se persuade que rien ne peut le sauver de lui-même, fût-ce une preuve valable de l’existence de Dieu. En ce sens, l’existentialisme est un optimisme, une doctrine d’action, et c’est seulement par mauvaise foi que, confondant leur propre désespoir avec le nôtre, les chrétiens peuvent nous appeler désespérés.”