Befejezés (1)

A címhez tartozó index csak a folytatás szándékát jelzi, nem a határozott ígéretét, mert a jövőt nem ismerhetjük.

Szervetlen, szerves, emberi

Saját jelenlegi összegezésemet az ismeretszerzés néhány logikai kategóriája köré csoportosítom.

A kategoriális áttekintés egyik tárgya az általános, különös, és az egyes közötti viszony. Az alcímben felsoroltak közül az első az általános, hozzá képest a második: különös, az emberi pedig az egyes. Az első a további kettőnek csak a szervetlen szintjét, a második az emberinek csak a biológiai szintjét határozza meg. A biológiai és az emberi fokozatok szervetlenen túlterjedő létezésmódjainak sajátos, a szervetlentől eltérő lényege, dinamikája van. A biológiai létmódnak hosszabb, az emberinek rövidebb történelme van, de sajátos dimenzióikban nem a szervetlen világ homogén elemekből felépülő, azonos típusú folyamatainak természettörvényei hatnak.”Any satisfactory theory of organic evolution, for instance, has an irreducibly historical dimension; and there is no possibility of putting historical zoology on the sort of predictive basis that Empiricists have demanded, still less of incorporating it into Neurath’s larger unified axiom system.” (E.B.) A zoológia történeti folyamatában létrejött ember differencia specifica-ja a kultúra. Az emberi fajtermészet értelmes személyközi cselekvéseket és nyelvi kommunikációt folytató, megélhetési eszközeiket célszerű tevékenységgel előállító, tudatos egyénekből álló szociális rendszerekben, társadalomban létezik. Túlélésért folytatott küzdelme a népesedési folyamataitól is függ, de speciális létdimenzióját nem biológiai törvények szabályozzák.  Értelme, akarata, érzelmei, érdekei, értékei, ismeretei által motivált szubjektív tevékenységét tárgyiasítva alkotja történelmét a saját, nem a szervetlen világ és nem a biológia által adott tartós lényegi szükségszerűségek keretében. Ezek nagyrészt  „ha-akkor” típusú tárgyi összefüggések. Ha bizonyos feltételek a szubjektumok korábbi cselekvései révén adottak, egyéb feltételek pedig ebből a szempontból semlegesek akkor az eredmény törvényszerűen bekövetkezik. Mivel a többi feltétel ezekhez képest rendszerint nem semleges, hanem mind egy tágabb összefüggés részei, az eredmény nem a szillogizmus kötelező erejével jut érvényre. Nincs sorsszerű jellege.

A tudatos cselekvések – rendszerint utólagosan kiderülő – társadalomfüggő tendenciái általában időhöz és helyhez kötött módon hatnak. Közösségi és egyéni megvalósulásuk eltérő jellegű. A közösségek alakulása, kibontakozása, harca és váltakozása zajlik a történelemben, melynek eredménye nem determinált, nem látható előre, axiomatikusan nem programozható. Menetének viszont számos külső és belső, köztük az életvilághoz tartozó, illetve rendszer jellegű meghatározója van. Ezekhez kötődik az egyéneknek a  túlélésért, a mindennapi kenyérért vívott küzdelme, amit az életfeltételekhez alkalmazkodó társadalmi életmód dominál. Az utóbbival azonosíthatók a P. Bourdieau által kimutatott,a nemzedékek között kulturálisan átörökített, a nevelés révén elsajátított, tartós habitusok, ezeknek a szocializálódás közben rögződött  osztályai, a bennük folyó pozícióharccal. Körükbe tartozik a mítosz, a szokás, hagyomány, tekintély, engedelmesség, konformizmus, olykor ezek tagadása. A vallás az eddigi történelem nagy részében az életmódot megvalósító habitusokhoz tartozott, vagy azzal azonosult. A közösségi és az egyéni determinációk korlátozzák, de bizonyos határok között érvényesülni is engedik az egyének és a közösségek relatív cselekvési szabadságát. A determináció mindig negációt is jelent. Mindenki a maga szándékait törekszik megvalósítani, de az egymást több lépcsőben követő, közvetítő, illetve negáló szándékcselekvések integrálódó eredőjeként senki által nem akart következmények jönnek létre. Ezek már a közösség és a természeti környezet közötti kölcsönhatásban és a társuláson belüli viszonyokban tartósan, olykor évszázadokon át alakuló folyamatok által magasabb fokon determináltak. De itt sem teljesen, mert a meghatározott létfeltételek által felkínált többes objektív lehetőségek közötti harcot sok esetben hozzájuk képest véletlen (külső oksági láncolatok által determinált) tényezők döntik el.

