Neutron stars

Opinion Space 22 January 2018

Colliding neutron stars prove equality before the law of gravity

The neutron star explosion confirmed the equivalence principle: gravitational waves and light travelled 130 million years and arrived at virtually the same time, writes Katie Mack

The scene: Pisa, Italy, late 16th century. Galileo Galilei enters the famous Leaning Tower. He climbs the steps, trailed by his students, carrying two metal balls of different weights. He steps out onto the top balcony, 50 metres above the ground, and holds the balls out over the tilted rail. He lets go. According to Aristotle’s theory of gravity, the heavier ball should fall faster. Galileo has set out to prove this wrong. The collected crowd watch as the two balls fall through the air – and hit the ground, simultaneously.

Galileo’s legendary experiment is considered one of the first demonstrations of the ‘equivalence principle’ – the idea that gravitational fields don’t discriminate. On Earth this means all falling objects will fall the same way. In the cosmos – combined with Einstein’s general relativity – it explains the near-simultaneous arrival of two signals from an explosion that happened a long time ago in a galaxy far far away.

The scene: a distant galaxy, 130 million years ago. Two neutron stars – mind-bendingly dense remnants of stars long dead – are locked in an orbit so tight that gravity warps them into teardrop shapes. Whirling around their common centre of mass, they stretch toward each other. Space itself is caught up in the motion, sending powerful ripples of distortion outward. The stars spiral in. At the instant of contact they create a spacetime tsunami, which spreads like a spherical shock front from a detonation. The stars merge, and within seconds the newly combined star collapses on itself, driving a jet of hard radiation with such incredible ferocity it punches through the stellar carcass and begins tearing across the galaxy.

The gravitational distortion from this event was detected by the LIGO and Virgo observatories, and the gamma-ray flash by the Fermi space telescope. The signals came within two seconds of each other.

The near-simultaneous detection of the signals is another confirmation of a principle as old as Galileo, yet it has huge implications for our theories of gravity, and possibly for dark matter and dark energy.

Gravitational waves, the kind of spacetime distortions created by the neutron star collision, were first predicted by Einstein in 1915 and first detected at LIGO 100 years later. Central to Einstein’s picture of gravity is the idea that everything with mass warps the ‘fabric’ of space, so every planet, star or galaxy creates a kind of dent. When massive objects orbit each other they create ripples in this fabric: gravitational waves. Einstein predicted these waves would travel at the speed of light. We already had evidence of this but the neutron star explosion was a direct confirmation, since the gravitational signal and the light travelled 130 million years and arrived at virtually the same time.

This simultaneous arrival wasn’t guaranteed, even if the speeds were the same. The space between us and that distant galaxy is warped with gravitational divots due to all the masses along the way, including the originating galaxy and our own. The equivalence principle states that gravitational waves and light should both follow the curve of space, diving in and out of these dents, being delayed a little by each diversion. In this case the delay might have been months or even years; but, whatever it was, it was exactly the same for both.

The implication? Lots of theories just died a spectacular death.

New theories of gravity that break the equivalence principle have been proposed to solve problems like dark matter and dark energy. Instead of invisible matter making galaxies rotate too quickly, or mysterious stuff making the universe expand faster, some alternatives conjecture that gravity acts differently than we thought. These theories often have light and gravity following different paths through space, to explain differences between what we see and what general relativity predicts without dark matter and dark energy.

Now we know that doesn’t work. It may be possible to find a new theory of gravity but, at least in regard to the equivalence principle, it has to act exactly the way Einstein proposed.

There are still things we don’t know. Exactly what delayed the gamma rays those two seconds is still up for debate. And whether Galileo really climbed the famous tower himself is lost to history. But both experiments were spectacular demonstrations of the radical universality of gravity, and each expands the edges of our understanding of the universe.


Some cuts and increases under the new U.S. tax code

Preliminary version


Here’s what taxes will look like for America’s highest-paying jobs

Julia La Roche


Yahoo FinanceDecember 21, 2017

Some of America’s best paying jobs can expect to see higher taxes under the new Republican tax plan.

According to analysis from the Tax Policy Center, most income groups should find reduced taxes on average. In 2018, 80% of taxpayers should receive a tax cut, averaging about $2,100, the analysis found. However, the tax cuts as a percentage of after-tax income would benefit the higher-income groups the most. What’s more, about 5% of taxpayers should expect to see their taxes increase by about $2,800 in 2018. That percentage of taxpayers with an increase is expected to rise to 9% in 2025 and 53% in 2027 compared with the current law, the analysis found.

To get a picture of what American taxpayers might see next year, David Luther, the content marketing editor at career insights website Zippia, crunched data for more than 800 professions to come up with some estimates.

Many surgeons, anesthesiologists, and dentists can expect to see a tax increase.  (Photo by John Moore/Getty Images)

For this undertaking, Luther used New Jersey exemptions as a baseline because it’s a population-dense state that has fairly high state taxes. He also made the assumption that the individual is unmarried and childless and a homeowner with a house valued at three-times the median wage for the occupation.

Yahoo Finance highlighted the 20 best-paying jobs in America according to the Bureau of Labor Statistics. Some of them will see their taxes go up under the proposed plan.

1. Anesthesiologists

Annual mean wage: $269,600
Current tax: $52,972.97
New tax: $58,623
Increase: +$5,650.28
Percentage: +10.6% increase

2. Surgeons

Annual mean wage: $252,910
Current tax: $43,973.66
New tax: $46,847
Increase: +$2,873.96
Percentage: 6.5% increase

3. Obstetricians and Gynecologists

Annual mean wage: $234,310
Current tax: $44,288.88
New tax: $47,309.29
Increase: +$3,020.40
Percentage: 6.8% increase

4. Oral and maxillofacial surgeons

Annual mean wage: $232,870
Current tax: $43,973.66
New tax: $46,847.62
Increase: +$2,873.96
Percentage: 6.5% increase

5. Orthodontists

Annual mean wage: $228,780
Current tax: $43,078.34
New tax: $45,549,49
Increase: + $2,471.15
Percentage: +5.7% increase

6. Physicians and surgeons, all other

Annual mean wage: $205,560
Current tax: $37,995.39
New tax: $38,743.24
Increase: +$747.85
Percentage: 1.9% increase

7. Internists, general

Annual mean wage: $201,840
Current tax: $37,181.06
New tax: $37,652.84
Increase: +$471.77
Percentage: 1.3% increase

8. Family and general practitioners

Annual mean wage: $200,810
Current tax: $36,955.59
New tax: $37,350.92
Increase: +$395.33
Percentage: 1% increase

9. Psychiatrists

Annual mean wage: $200,220
Current tax: $36,826.44
New tax: $37,177.99
Increase: +$351.54
Percentage: 0.9% increase

10. Chief executives

Annual mean wage: $194,350
Current tax: $35,541.48
New tax: $35,457.37
Cut: $84.10
Percentage: 0.1% decrease

