Heidegger antiszemitizmusa

Forrás:

BBC History Magazin

2017.02.05. 05:30 (Index)

Évtizedek óta vita tárgya, milyen szoros eszmei-politikai meggyőződés fűzte Martin Heideggert, a 20. század egyik legjelentősebb filozófusát a náci rezsimhez és az antiszemitizmushoz. Nemrég megjelent leveleiből kiderül: a zsidók gyűlöletét nemcsak filozófusként, de magánemberként is vallotta.

Heidegger szerepét sokan, sokféleképpen mentegették az utóbbi évtizedekben, volt, aki úgy tartotta, ugyan részt vett a nácizmus elfogadottságának növelésében egyetemi körökben, de politikai aktivitása már a nácik hatalomra jutását követően csökkent, antijudaista nézetei pedig „csupán” szellemfilozófiáját érintették.

Tagadhatatlan tény azonban, hogy 1933 áprilisában átvette a rektori posztot a „Németellenes szellem ellen” című antiszemita plakátot a Freiburgi Egyetemen elhelyezni nem engedő és emiatt felmentett elődjétől, Wilhelm von Möllendorfftól. Alig tíz nappal később belépett a náci pártba, az NSDAP-be is, amelynek a háború végéig tagja maradt.

Nyilvános beszédekben, nyilatkozatokban támogatta Hitlert, akitől azt várta, hogy az egyetemeket és a teljes németség létfeltételeit új alapokra fogja helyezni. Ám még ugyanazon év decemberében fokozatosan visszavonult, majd 10 hónap után át is adta a rektori hivatalt, katedráját azonban megtartotta.

 

Magatartását és nézeteit új megvilágításba helyezte a néhány éve közzétett ún. „Fekete füzetek” gondolati naplóinak néhány részlete. A füzeteket 1931 és 1969 között vezette eszméiről, közéleti és filozófiai kérdésekről, s bennük egyebek mellett a „világjudaizmust” kárhoztatta a nyugati modernitás elkorcsosulásáért, antiszemitizmusa pedig szerves részét képezte szellemi konstrukciójának.

Nemrégiben kiderült az is, hogy magánemberként sem állt tőle távol a zsidók szidalmazása és az összeesküvés-elmélet: publikálták azon levelek egy részét, amelyeket testvérével, a bankár Fritz Heideggerrel váltott 1930 és 1946 között. A több mint 500 levelet eddig a marbachi Német Irodalmi Archívumban őrizték, a Heidegger-család azonban csak most járult hozzá részbeni közlésükhöz.

A levelezést tartalmazó kötetről (Heidegger und der Antisemitismus, Verlag Herder, Freiburg, 2016) a Die Zeitben Adam Soboczynski és Alexander Cammann által írt részletes elemzésből kiderül, hogy a filozófus meggyőződéses antiszemita volt, a politikai eseményeket élénken követte, és már jóval a hatalomra jutásuk előtt szenvedélyesen támogatta a nemzetiszocialistákat.

*

Martin Heidegger 1931 karácsonyán Hitler Mein Kampfját küldte karácsonyra a nála öt évvel fiatalabb Fritznek, és levelében Hitler „kivételes és rendületlen politikai ösztöneit” magasztalta. A Franz von Papen kancellár által 1932 júniusa és decembere között vezetett jobboldali kisebbségi kormányt olyan színben tüntette fel, mintha a zsidók összeesküvése révén jött volna létre.

1933. április 13-án (azaz bő egy héttel azelőtt, hogy rektorrá választották volna) Hitlert éltető sorokat fogalmazott öccsének írott levelében: „Nap nap után látszik, milyen jelentős államférfivá válik Hitler. Népünk világa és a Reich átalakulóban van, s akinek van szeme a látásra, füle a hallásra, és szíve a cselekvésre, az felserken és lázas izgalom lesz rajta úrrá.”

Fritznek írott levelei jelzésértékűek, hiszen – a filozófus egykori tanítványa és szeretője, Hannah Arendt 1952-es tanúskodása szerint – ő volt az „egyetlen barátja”. Martin mindent elkövetett, hogy a weimari köztársasággal szemben ellenséges, ám a nácikat is szkeptikusan szemlélő Fritzet meggyőzze igazáról, erről azonban 1934-ben már szemmel láthatólag letett. Fritznek ugyan kevés levele maradt fenn, de az 1933. április 3-án kelt gondolattársítás igen árulkodó: „Nem tudom, hogy érzékcsalódás-e vagy sem, de Hitler néhány mostani póza és tekintete a képeken rád emlékeztet. Már maga ez a párhuzam is időnként arra a következtetésre vezet engem, hogy Hitler kivételes egyéniség.”

A filozófus leveleiben egyébként 1916-tól tetten érhető a zsidók kárhoztatása, „kultúránk és egyetemeink elzsidósodása” ellen szerinte a „német fajnak” fel kell lépnie. 1933 áprilisában a munkaterhei növekedéséről panaszkodva érzéketlenül jegyzi meg: „három zsidó tűnt el a tanszékemről”. Bár a levelekhez bevezetőt fűző unokája, Arnulf Heidegger szerint korabeli diákjainak kritikus és bátor előadásokat tartott, leveleiben nem távolodott el a nemzetiszocialista eszméktől, még 1942-ben, 1943-ban, sőt 1945-ben is a bolsevizmus és az amerikanizmus elleni védekezés fontosságát fejtegette.

A háború után saját magát és országát is rendre áldozatszerepben tüntette fel, az egyetemen belül állapotokat rosszabbnak tartotta a náci időknél, a németek keleti területekről történő kitelepítése pedig szerinte meghaladta valamennyi 1945 előtti „szervezett bűntettet”. A tanítástól eltiltott, a „nácik követőjének” besorolt Heideggert csupán 1951-ben engedték ismét az egyetem közelébe, 1967-ig több-kevesebb rendszerességgel órákat is adott, végül 1976-ban hunyt el.

Advertisements