A kategoriális áttekintés második témája a rész és az egész kölcsönhatása. Mivel az emberi szféra a természet része, ettől elszakított ember és emberiség nem élhet. A humánum nem létezhet Natura nélkül, földlakók Föld nélkül, Föld az Univerzum nélkül. A világegyetem perpetuum mobile, önmagát mozgatja, tőle függő további mozzanatok feltétele, de léte ezektől nem függ. Bolygónk az élethez képest, az élet a tudathoz képest önmagában létező.A tudat idegfiziológiai tevékenységhez kötött, persze arra nem redukálható.Az érzet, képzet, emlékezet, fogalom, a motivációs, érzelmi és akarati élmények komplexusa az embernek az önmagában is létező fizikai és élő világgal és a többi emberrel alakuló viszonyában bontakozik ki. Közvetítője a környezeti komplexusra való hatásnak és a feltételekhez történő alkalmazkodásnak, ezen túlmenően pedig önmagáért való alkotó emberi megnyilvánulás.  A humánum nélkülözhetetlen  feltétele, objektív szelleme a  többi között intézményi, jogi, tudományos, vagyis kulturális tárgyiasulásokban összpontosul.  Mindegyikük egyszersmind strukturálisan és funkcionálisan önálló humán szakma, mely  általában előnyös megélhetési lehetőségeket  nyújt  művelői egymástól elkülönült foglalkozási rétegeinek.  Piaci szereplőként,  bürokratikus, oktatási, kutatási szervezetek alkalmazottjaiként, vagy támogatások révén jutnak létfenntartásuk forrásaihoz, ami – akár rejtett módon –  kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja állásfoglalásaikat is. A hegeli “objektív szellemnek” ez a prózai oldala. Az  abszolút szellem hegeli fokozatai a művészet, a filozófia és a vallás. A művészet a nyelvben kifejezhetetlen élményeket is kommunikálja, nemesíti, kiegyensúlyozza, megismerésüket, sőt, élvezőinek befolyásolását is segíti. Az ókor legnagyobb klasszikus alkotásai utolérhetetlen művészi értékeikkel a nemesek, arisztokraták, optimaták, patríciusok világértelmezését is kifejezték és terjesztették a műveikért lelkesedő közönség körében. (Gianbattista Vico: Az új tudomány Bp. 1979.) Ez nem minden szerzőnél mutatkozik meg tudatosult törekvésként. Az abszolútnak nevezett  szellem másik két fokozatának modern összehasonlítása: “Egy filozófiai tan fejlődhet: emberi gondolatokból áll, amelyek önkényes és természetszerűen ideiglenes rendben vannak csoportosítva, ellenben a kinyilatkoztatott vallás… meghatározásánál fogva változhatatlan”- írja a honlapon már idézett Du Gard. (Egy lélek története 1976 262.o.) “Képleteinek alapvető merevsége egyre gyanúsabbá teszi az olyan szellemek előtt, akik túlságosan gyakran tapasztalták ismereteik viszonylagosságát…(264.o.)  Az is igaz, hogy a fentiek közül a vallás képes megmozgatni a legnagyobb tömegeket.

Az életvilág mindennapi gyakorlatában nagy, többnyire döntő erővel hatnak  a kevéssé iskolázott tömegek érzelmei, hiedelmei, az ideológiai érzület, meggyőződés, tömeghangulat. Ezek, mint a közösség életmódját reprodukáló elemek, egyben a konzervatív törekvések éltető erői, esetenként forradalmi tényezők, vagy pedig káosz okozói. Általános magatartás szintjén sem konfrontálódni, sem azonosulni nem kell velük. Autentikus egyén minden egyes esetben önállóan határozza el, hogy követi, vagy megtagadja a bennük kifejezett elvárások teljesítését, ám ilyen egyén kevés van. A robotoló, szenvedő, uralom alá vetett, lokalitásba zártsága,  tudatlansága és mitikus áltudása által béklyóba vert ember sorsát a körülmények kényszere, nem pedig a döntés szabadsága határozza meg. – Az egyetemesség szintjén viszont  a humán cselekvés teljessége a természettörvények által meghatározott lehetőségektől és korlátoktól függ. Az emberi rész  bizonyos mértékig beavatkozik a természeti egészbe, annak törvényeit alkalmazva új szerves anyagokat és biológiai fajtákat hoz létre és megváltoztatja szervetlen környezete összetételét is. A természettől való függés(1) és a természeti erők közös emberi felhasználása(2) összefüggő folyamat, melynek első tagja a kölcsönhatás fő oldala.