11. Pediatricians, general

Annual mean wage: $184,240
Current tax: $33,328.36
New tax: $32,493.93
Cut: $834.43
Percentage: 2.5% decrease



Payroll taxes

United States (Wikipedia)

In the United States, payroll taxes are assessed by the federal government, some of the fifty states (Alaska, Florida, Nevada, South Dakota, Texas, Washington, and Wyoming do not have state income tax; New Hampshire and Tennessee only tax income from interest and dividends), the District of Columbia, and numerous cities. These taxes are imposed on employers and employees and on various compensation bases and are collected and paid to the taxing jurisdiction by the employers. Most jurisdictions imposing payroll taxes require reporting quarterly and annually in most cases, and electronic reporting is generally required for all but small employers.[15] The Federal Insurance Contributions Act tax is a federal payroll tax imposed on both employees and employers to fund Social Security and Medicare[16] —federal programs that provide benefits for retirees, the disabled, and children of deceased workers.
Income tax withholding

Main article: Tax withholding in the United States

Federal, state, and local withholding taxes are required in those jurisdictions imposing an income tax. Employers having contact with the jurisdiction must withhold the tax from wages paid to their employees in those jurisdictions.[17] Computation of the amount of tax to withhold is performed by the employer based on representations by the employee regarding his/her tax status on IRS Form W-4.[18]

Amounts of income tax so withheld must be paid to the taxing jurisdiction, and are available as refundable tax credits to the employees. Income taxes withheld from payroll are not final taxes, merely prepayments. Employees must still file income tax returns and self assess tax, claiming amounts withheld as payments.[19]

Social Security and Medicare taxes

Main article: Federal Insurance Contributions Act tax

Federal social insurance taxes are imposed on employers[20] and employees,[21] ordinarily consisting of a tax of 12.4% of wages up to an annual wage maximum ($118,500 in wages, for a maximum contribution of $14,694 in 2016) for Social Security and a tax of 2.9% (half imposed on employer and half withheld from the employee’s pay) of all wages for Medicare.[22] The Social Security tax is divided into 6.2% that is visible to employees (the “employee contribution”) and 6.2% that is visible only to employers (the “employers contribution”). For the years 2011 and 2012, the employee’s contribution had been temporarily reduced to 4.2%, while the employer’s portion remained at 6.2%,[23] but Congress allowed the rate to return to 6.2% for the individual in 2013.[24] To the extent an employee’s portion of the 6.2% tax exceeded the maximum by reason of multiple employers, the employee is entitled to a refundable tax credit upon filing an income tax return for the year.[25]

Unemployment taxes

Main article: Federal Unemployment Tax Act

Employers are subject to unemployment taxes by the federal[26] and all state governments. The tax is a percentage of taxable wages[27] with a cap. The tax rate and cap vary by jurisdiction and by employer’s industry and experience rating. For 2009, the typical maximum tax per employee was under $1,000.[28] Some states also impose unemployment, disability insurance, or similar taxes on employees.[29]

Standard Model (Wikipedia)

At present, matter and energy are best understood in terms of the kinematics and interactions of elementary particles. To date, physics has reduced the laws governing the behavior and interaction of all known forms of matter and energy to a small set of fundamental laws and theories. A major goal of physics is to find the “common ground” that would unite all of these theories into one integrated theory of everything, of which all the other known laws would be special cases, and from which the behavior of all matter and energy could be derived (at least in principle)
Particle content
The Standard Model includes members of several classes of elementary particles (fermions, gauge bosons, and the Higgs boson), which in turn can be distinguished by other characteristics, such as color charge.
All particles can be summarized as follows:
Elementary particles
Generations: quarks
Up-type               Down-type
1. Up (u),            Down (d)
2. Charm (c),    Strange (s)
3. Top (t),           Bottom (b)
Generation: leptons
Charged                     Neutral
1. Electron (e−),    Electron neutrino (νe)
2. Muon (μ−),           Muon neutrino (νμ)
3. Tau (τ−),                Tau neutrino (ντ)
Four kinds (four fundamental interactions)
1. Photon (γ, Electromagnetic interaction)
2. W and Z bosons (W+, W−, Z, weak interaction)
3. Eight types of gluons (g, Strong interaction)
4. Graviton (G, Gravity, hypothetical)
Higgs boson
1. The antielectron (e+) is traditionally called positron
2. The known force carrier bosons all have spin = 1 and are therefore vector bosons. The hypothetical graviton has spin = 2 and is a tensor boson; if it is a gauge boson as well is unknown.
Summary of interactions between particles described by the Standard Model.
The Standard Model includes 12 elementary particles of spin  1⁄2 known as fermions. According to the spin-statistics theorem, fermions respect the Pauli exclusion principle. Each fermion has a corresponding antiparticle.
The fermions of the Standard Model are classified according to how they interact (or equivalently, by what charges they carry). There are six quarks (up, down, charm, strange, top, bottom), and six leptons (electron, electron neutrino, muon, muon neutrino, tau, tau neutrino). Pairs from each classification are grouped together to form a generation, with corresponding particles exhibiting similar physical behavior (see table).
The defining property of the quarks is that they carry color charge, and hence, interact via the strong interaction. A phenomenon called color confinement results in quarks being very strongly bound to one another, forming color-neutral composite particles (hadrons) containing either a quark and an antiquark (mesons) or three quarks (baryons). The familiar proton and neutron are the two baryons having the smallest mass. Quarks also carry electric charge and weak isospin. Hence, they interact with other fermions both electromagnetically and via the weak interaction.
The remaining six fermions do not carry colour charge and are called leptons. The three neutrinos do not carry electric charge either, so their motion is directly influenced only by the weak nuclear force, which makes them notoriously difficult to detect.
However, by virtue of carrying an electric charge, the electron, muon, and tau all interact electromagnetically.
Each member of a generation has greater mass than the corresponding particles of lower generations. The first generation charged particles do not decay; hence all ordinary (baryonic) matter is made of such particles. Specifically, all atoms consist of electrons orbiting around atomic nuclei, ultimately constituted of up and down quarks. Second and third generation charged particles, on the other hand, decay with very short half lives, and are observed only in very high-energy environments. Neutrinos of all generations also do not decay, and pervade the universe, but rarely interact with baryonic matter.

Generations of matter

Type First Second Third
up-type up charm top
down-type down strange bottom
charged electron muon tau
neutral electron neutrino muon neutrino tau neutrino

Fermions and bosons

Those particles with half-integer spins, such as 1/2, 3/2, 5/2, are known as fermions, while those particles with integer spins, such as 0, 1, 2, are known as bosons. The two families of particles obey different rules and broadly have different roles in the world around us. A key distinction between the two families is that fermions obey the Pauli exclusion principle; that is, there cannot be two identical fermions simultaneously having the same quantum numbers (meaning, roughly, having the same position, velocity and spin direction). In contrast, bosons obey the rules of Bose–Einstein statistics and have no such restriction, so they may “bunch together” even if in identical states. Also, composite particles can have spins different from their component particles. For example, a helium atom in the ground state has spin 0 and behaves like a boson, even though the quarks and electrons which make it up are all fermions.

