Európai munkanélküliség a múlt század végén

(Földes Károly:

Az európai munkanélküliség tényei és összefüggései. Tanulmányrészlet, 1999.)

1. Kiinduló helyzetfelmérés

Bevezető tájékozódásra alkalmasnak látszik a tárgy mértékrendjeinek, mennyiségi viszonyainak tanulmányozása. Ehhez az EU-térség mellett két nagyobb és két közepes lélekszámú tengerentúli ország mutatóit használom fel. (USA, Kanada, Japán, Ausztrália), továbbá egyes olyan európai országokét, amelyek nem minden statisztikai megfigyelés idején voltak, (csak az utóbbi időben lettek) EU tagok. Néhány kisebb EU tag egyes időszakokra vonatkozó jelzőszámait, helykímélés okán, nem nyomtatom ki.

A munkanélküliség összetett jelenségét néhány egyszerűbb elemre törekszem visszavezetni. Ehhez meg kell vizsgálni kapcsolatát más helyzeti és folyamati ismérvekkel. A kapcsolat lehet oksági, vagy ennél gyengébb, például funkcionális jellegű és egyszerűen rendezési összefüggés, ami minden további tanulmány alapját jelenti. Ezeket az egyes országok összehasonlítása alapján próbálom elkülöníteni. Ezután kerül sor az idősorok részletesebb vizsgálatára. Az első megközelítésben inkább az idősori átlagok országok közötti összehasonlítása történik, a másodikban pedig az időszakok közötti változásokon lesz a hangsúly. Mindezt egyfajta nyelvezet interspatiális és intertemporális elemzésként különbözteti meg. Talán elegendő, ha ehelyett földrajzi egységekre , illetve történelmi időpontokra , szakaszokra vonatkozó ismérvek összevetéséről beszélünk. Jelen esetben, míg az első feladat nehezebbnek, a második fontosabbnak ígérkezik, mert ez jelenti a fejlődési tendenciák vizsgálatát.

Kezdetként a nyolcvanas évek néhány országos mérőszámáról lesz szó.

Rövidítések: angol országnevek első két betűje, ill. AUS: Ausztrália, AU: Ausztria. GE: Németország (nyugati része), B+L: Belgium és Luxemburg. Forrás: The World Competitiveness Report, IMD-World Economic Forum, 1991. A részben eltérő

statisztikai felépítések miatt fejezetrészenként homogén forrásokból állítottam össze néhány adatsort míg a készen átvett táblázatokat a Függelék tartalmazza.

1.1 Reál GDP átlagos évi növekedése, 1983-1989 (a továbbiakban: növekedési ráta)

1.2 Foglalkoztatás átlagos évi növekedése, 1981-1989, %

1.3 Munkanélküliség az aktív lakosság %-ában, 1989

Ország 1.1 1.2 1.3
AUS 4.55 2.51 6.13
AU 2.54 2.24 3.16
B+L 2.64 0.16 8.60
CA 4.41 1.59 7.54
FR 2.56 0.26 9.38
GE 2.77 1.03 5.61
GR 2.27 0.47 7.89
IR 3.42 -0.46 15.63
IT 3.09 0.06 12.09
JA 4.60 1.17 2.29
NE 2.46 -0,43 7.37
SP 3.94 1.20 17.09
SW 2.62 0.70 1.35
UK 3.35 1.23 6.17
US 3.87 1.97 5.27

Az 1.1 oszlophoz képest a 81-82 es válságévek figyelembe vétele (amit jelen forrás nem tartalmaz) alacsonyabb átlagokat eredményez, de ez láthatólag nem szüntetheti meg a nagy különbséget az 1.1 és az 1.2 dinamikái között. A foglalkoztatás növekedése ebben az adatsorban többnyire 2-3 százalékponttal elmarad a “növekedési ráta” mögött. Ezt kielégítően magyarázza az alább kimutatott termelékenységi tényező (1.10). Ami az 1.3 oszlopot illeti, ez a jelek szerint nincs pozitív korellációban az előző két vektorral. Szóródási pontjai nem “sorakoznak” össze, akár az első, akár a második oszlop számsorát tekintenénk független változónak. Tehát tovább keresendő, hogy az eligazodás jelenlegi szakaszán még kaotikus mértékhalmaz (3.1) mögött van-e rend. Ehhez strukturális elemeket is ismerni kell. Egymással részben ellentétes irányu helyzet- és folyamatjelzőkről lehet szó, amelyek nagyobb csoportokban kezelhetők. Kezdjük a képzési csoporttal:


1.4 Vállalaton belüli átképzés eredményessége, rangsorszám

1.5 Képzési költség/fő, 1988, rangsorszám, + 15 évesnél idősebb analfabéták aránya

1.6 Egyetemet végzettek aránya, 1987

Ország 1.4 1.5 1.6
AUS 11 14 +1.0 7.52
AU 6 10 +na 4.76
B+L 9 13 +na 13.24
CA 20 3 +4.0 12.15
FR 18 11 +1.0 na
GE 3 12 +na 4.52
GR 15 22 +6.8 na
IR 8 18 +na na
IT 12 17 +2.9 4.58
JA 1 9 +na 11.53
NE 7 8 + na 4.01
SP 16 19 + 4.6 3.05
SW 5 4 +na 10.86
UK 22 15 +1.0 15.75
US 17 6 +0.5 19.19

Az 1.4 mutatóban elért előkelő helyezés csak néhány országban járt együtt alacsony , vagy közepes munkanélküliséggel (JA, GE, SW, NE) . A kiugró munkanélküliségi ráták többnyire összefüggésben állnak az 1.5, 1.6 és 1.7 oszlop kiugróan kedvező vagy kedvezőtlen mutatóival, amelyek viszont az általános fejlettségi szinthez kapcsolódnak, (hajlékonyan, l. pl. a kanadai analfabéták nagy arányát.) A szigorúbb mérésekhez nagyobb adatbázisra van szükség, de itt már előtűnik némi minőségi és mennyiségi rend, amely szerint például, ha az alacsony képzettségi szintű országok GDP-je a többinél gyorsabban növekszik, akkor ez az összes munkanélküliségre ceteris paribus növelően hat az illető országcsoporton belül.

A strukturális jellemzők következő alcsoportja a nők és fiatalok helyzetével kapcsolatos.

1.7 A női munkaerő aránya a gazdaságban, %, 1989

1.8 24 évnél fiatalabb munkanélküliek aránya , %, 1988

1.9 Szolgáltatói szektor aránya a foglalkoztatottak között, %, 1988

Ország 1.7 1.8 1.9
AUS 40.20 42.63 67.80
AU 40.50 31.20 54.50
B+L 41.10 30.00 68.72
CA 43.90 29,76 69.80
FR 42.50 30.11 62.90
GE 39.30 22.70 56.10
GR 36.90 42.80 46.20
IR 30.50 38.32 56.80
IT 36.20 49.53 57.70
JA 40.10 25.09 58.00
NE 38.30 44.87 68.80
SP 33.80 42.10 53.10
SW 48.00 36.07 66.70
UK 42.00 29.43 68.00
US 44.50 36.98 70.20

A nők munkanélküliségi rátája magasabb, mint a férfiaké, ezért az utóbbi évtizedekben elért nagyobb arányuk emeli az általános munkanélküliségi mutatót is. Más típusú mutatószám a munkanélkülieken belüli arány ( az utóbbiak között jelenleg az európai régióban a férfiak vannak többségben, ami a ciklus következő szakaszában megszűnhet). Egy ilyen típusú jelzőszámot a tábla a fiatalokra nézve tüntet fel. Magas mértékét

feltehetőleg elviselhetőbbé teszi, hogy a képzési lehetőségekkel is nagyobb arányban élhetnek, tehát a perspektívájuk ezért is jobb, mint az 50 éven felülieké. Végül, itt szerepel a női munkát az átlagosnál nagyobb mértékben alkalmazó szolgáltatási szféra aránya az összes foglalkoztatotton belül.

Az 1.2 pontra visszautalva, a termelékenységi faktorral folytatható a gondolatmenet.