A rész és az egész viszonyának tanulmányozása  a komplexusokról alkotott fogalmak legalább minimálisan szükséges teljeskörűségét igényli (minimum complexity). Valamely lényeges rész ismeretének hiánya esetében az egész fogalma is torzulást szenved, nem lesz valós. “Egy tartalomnak egyedül abban van az igazolása, hogy mozzanata egy egésznek, ezen kívül azonban megokolatlan előföltevés vagy szubjektív bizonyosság…” írja túlozva Hegel (A logika. Enciklopédia I. 14§) Ennek  további folyománya az az idealista nézet, hogy az egész hozza létre a részt. Másként fogalmazva, csak az egész az igaz. Amivel polémiaként szegezik szembe, hogy csak a rész az igaz. Ez a túlzás sem fogadható el. Esete válogatja, hogy függ-e és melyikük függ döntő mértékben a másik pólustól.

Kategoriális elemzésem harmadik tárgya az azonosság-különbség ellentétére vonatkozik. Ezzel rokon az egy-sok ellentétpár. A fentiekben magam is többször egyesszámban említettem a társadalmat, a környezetet, a történelmet és más összefoglaló elnevezéseket. Az azonosság itt néhány legáltalánosabb, fontos, de izoláltan, önmagukban tartva csak semmitmondó jellemzésre alkalmas megfigyelés rövidítésére szolgál. Valójában társadalmakkal, sőt, szociális rendszerekkel van dolgunk, és nem  csupán a néhány közismert felsorolásban szereplő civilizációs fajtákkal. Az „egy” helyett társadalmi szinten is a ”sok” felel meg a realitásnak. Az ismert  megfogalmazásokat tehát úgy kell pontosítani, hogy a történelemnek nem „az ember”, hanem a konkrét, történelmileg változó emberi közösségek, mint társadalmak a szubjektumai. Ide tartoznak a tartós jegyekkel rendelkező, közös nyelvű, hosszabb ideig összefüggő területeken lakó, vagy vándorló, jelentékeny gazdasági kapcsolatokat fenntartó, erőteljesen egymásra utalt, közeli, távolabbi illetve közvetett rokonsági és szomszédsági hálózatokat ápoló populációk, mint népek, etnikumok. Korai nemzetségi és törzsi szervezettségük területi tagozódásnak adja át a helyét, aminek folytán egy-egy adott földrajzi környezetben elhelyezkedő ország lesz a történelmi cselekvő, de ez nem azonos az állammal, mert a szubjektum továbbra is a földrajzi környezettel érintkező lakosság (népesség) marad. Tömegcselekvésében országsajátos társadalmi törvényszerűségek érvényesülnek. Konkrét kutatásukra azonban a jelenleg egyoldalúan absztrakt elméletcentrikus humántudományi szakmákban kevés lehetőség van.

A kutatómunka eredményességét viszont a különbséggel szemben éppen az azonosság elhanyagolása veszélyezteti. A humán szakmák egymástól és a fizikai-természettudományos megismeréstől izolált felfogásának csak bizonyos tág határokon belül van értelme. A határokat a sajátos lényegek megismeréséhez szükséges munkamegosztás, specializáció jelöli ki. Magas szintű speciális felkészültség nélkül mesterségbeli problémákkal foglalkozni dilettantizmust jelent. A szakmák elkülönülésére szorítkozni, ezzel megelégedni azonban kiegyensúlyozatlan felfogást eredményez. “Valójában nincs hely újabb bálványok számára és a természettudomány sem lehet bálvány; mert az értelem tagadó…” (Du Gard, 265.o.)