This has profound consequences:

  • Quarks and leptons (including electrons and neutrinos), which make up what is classically known as matter, are all fermions with spin 1/2. The common idea that “matter takes up space” actually comes from the Pauli exclusion principle acting on these particles to prevent the fermions that make up matter from being in the same quantum state. Further compaction would require electrons to occupy the same energy states, and therefore a kind of pressure (sometimes known as degeneracy pressure of electrons) acts to resist the fermions being overly close.
Elementary fermions with other spins (3/2, 5/2, etc.) are not known to exist.
Elementary bosons with other spins (0, 2, 3 etc.) were not historically known to exist, although they have received considerable theoretical treatment and are well established within their respective mainstream theories. In particular, theoreticians have proposed the graviton (predicted to exist by some quantum gravity theories) with spin 2, and the Higgs boson (explaining electroweak symmetry breaking) with spin 0. Since 2013, the Higgs boson with spin 0 has been considered proven to exist. It is the first scalar elementary particle (spin 0) known to exist in nature.


A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szokásos és egzotikus hadronok

A részecskefizikában hadronnak nevezzük az olyan összetett szubatomi részecskéket, amelyeknek összetevői kvarkok és gluonok

A „hagyományos” hadronok a Gell-Mann kvarkmodelljének megfelelő, azaz 3 kvarkból vagy kvark-antikvark párból álló hadronok.
Ezek között:

1/ A barionok három kvarkból (az antibarionok pedig három antikvarkból) álló feles spinű részecskék, azaz fermionok.
Fő példái a nukleonok: a proton és a neutron

2/A mezonok egy kvarkból és egy antikvarkból állnak, mint a pionok, kaonok és egy csomó más részecske. Egyes spinű részecskék, azaz bozonok.

Egyfajta sematikus ábrázolásuk is elérhető volt. L. alább:





The secret life of Higgs bosons


By Sarah Charley

Are these mass-giving particles hanging out with dark matter?

The Higgs boson has existed since the earliest moments of our universe. Its directionless field permeates all of space and entices transient particles to slow down and burgeon with mass. Without the Higgs field, there could be no stable structures; the universe would be cold, dark and lifeless.

Many scientists are hoping that the Higgs boson will help them understand phenomena not predicted by the Standard Model, physicists’ field guide to the subatomic world. While the Standard Model is an ace at predicting the the properties of all known subatomic particles, it falls short on things like gravity, the accelerating expansion of the universe, the supernatural speeds of spinning galaxies, the absurd excess of matter over antimatter, and beyond.

“We can use the Higgs boson as a tool to look for new physics that might not readily interact with our standard set of particles,” says Darin Acosta, a physicist at the University of Florida.

In particular, there’s hope that the Higgs boson might interact with dark matter, thought to be a widespread but never directly detected kind of matter that outnumbers regular matter five to one. This theoretical massive particle makes itself known through its gravitational attraction. Physicists see its fingerprint all over the cosmos in the rotational speed of galaxies, the movements of galaxy clusters and the bending of distant light. Even though dark matter appears to be everywhere, scientists have yet to find a tool that can bridge the light and dark sectors.

If the Higgs field is the only vendor of mass in the cosmos, then dark matter must be a client. This means that the Higgs boson, the spokesparticle of the Higgs field, must have some relationship with dark matter particles.

“It could be that dark matter aids in the production of Higgs bosons, or that Higgs bosons can transform into dark matter particles as they decay,” Acosta says. “It’s simple on paper, but the challenge is finding evidence of it happening, especially when so many parts of the equation are completely invisible.”

The particle that wasn’t there

To find evidence of the Higgs boson flirting with dark matter, scientists must learn how to see the invisible. Scientists never see the Higgs boson directly; in fact, they discovered the Higgs boson by tracing the particles it produces as it decays. Now, they want to precisely measure how frequently the Higgs boson transforms into different types of particles. It’s not easy.

“All we can see with our detector is the last step of the decay, which we call the final state,” says Will Buttinger, a CERN research fellow. “In many cases, the Higgs is not the parent of the particles we see in the final state, but the grandparent.”

The Standard Model not only predicts all the different possible decays of Higgs bosons, but how favorable each decay is. For instance, it predicts that about 60 percent of Higgs bosons will transform into a pair of bottom quarks, whereas only 0.2 percent will transform into a pair of photons. If the experimental results show Higgs bosons decaying into certain particles more or less often than predicted, it could mean that a few Higgs bosons are sneaking off and transforming into dark matter.

Of course, these kinds of precision measurements cannot tell scientists if the Higgs is evolving into dark matter as part of its decay path—only that it is behaving strangely. To catch the Higgs in the act, scientists need irrefutable evidence of the Higgs schmoozing with dark matter.

“How do we see invisible things?” asks Buttinger. “By the influence it has on what we can see.”

For example, humans cannot see the wind, but we can look outside our windows and immediately know if it’s windy based whether or not trees are swaying. Scientists can look for dark matter particles in a similar way.

“For every action, there is an equal and opposite reaction,” Buttinger says. “If we see particles shooting off in one direction, we know that there must be something shooting off in the other direction.”

If a Higgs boson transforms into a visible particle paired with a dark matter particle, the solitary tracks of the visible particles will have an odd and inexplicable trajectory—an indication that, perhaps, a dark matter particle is escaping.

The Higgs boson is the newest tool scientists have to explore the uncharted terrain within and beyond the Standard Model. The continued research at the LHC and its future upgrades will enable scientists to characterize this reticent particle and learn its close-held secrets.



UPI Mon, Feb 26 3:51 PM GMT+1


The four fundamental interactions of nature (Wikipedia)


Gravitation Weak Electromagnetic  


(Electroweak) Fundamental Residual
Acts on: Mass – Energy Flavor Electric charge Color charge Atomic nuclei
Particles experiencing: All Quarks, leptons Electrically charged Quarks, Gluons Hadrons
Particles mediating: Not yet observed
(Graviton hypothesised)
W+, W and Z0 γ (photon) Gluons π, ρ and ω mesons
Strength at the scale of quarks: 10−41 10−4 1 60 Not applicable
to quarks
Strength at the scale of
10−36 10−7 1 Not applicable
to hadrons


That’s it!

STOCKHOLM, Oct 9 (Reuters) – U.S. academic Richard Thaler, who helped popularize the idea of “nudging” people towards doing what was best for them, won the 2017 Nobel Economics Prize on Monday for his work on how human nature affects supposedly rational markets.

Influential in the field of behavioral economics, his research showed how traits such as lack of self-control and fear of losing what you already have prompt decisions that may not have the best outcome in the longer term.

“I think the most important impact (of my research) is the recognition that economic agents are human and economic models have to incorporate that,” Thaler, a professor at the University of Chicago Booth School of Business, said in call broadcast at the Nobel news conference.

See the subtitle of this homepage: A gazdaság és annak emberi dimenziói

Hegeli szövegképek

Hegel: A logika tudományának az objektív logikáról szóló első könyve a lét tanát, második könyve a lényeg tanát fejtegeti. Az utóbbiból adok közre fac similéket. A könyv első szakaszának harmadik fejezete”Az alap” címet viseli. Ennek az Abszolút alap c. A pontját szkenneltem be, a rövidség érdekében hiányosan. A kihagyott 62.oldalon van a b.részalcím: Forma és anyag.

A mű második szakaszának második fejezetéből az A pont egy részét és a B pontot, harmadik fejezetéből az A pont egy részét mutatják a szövegképek:















A 15-17-16 szövegkép ebben a sorrendben olvasandó.

Befejezés (1)

A címhez tartozó index csak a folytatás szándékát jelzi, nem a határozott ígéretét, mert a jövőt nem ismerhetjük.

Szervetlen, szerves, emberi

Saját jelenlegi összegezésemet az ismeretszerzés néhány logikai kategóriája köré csoportosítom.

A kategoriális áttekintés egyik tárgya az általános, különös, és az egyes közötti viszony. Az alcímben felsoroltak közül az első az általános, hozzá képest a második: különös, az emberi pedig az egyes. Az első a további kettőnek csak a szervetlen szintjét, a második az emberinek csak a biológiai szintjét határozza meg. A biológiai és az emberi fokozatok szervetlenen túlterjedő létezésmódjainak sajátos, a szervetlentől eltérő lényege, dinamikája van. A biológiai létmódnak hosszabb, az emberinek rövidebb történelme van, de sajátos dimenzióikban nem a szervetlen világ homogén elemekből felépülő, azonos típusú folyamatainak természettörvényei hatnak.”Any satisfactory theory of organic evolution, for instance, has an irreducibly historical dimension; and there is no possibility of putting historical zoology on the sort of predictive basis that Empiricists have demanded, still less of incorporating it into Neurath’s larger unified axiom system.” (E.B.) A zoológia történeti folyamatában létrejött ember differencia specifica-ja a kultúra. Az emberi fajtermészet értelmes személyközi cselekvéseket és nyelvi kommunikációt folytató, megélhetési eszközeiket célszerű tevékenységgel előállító, tudatos egyénekből álló szociális rendszerekben, társadalomban létezik. Túlélésért folytatott küzdelme a népesedési folyamataitól is függ, de speciális létdimenzióját nem biológiai törvények szabályozzák.  Értelme, akarata, érzelmei, érdekei, értékei, ismeretei által motivált szubjektív tevékenységét tárgyiasítva alkotja történelmét a saját, nem a szervetlen világ és nem a biológia által adott tartós lényegi szükségszerűségek keretében. Ezek nagyrészt  „ha-akkor” típusú tárgyi összefüggések. Ha bizonyos feltételek a szubjektumok korábbi cselekvései révén adottak, egyéb feltételek pedig ebből a szempontból semlegesek akkor az eredmény törvényszerűen bekövetkezik. Mivel a többi feltétel ezekhez képest rendszerint nem semleges, hanem mind egy tágabb összefüggés részei, az eredmény nem a szillogizmus kötelező erejével jut érvényre. Nincs sorsszerű jellege.

A tudatos cselekvések – rendszerint utólagosan kiderülő – társadalomfüggő tendenciái általában időhöz és helyhez kötött módon hatnak. Közösségi és egyéni megvalósulásuk eltérő jellegű. A közösségek alakulása, kibontakozása, harca és váltakozása zajlik a történelemben, melynek eredménye nem determinált, nem látható előre, axiomatikusan nem programozható. Menetének viszont számos külső és belső, köztük az életvilághoz tartozó, illetve rendszer jellegű meghatározója van. Ezekhez kötődik az egyéneknek a  túlélésért, a mindennapi kenyérért vívott küzdelme, amit az életfeltételekhez alkalmazkodó társadalmi életmód dominál. Az utóbbival azonosíthatók a P. Bourdieau által kimutatott,a nemzedékek között kulturálisan átörökített, a nevelés révén elsajátított, tartós habitusok, ezeknek a szocializálódás közben rögződött  osztályai, a bennük folyó pozícióharccal. Körükbe tartozik a mítosz, a szokás, hagyomány, tekintély, engedelmesség, konformizmus, olykor ezek tagadása. A vallás az eddigi történelem nagy részében az életmódot megvalósító habitusokhoz tartozott, vagy azzal azonosult. A közösségi és az egyéni determinációk korlátozzák, de bizonyos határok között érvényesülni is engedik az egyének és a közösségek relatív cselekvési szabadságát. A determináció mindig negációt is jelent. Mindenki a maga szándékait törekszik megvalósítani, de az egymást több lépcsőben követő, közvetítő, illetve negáló szándékcselekvések integrálódó eredőjeként senki által nem akart következmények jönnek létre. Ezek már a közösség és a természeti környezet közötti kölcsönhatásban és a társuláson belüli viszonyokban tartósan, olykor évszázadokon át alakuló folyamatok által magasabb fokon determináltak. De itt sem teljesen, mert a meghatározott létfeltételek által felkínált többes objektív lehetőségek közötti harcot sok esetben hozzájuk képest véletlen (külső oksági láncolatok által determinált) tényezők döntik el.