A gyakorlatot átfogó és befolyásoló értelmezés (a specialista nézőpont nélkülözhetetlen ellensúlya) az univerzalista megközelítés, melynek jegyében az újkor minden évszázadában egyetemek és nyomtatott enciklopédiák jöttek létre. Az utóbbiak a maguk korának tudományos eredményeit tartalmazták és azokkal együtt gyorsan el is avultak. Jelen korunkban a digitális forma lehetővé teszi a folyamatos megújulásukat, egyre inkább naprakész állapotban tartásukat. A már említett absztrakt humántudományi elméletek nemcsak módszertani okokból szorítják háttérbe az országsajátos témákat és szempontokat. Habár nem egyenlő mértékben, a humán tudományokban is érvényesülnek az emberi szubjektum érdekvezérelt, értékorientált szempontjai. Ebben a mértékben a humán szakmák olyan társadalmi tudatformáknak minősülnek, melyek egyebek között világnézeteket, sőt, ideológiákat is képviselnek. Elegendő itt Talcott Parsonsnak a legkeményebb társadalomtudományról („classical economics”) adott véleményét idézni: „it was never only a technical discipline but was also an ideology, it expressed an ideal of independence of „business” of the state and other „social” interests…” (Essays in Sociological Theory, Rev. Edition p.110.) Nagyon vegyes azonban az ideológia súlya a különböző szakmákban és szerzőknél. Születnek kifejezetten tendenciózus, sőt, propagandista jellegű irományok, de akadnak neves szerzők, akik meggyőzően érvelnek ez ellen, például Husserl, aki egyik művében egyértelműen elveti a világnézeti filozófiát. A nácizmus uralomra jutása után azonban annak embertelenségével mégis ideológiai küzdelmet is folytat.

Időben hozzánk közelebbi példa az, hogy a nyugati társadalomtudomány a nyugati civilizációk érdekeit képviseli akkor is, ha ez itt sem minden szerzőnél mutatkozik meg tudatosult törekvésként. Akár beható részletezettséggel foglalkoznak a világ többi részével is, de mindezt saját országuk hangsúlyos érdekei, érdekcsoportjai, távlati előnyszerzése, értékorientációja szempontjából teszik. Szakmai ambíciójukat így egzisztenciálisan is vonzó foglalkozásként, egyéni előmenetelt nyújtó módon elégíthetik ki. Azt a nyugati világot képviselik, melynek európai hatalmai addig rejtegették a borzalmakat gyarmati hátsó udvarukban, míg ezek fokozott erővel rájuk nem törtek. Mindezt először nem egy fizetett társadalomkutató, hanem egy író, Joseph Conrad tárta fel (A sötétség mélyén, 1902). Aztán bekövetkezett a veszélyek gyors eszkalációja. A haláltábor az évszázad központi témája, a szögesdrót pedig a kor emblémája lett.

A társadalomtudomány a folyamatosan változó ténykomplexumokon és belső logikájuk összefüggésrendjén túl ideológiai és fikciós, narratív elemeket is tartalmaz. A feltárt tények és összefüggéseik, törvényeik tárgyi igazságán mindez  nem változtat, az egyetemes tudáskészlet részei maradnak, amíg el nem avulnak.

Ez a honlap válogatást mutatott be a szerző által korábban feldolgozott nyomtatott művek ma digitálisan (főleg angol nyelven) hozzáférhető  részéről, saját értelmezésben interpretálta ezeket  és némely kérdésről önálló tanulmányokat tett közzé. A tudás senki által meg nem hódítható óceánjához képest ez a honlap csak csepp a tengerben. Hiányos, de az összes fontos emberi teljesítményt senki sem képes megismerni. Mi volt akkor evvel a szerző saját egyéni eszmei célja ?  Azt a kutató szándékot akarta kifejezni, amely minden jelentékeny emberi műre nyitott. Általánosabb érdekű szempont, hogy a nagyobb összevontságú  gyakorlati folyamatok integrált kezeléséhez  a mainál konkrétabb megközelítésen alapuló cselekvési módra van szükség, amelyben a speciális és az univerzális nem egymást kizáró ellenpólusok. Ez a cselekvési mód a minimálisan szükséges komplexitás betartásának elvén alapul.

.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s