A kategoriális áttekintés második témája a rész és az egész kölcsönhatása. Mivel az emberi szféra a természet része, ettől elszakított ember és emberiség nem élhet. A humánum nem létezhet Natura nélkül, földlakók Föld nélkül, Föld az Univerzum nélkül. A világegyetem perpetuum mobile, önmagát mozgatja, tőle függő további mozzanatok feltétele, de léte ezektől nem függ. Bolygónk az élethez képest, az élet a tudathoz képest önmagában létező.A tudat idegfiziológiai tevékenységhez kötött, persze arra nem redukálható.Az érzet, képzet, emlékezet, fogalom, a motivációs, érzelmi és akarati élmények komplexusa az embernek az önmagában is létező fizikai és élő világgal és a többi emberrel alakuló viszonyában bontakozik ki. Közvetítője a környezeti komplexusra való hatásnak és a feltételekhez történő alkalmazkodásnak, ezen túlmenően pedig önmagáért való alkotó emberi megnyilvánulás.  A humánum nélkülözhetetlen  feltétele, objektív szelleme a  többi között intézményi, jogi, tudományos, vagyis kulturális tárgyiasulásokban összpontosul.  Mindegyikük egyszersmind strukturálisan és funkcionálisan önálló humán szakma, mely  általában előnyös megélhetési lehetőségeket  nyújt  művelői egymástól elkülönült foglalkozási rétegeinek.  Piaci szereplőként,  bürokratikus, oktatási, kutatási szervezetek alkalmazottjaiként, vagy támogatások révén jutnak létfenntartásuk forrásaihoz, ami – akár rejtett módon –  kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja állásfoglalásaikat is. A hegeli “objektív szellemnek” ez a prózai oldala. Az  abszolút szellem hegeli fokozatai a művészet, a filozófia és a vallás. A művészet a nyelvben kifejezhetetlen élményeket is kommunikálja, nemesíti, kiegyensúlyozza, megismerésüket, sőt, élvezőinek befolyásolását is segíti. Az ókor legnagyobb klasszikus alkotásai utolérhetetlen művészi értékeikkel a nemesek, arisztokraták, optimaták, patríciusok világértelmezését is kifejezték és terjesztették a műveikért lelkesedő közönség körében. (Gianbattista Vico: Az új tudomány Bp. 1979.) Ez nem minden szerzőnél mutatkozik meg tudatosult törekvésként. Az abszolútnak nevezett  szellem másik két fokozatának modern összehasonlítása: “Egy filozófiai tan fejlődhet: emberi gondolatokból áll, amelyek önkényes és természetszerűen ideiglenes rendben vannak csoportosítva, ellenben a kinyilatkoztatott vallás… meghatározásánál fogva változhatatlan”- írja a honlapon már idézett Du Gard. (Egy lélek története 1976 262.o.) “Képleteinek alapvető merevsége egyre gyanúsabbá teszi az olyan szellemek előtt, akik túlságosan gyakran tapasztalták ismereteik viszonylagosságát…(264.o.)  Az is igaz, hogy a fentiek közül a vallás képes megmozgatni a legnagyobb tömegeket.

Az életvilág mindennapi gyakorlatában nagy, többnyire döntő erővel hatnak  a kevéssé iskolázott tömegek érzelmei, hiedelmei, az ideológiai érzület, meggyőződés, tömeghangulat. Ezek, mint a közösség életmódját reprodukáló elemek, egyben a konzervatív törekvések éltető erői, esetenként forradalmi tényezők, vagy pedig káosz okozói. Általános magatartás szintjén sem konfrontálódni, sem azonosulni nem kell velük. Autentikus egyén minden egyes esetben önállóan határozza el, hogy követi, vagy megtagadja a bennük kifejezett elvárások teljesítését, ám ilyen egyén kevés van. A robotoló, szenvedő, uralom alá vetett, lokalitásba zártsága,  tudatlansága és mitikus áltudása által béklyóba vert ember sorsát a körülmények kényszere, nem pedig a döntés szabadsága határozza meg. – Az egyetemesség szintjén viszont  a humán cselekvés teljessége a természettörvények által meghatározott lehetőségektől és korlátoktól függ. Az emberi rész  bizonyos mértékig beavatkozik a természeti egészbe, annak törvényeit alkalmazva új szerves anyagokat és biológiai fajtákat hoz létre és megváltoztatja szervetlen környezete összetételét is. A természettől való függés(1) és a természeti erők közös emberi felhasználása(2) összefüggő folyamat, melynek első tagja a kölcsönhatás fő oldala.

A rész és az egész viszonyának tanulmányozása  a komplexusokról alkotott fogalmak legalább minimálisan szükséges teljeskörűségét igényli (minimum complexity). Valamely lényeges rész ismeretének hiánya esetében az egész fogalma is torzulást szenved, nem lesz valós. “Egy tartalomnak egyedül abban van az igazolása, hogy mozzanata egy egésznek, ezen kívül azonban megokolatlan előföltevés vagy szubjektív bizonyosság…” írja túlozva Hegel (A logika. Enciklopédia I. 14§) Ennek  további folyománya az az idealista nézet, hogy az egész hozza létre a részt. Másként fogalmazva, csak az egész az igaz. Amivel polémiaként szegezik szembe, hogy csak a rész az igaz. Ez a túlzás sem fogadható el. Esete válogatja, hogy függ-e és melyikük függ döntő mértékben a másik pólustól.

Kategoriális elemzésem harmadik tárgya az azonosság-különbség ellentétére vonatkozik. Ezzel rokon az egy-sok ellentétpár. A fentiekben magam is többször egyesszámban említettem a társadalmat, a környezetet, a történelmet és más összefoglaló elnevezéseket. Az azonosság itt néhány legáltalánosabb, fontos, de izoláltan, önmagukban tartva csak semmitmondó jellemzésre alkalmas megfigyelés rövidítésére szolgál. Valójában társadalmakkal, sőt, szociális rendszerekkel van dolgunk, és nem  csupán a néhány közismert felsorolásban szereplő civilizációs fajtákkal. Az „egy” helyett társadalmi szinten is a ”sok” felel meg a realitásnak. Az ismert  megfogalmazásokat tehát úgy kell pontosítani, hogy a történelemnek nem „az ember”, hanem a konkrét, történelmileg változó emberi közösségek, mint társadalmak a szubjektumai. Ide tartoznak a tartós jegyekkel rendelkező, közös nyelvű, hosszabb ideig összefüggő területeken lakó, vagy vándorló, jelentékeny gazdasági kapcsolatokat fenntartó, erőteljesen egymásra utalt, közeli, távolabbi illetve közvetett rokonsági és szomszédsági hálózatokat ápoló populációk, mint népek, etnikumok. Korai nemzetségi és törzsi szervezettségük területi tagozódásnak adja át a helyét, aminek folytán egy-egy adott földrajzi környezetben elhelyezkedő ország lesz a történelmi cselekvő, de ez nem azonos az állammal, mert a szubjektum továbbra is a földrajzi környezettel érintkező lakosság (népesség) marad. Tömegcselekvésében országsajátos társadalmi törvényszerűségek érvényesülnek. Konkrét kutatásukra azonban a jelenleg egyoldalúan absztrakt elméletcentrikus humántudományi szakmákban kevés lehetőség van.

A kutatómunka eredményességét viszont a különbséggel szemben éppen az azonosság elhanyagolása veszélyezteti. A humán szakmák egymástól és a fizikai-természettudományos megismeréstől izolált felfogásának csak bizonyos tág határokon belül van értelme. A határokat a sajátos lényegek megismeréséhez szükséges munkamegosztás, specializáció jelöli ki. Magas szintű speciális felkészültség nélkül mesterségbeli problémákkal foglalkozni dilettantizmust jelent. A szakmák elkülönülésére szorítkozni, ezzel megelégedni azonban kiegyensúlyozatlan felfogást eredményez. “Valójában nincs hely újabb bálványok számára és a természettudomány sem lehet bálvány; mert az értelem tagadó…” (Du Gard, 265.o.)

A gyakorlatot átfogó és befolyásoló értelmezés (a specialista nézőpont nélkülözhetetlen ellensúlya) az univerzalista megközelítés, melynek jegyében az újkor minden évszázadában egyetemek és nyomtatott enciklopédiák jöttek létre. Az utóbbiak a maguk korának tudományos eredményeit tartalmazták és azokkal együtt gyorsan el is avultak. Jelen korunkban a digitális forma lehetővé teszi a folyamatos megújulásukat, egyre inkább naprakész állapotban tartásukat. A már említett absztrakt humántudományi elméletek nemcsak módszertani okokból szorítják háttérbe az országsajátos témákat és szempontokat. Habár nem egyenlő mértékben, a humán tudományokban is érvényesülnek az emberi szubjektum érdekvezérelt, értékorientált szempontjai. Ebben a mértékben a humán szakmák olyan társadalmi tudatformáknak minősülnek, melyek egyebek között világnézeteket, sőt, ideológiákat is képviselnek. Elegendő itt Talcott Parsonsnak a legkeményebb társadalomtudományról („classical economics”) adott véleményét idézni: „it was never only a technical discipline but was also an ideology, it expressed an ideal of independence of „business” of the state and other „social” interests…” (Essays in Sociological Theory, Rev. Edition p.110.) Nagyon vegyes azonban az ideológia súlya a különböző szakmákban és szerzőknél. Születnek kifejezetten tendenciózus, sőt, propagandista jellegű irományok, de akadnak neves szerzők, akik meggyőzően érvelnek ez ellen, például Husserl, aki egyik művében egyértelműen elveti a világnézeti filozófiát. A nácizmus uralomra jutása után azonban annak embertelenségével mégis ideológiai küzdelmet is folytat.

Időben hozzánk közelebbi példa az, hogy a nyugati társadalomtudomány a nyugati civilizációk érdekeit képviseli akkor is, ha ez itt sem minden szerzőnél mutatkozik meg tudatosult törekvésként. Akár beható részletezettséggel foglalkoznak a világ többi részével is, de mindezt saját országuk hangsúlyos érdekei, érdekcsoportjai, távlati előnyszerzése, értékorientációja szempontjából teszik. Szakmai ambíciójukat így egzisztenciálisan is vonzó foglalkozásként, egyéni előmenetelt nyújtó módon elégíthetik ki. Azt a nyugati világot képviselik, melynek európai hatalmai addig rejtegették a borzalmakat gyarmati hátsó udvarukban, míg ezek fokozott erővel rájuk nem törtek. Mindezt először nem egy fizetett társadalomkutató, hanem egy író, Joseph Conrad tárta fel (A sötétség mélyén, 1902). Aztán bekövetkezett a veszélyek gyors eszkalációja. A haláltábor az évszázad központi témája, a szögesdrót pedig a kor emblémája lett.

A társadalomtudomány a folyamatosan változó ténykomplexumokon és belső logikájuk összefüggésrendjén túl ideológiai és fikciós, narratív elemeket is tartalmaz. A feltárt tények és összefüggéseik, törvényeik tárgyi igazságán mindez  nem változtat, az egyetemes tudáskészlet részei maradnak, amíg el nem avulnak.

Ez a honlap válogatást mutatott be a szerző által korábban feldolgozott nyomtatott művek ma digitálisan (főleg angol nyelven) hozzáférhető  részéről, saját értelmezésben interpretálta ezeket  és némely kérdésről önálló tanulmányokat tett közzé. A tudás senki által meg nem hódítható óceánjához képest ez a honlap csak csepp a tengerben. Hiányos, de az összes fontos emberi teljesítményt senki sem képes megismerni. Mi volt akkor evvel a szerző saját egyéni eszmei célja ?  Azt a kutató szándékot akarta kifejezni, amely minden jelentékeny emberi műre nyitott. Általánosabb érdekű szempont, hogy a nagyobb összevontságú  gyakorlati folyamatok integrált kezeléséhez  a mainál konkrétabb megközelítésen alapuló cselekvési módra van szükség, amelyben a speciális és az univerzális nem egymást kizáró ellenpólusok. Ez a cselekvési mód a minimálisan szükséges komplexitás betartásának elvén alapul.


Az újabb bölcseleti szemle befejezése

Moritz Schlick szerint a filozófia nem tudomány, de mint a kutatások előzményének és követőjének, helye van a kultúrában.

Ayer és Wittgenstein szerint a filozófia kérdéseire nem lehet értelmes választ adni, mert maguk a kérdések is értelmetlenek.

Annak idején Marx is ezt írta: „A valóság ábrázolásával az önálló filozófia elveszíti létezési közegét”. A kialakult helyzeteket összefoglaló absztrakcióknak a valóságos történelemtől elválasztva, egyáltalán nincs értékük.

Fent idézett urakkal a jelen honlapgazda annyiban ért egyet, amennyiben elutasításuk a filozófiák rendszerekbe zártságára vonatkozik.”Bölcselkedés rendszer nélkül nem lehet tudományos” írja Hegel (Enciklopédia I.14.§) A rendszer kifejezést a totalitás értelmében használja. Túláltalánosítja a biológiai tapasztalatot, amelyben az egyes szervek csak a hozzájuk képest elsődleges szervezet egészében létezhetnek. Az ezek szerint  meghatározott tudományos filozófiát ő maga is az abszolút szellemhez sorolja, a vallással és a művészettel egy sorban. Jelen szerző szemében az átfogó igényű kontinentális filozófia a humán szakmák tanulságainak a honlapon kifejeződő részét is magába foglalja.

A szerző egyik rendszernek sem a híve, de tudatában van annak, hogy mindegyikük egy magas fokú szellemi tevékenység sűrítménye volt, az emberi kultúra folyamatosságát fejezték ki. Koruk legműveltebb emberei alkották meg őket.

Egy- egy új filozófiai rendszer nem véletlenül keletkezik valamelyik bölcselő fejében.  Ha ez így volna, akkor feltételezhetnénk, hogy 100-200 év múlva éppoly sikerrel jelenhetne meg, mint 300 évvel annak előtte. De éppen a saját koruk kérdéseire igyekeztek választ adni a meglévő ismeretek alapján. A rendszereknek tehát történetük van, amely nincs elszigetelve az egyetemes történelemtől. Az utóbbit viszont – Hegel nézetével ellentétben –  nem a rendszerek logikája hozza létre. Ennek fordítottja sem egyértelmű, mivel maga a történelem nem teremt filozófiákat. Azok szubjektív alkotások.

Az elméleti gondolkodás által létrehozott bölcseleti általánosítások a civilizáció történeti kibontakozásához tartoznak, egyszersmind viszonylag önálló útjukat járják annak különböző állapotaihoz és fokozataihoz képest. Nem nagy számú „örök” speciális probléma megoldását egy-egy sajátos, jellegzetes alapelvben és az arra épülő rendszerben vélik megtalálni. Viszont “az igazi filozófia elve ellenkezőleg az, hogy valamennyi különös elvet magába foglalja”. (Uo.) A rendszerek harcban állnak egymással, de számos közös pontjuk, érintkezési felületük, azonosságuk is van. egymásra épülnek.  Történetük “eredményében nem az emberi szellem eltévelyedésének képtárához, hanem ellenkezőleg istenalakok panteonjához hasonlítható. (I.m. 153.o. )  Az emberi öntudat termékei és előbbre vivői.

„ Mivel az ember nem állat, s együtt él fajának egész múltjával, sőt ez a múlt az elsüllyedt civilizációk felfedezésének mértékében egyre hozzáférhetőbbé válik számára, ezért gyötör bennünket a gondolat, hogy a legnagyobb emberi teljesítményekhez való igazodás helyett hagyjuk, hogy alantas filozófiák hassanak ránk csak azért, mert azok velünk egyazon korban léteznek.” (Czeslaw Milosz: Szülőhazám, Európa 1993. 179-180.o.)

Az elmúlt két évezredben az egymást váltó európai filozófiák tartalmazták, az esetek egy részében pedig maguk dolgozták ki a különböző korszakok társadalmi viszonyainak, állami és jogi rendjének, vallási, etikai, esztétikai normáinak, tudományos megállapításainak összefoglaló leírását, értékelését és kritikáját. Ezeket egy-egy bölcseleti rendszer keretébe illesztették, de pozitív bölcseleti teljesítményeik az esetek nagy részében nem a rendszerből következtek, önálló aforizmaként is megállták a helyüket, amíg el nem avultak. A rendszer-elvet viszont olykor arra használták fel, hogy a negatív, korukban is hibás megállapításokat látszólag szigorú logikai rendben, valójában erőltetett módon alkalmazott szillogizmusokkal támasszák alá. A logika kivételével szinte egyik filozófia sem volt minden lépésében következetes, tehát nem is volt igazi rendszer.

Nagyon fontosak a rendszert nem is kreáló aforisztikus filozófusok, mint F. Bacon vagy Diderot elméletei. Voltaire és Goethe a honlapon idézett ilyen irányú munkáit is ide sorolom. Goethe „rendszer ellenes” álláspontja kellő ellensúlyt jelent a rendszerezett doktrinerséggel szemben. Figyelemre méltók a honlapon szemlézett nagy esszéírók munkáiban kikristályosodott bölcseleti alapelvek.

“Metafizika” oldalak

Forrás: Aristotelész: Metaphysica görögül és magyarul, ford.: Ferge Gábor Logos 1992






Metafizika VII (Z) könyv

(Fordította Steiger Kornél, a fordítást ellenőrizte Lautner Péter)


Első fejezet


(1028 a 10) A létezőről sokféle értelemben beszélünk, amint ezt már korábban felosztottuk a többjelentésű szavakról szóló írásban. Jelenti ugyanis egyrészt azt, ami a dolog és hogy ez-a-valami, és jelenti a minőséget, a mennyiséget és az így állítható dolgok mindegyikét. Miután ennyiféle értelme van a létezőnek, világos, hogy közülük elsődleges az ami: ez a szubsztanciát (15) jelenti. Amikor ugyanis azt mondjuk meg, hogy ez meg ez a dolog milyen, akkor jónak mondjuk vagy rossznak, de nem mondjuk róla, hogy háromkönyöknyi vagy hogy ember. Amikor azt mondjuk meg, hogy mi az, akkor nem fehérnek, melegnek vagy háromkönyöknyinek mondjuk, hanem embernek vagy istennek.

(1028 a 18) A többit pedig azért mondjuk létezőnek, mert az ekképp létezőnek mennyisége, minősége, tulajdonsága vagy (20) más egyebe.

1028 a 20) Ezért fölvethetné valaki azt az aporiát, hogy vajon a sétálás, a jó egészségi állapotban levés, az ülés létezőt jelent-e, s a többi effélére ugyanez a kérdés vonatkozik. Egyikük sem önmagában áll fenn és nem is képes elválni a szubsztanciától.

(1028 a 24) Ami ezekben az esetekben önálló létező, az inkább az, ami sétál, (25) ami ül, ami jó egészségnek örvend. Ezek inkább tetszenek létezőknek, mert van valami meghatározott szubsztrátumuk (t.i. a szubsztancia, mégpedig az egyes dolog), amely megjelenik az ilyen állítmányban. Hiszen a ‘jó’ vagy az ‘ülő’ szót soha nem használjuk úgy, hogy ne utalnánk velük egy szubsztrátumra. Világos, hogy (30) a szubsztancia az, ami által a többi kategóriák mindegyike fennáll. Ennélfogva a szubsztancia az elsődleges létező: nem minősített értelemben vett létező, hanem egyszerű értelemben vett létező.

(1028 a 31) Sokféle értelemben mondunk valamit elsődlegesnek; a szubsztancia minden értelemben elsődleges: nyelvi kifejezés, megismerés és idő szerint. Hiszen a többi kategória egyikének sincs önálló létezése, egyedül neki. Elsődleges a nyelvi kifejezés (35) szerint, mert szükségszerű, hogy mindegy egyes kategóriáról adott beszámolóban a szubsztanciáról szóló beszámoló is bennefoglaltassék. És úgy véljük, hogy minden egyes dolgot akkor ismerünk a legjobban, ha tudjuk róla, hogy mi az. Például, hogy mi az ember, vagy mi a tűz, sokkal inkább, mint ha azt tudjuk róla, hogy milyen, (1028 b 1) mekkora vagy hol van, hiszen ezek mindegyikét is akkor ismerjük, ha tudjuk, hogy mi a mennyiség és a minőség.

1028 b 2) Ezért van az, hogy a kérdés, amelyet a régiek is, meg a mostaniak is mindig föltesznek, s a probléma, amelyet fölvetnek, t.i. hogy mi a létező, voltaképpen ezt jelenti: mi a szubsztancia. (Hiszen ez az, amit némelyek egynek mondanak, mások egynél többnek, némelyek korlátos, mások korlátlan számúnak.) Ezért leginkább és elsősorban és úgyszólván kizárólagosan az így létezővel kapcsolatban kell megvizsgálnunk, hogy mi az.


Második fejezet


(1028 b 8) Úgy tetszik, a szubsztancia a leginkább szembetűnő módon a testek kapcsán van jelen. Ezért mondjuk szubsztanciáknak az állatokat és a növényeket, ezeknek (10) részeit, valamint a természeti testeket, amilyen a tűz, a víz, a föld és más efféle, továbbá azokat, amik ezeknek részei vagy belőlük álltak össze — vagy részeikből, vagy egészükből –, amilyen az égbolt és részei: a csillagok, a Hold, a Nap. Először is azt kell megvizsgálnunk, vajon kizárólag ezek-e a szubsztanciák, vagy még mások is; vagy ezek közül némelyek (15) vagy még mások is; vagy ezek egyike sem, hanem mások.

(1028 b 16) Némelyek úgy vélik, a testek határai: a felület, a vonal, a pont, az egység inkább szubsztanciák, mint a geometriai és a fizikai test.

(1028 b 18) Aztán meg némelyek úgy gondolják, az érzékelhető dolgokon kívül nincs szubsztancia. Mások meg azon a nézeten vannak, hogy még több ilyen is van, és inkább ilyenek, mert örökkévalóak. Platón (20) az ideákat és a matematikai tárgyakat a szubsztancia két fajtájának, az érzékelhető testek szubsztanciáját pedig egy harmadik fajtának tekinti.

(1028 b 21) Szpeuszipposz a szubsztanciának még több fajtáját veszi föl, kezdve az Egy-en, és principiumokat állapít meg a szubsztanciák számára, mást a számoknak, mást a nagyságoknak és megint mást a léleknek. Ilymódon igen kiterjeszti a szubsztanciák körét.

(1028 b 24) Némelyek szerint (25) az ideáknak és a számoknak a természete azonos. Ezektől a szubsztanciáktól függenek sorban a többiek, kezdve a vonalakon és a síkokon, egészen az égbolt szubsztanciájáig és az érzékelhető dolgokig.

(1028 b 27) Azt kell megvizsgálnunk, hogy e kijelentések közül melyik helyes és melyik nem az; hogy mik a szubsztanciák; hogy léteznek-e szubsztanciák az érzékelhetőkön kívül; ha igen, hogyan (30) léteznek; van-e független szubsztancia az érzékelhető szubsztanciák mellett (ha van, miért és hogyan létezik), vagy nincs ilyen.

(1028 b 32) Először azt kell vázolnunk, mi a szubsztancia.


Harmadik fejezet


(1028 b 33) A szubsztanciáról ha nem több, de legalább négyféle értelemben beszélünk. Szubsztanciának szokás tartani az egyedek mivoltát, univerzáléját, (35) genusát és negyedikként a szubsztrátumukat.

(1028 b 36) A szubsztrátum az, amiről minden egyebet állítunk, őt magát azonban nem állítjuk semmiről. Ezért először ennek (1029 a 1) természetét határozzuk meg. Úgy tűnik ugyanis, hogy főleg az elsődleges szubsztrátum a szubsztancia.

(1029 a 2) Egyik értelemben az anyagot tekintjük ilyennek, másik értelemben az alakot (morphé), harmadik értelemben azt, ami kettejükből van összeállítva. Anyagon értem például a bronzot, formán a látszódó alakot (idea), a (5) a kettejükből valón a szobrot, vagyis az összetettet. Ennélfogva ha a forma elsődleges az anyaghoz képest és inkább létező, akkor a kettejükből valóhoz képest is elsődleges lesz, ugyanezen oknál fogva.

(1029 a 7) Ezzel nagy vonalakban vázoltuk, hogy mi a szubsztancia, t.i. hogy nem az, amit az alanyról állítunk, hanem amiről az összes többi dolgot állítjuk. Nem taglalhatjuk azonban csak ilyen módon a kérdést. (10) Ez ugyanis nem elégséges, egyrészt mert nem világos a dolog, másrészt mert ilyenformán az anyag is szubsztancia lenne. Mert ha az anyag nem szubsztancia, akkor felfoghatatlanná válik, hogy mi más lenne szubsztancia. Ha ugyanis minden egyebet elveszünk, akkor látszatra semmi nem marad <, csak az anyag>. Minden egyéb: tulajdonsága, hatása vagy képessége a testeknek, míg az olyasmi, mint a magasság, szélesség, mélység: mennyiségek, nem pedig (15) szubsztanciák. Hiszen a mennyiség nem szubsztancia. A szubsztancia inkább az, amihez mint elsődlegeshez mindezek hozzátartoznak. Ha a magasságtól, szélességtől és mélységtől elvonatkoztatunk, azt látjuk, hogy semmi sem marad, kivéve azt, amit ezek határolnak, bármi legyen is az. Ezért azok számára, akik így vizsgálódnak, szükségszerű, hogy az anyag tűnjék az egyetlen szubsztanciának.

(1029 a 20) Anyagon azt értem, amit önmagában sem valaminek, sem valamekkorának nem mondunk, sem a többi olyan attribútumot nem használjuk vele kapcsolatban, amelyekkel létezőt határozunk meg. Létezik ugyanis valami, amiről ezek mindegyikét állítjuk, s aminek a létezése különbözik a többiek mindegyikének létezésétől. Amazokat ugyanis a szubsztanciáról állítjuk, a szubsztanciát meg az anyagról. Ennélfogva a legvégső szubsztrátum önmagában sem nem valami, sem nem valamekkora, (25) sem nem egyéb, pozitív módon jellemzett dolog. De tagadással sem jellemezhető, mert tagadások is csak akcidenciálisan tehetők róla.

(1029 a 27) Azok számára, akik ezekből a megállapításokból kiindulva szemlélik a kérdést, az következik, hogy az anyag szubsztancia. Ez azonban lehetetlen. Hiszen azt gondoljuk, hogy mind az önálló létezés (khóriszton), mind az ez-a-valami legfőképp a szubsztanciához tartozik hozzá, s ezért mind a forma (eidosz), mind pedig a mindkettőből álló inkább gondolható szubsztanciának, (30) mint az anyag.

(1029 a 30) A mindkettőből — vagyis anyagból és alakból (morphé) — álló szubsztanciát mellőzzük most, mert későbbi és kézenfekvő. Az anyag valamiképpen szintén nyilvánvaló. A harmadikat kell vizsgálnunk, mert ez a leginkább problematikus. Abban mindenki egyetért, hogy az érzékelhető dolgok némelyike szubsztancia, ennélfogva először ezek körében kell vizsgálódnunk.

(1029 b 3) Előnyös ugyanis, ha az ismertebb felé haladunk. Valamennyien így tanulunk: ama dolgok területén keresztül, amelyek természetüknél fogva kevésbé ismertek, (5) az ismertebbek felé kell haladnunk. A feladat is ez: ahogy tevékenységeink során is azokból a dolgokból kell kiindulnunk, amelyek az egyes ember számára jók, és a feltétlenül jókat kell megtennünk az egyes ember számára jónak, ugyanúgy ebben a munkában is azokból a dolgokból kell kiindulnunk, amelyek az egyes ember számára ismertebbek, és a természetüknél fogva ismerteket kell az egyes ember számára ismertekké tennünk. Mármost azok a dolgok, amelyek az egyes ember számára ismertek és elsődlegesek, azok gyakran igen kevéssé ismertek természettől fogva és csak kis mértékben van közük — vagy éppen sehogy – ahhoz, ahogyan a dolog tényleg van. De mégis meg kell próbálni, hogy azokból a dolgokból induljunk ki, amelyek kisebb mértékben ismertek ugyan, de az egyes ember számára azok, és megismerjük a feltétlenül ismerteket, áthaladva, mint említettük, az egyes ember számára ismertek területén.