1.10 Gazdasági növekedés termelékenységgel fedezett hányada

Ország Arány(%)
AUS 24
AU -0.25

 

+/ Megjegyzés
B+L 114
CA 38
FR 87
GE 39
GR 65
IR 119
IT 95
JA 71
NE 115
SP 59
SW 62
UK 34
US 27

A fentinek az 1.2-vel való összevetése alapján olyan szóródás tapasztalható, amelyben a termelékenység alacsonyabb részarányaihoz, bizonyos elhajlások mellett, a foglalkoztatás gyorsabb ütemű növekedése tartozik. +/Ausztriában a termelékenység csökkent

2. Növekedési ráta, fejlettségi színvonal, munkanélküliségi ráta

Ebben a fejezetrészben a növekedést és a munkanélküliséget az 1977-1986 -os időszak országonkénti átlagos rátái jelzik, a fejlettségi színvonal mutatói 1983-ra vonatkoznak. Forrás : IMF World Economic Outlook, Washington D.C. October 1995

és Nemzetközi Statisztikai évkönyv, KSH 1986

Az előző tábláktól eltérően Belgium külön szerepel, Luxemburg nélkül.

2.1 Növekedési és munkanélküliségi ráta

2.2 Fejlettségi szint és munkanélküliség

2.3 Növekedési és munkanélküliségi ráta kombinációja

2.1 Munkanélküliségi ráta országonként

GDP növekedési ráta 0-5% 5-8% 8%-nál magasabb
3%-nál magasabb JA 2.4 CA 9.3

IR 11.6

2-3% US 6.2 FR 7.6

GR 6.5 UK 7.8

AUS 7.3 EU 7.8

IT 8.2
2%-nál alacsonyabb SW 2.6

AU 3.3

GE 5.8

NL 6.6

BE 9.6

SP 14.5

A címoszlop és a címsor által határolt 3×3 cellás téglalapon meghúzható két átló közül a bal felső – jobb alsó irányú egyenes fut keresztül azon a “normál” tartományon, amelyben a magas növekedés alacsony munkanélküliséggel jár (JA) és fordítva (BE, SP), míg a közepes növekedés közepes munkanélküliséggel jár. Az ide tartozó országoknak, köztük az EU egy részének mutatói a növekedési ráta emelkedésével csökkennek.

Ezzel szemben a bal alsó – jobb felső irányú átló alapján nem tárható fel logikai láncolat: a nagyobb munkanélküliség (CA, IR) általában nem a gyorsabb növekedés hatása. Azért “általában” nem, mert kis részben igen: a magasabb növekedési ráta, ha gyorsabb reálbér-növekedéssel jár, ösztönzi a munkapiaci kínálat kiterjedését, amit persze más tényezők rendszerint ellensúlyoznak. Kérdés marad tehát, hogy az első átló által nem érintett országokban mi a racionáléja a munkanélküliség alakulásának. Erről a 2.3 tábla ad majd bizonyos felvilágosítást. Az is tudható, hogy az első átló sem nyujt egyedüli magyarázatot a saját tartományában, tehát ott is vannak további hatások. A strukturális tényezőről már volt szó, ezen a helyen még a fejlettségi szint szerepét is latolgatni kell . A következő tábla csak az országokat sorolja be, a számokat az előző tábla tüntette fel.

2.2 Munkanélküliségi ráta

GDP/fő, 1983, USD 5%-nál kisebb 5-9% 9%-nál nagyobb
9000-nél nagyobb JA

SW

GE AUS

US FR

NL

CA

BE

5000-9000 AU UK

IT

5000-nél kisebb GR IR

SP

A táblázatból annyi direkt következtetés mindenképpen levonható, hogy a csekély munkanélküliségű országok között nem találunk szegényebbeket. Ennek fordítottja már nem igaz, nagy lehet a munkanélküliség gazdag országokban is, pl. Kanadában, Belgiumban sok az állástalan, A fejlettségi szint indirekt vonzatairól viszont részben már említés történt az 1.4, 1.5 és 1.6 adatcsoportok kapcsán. (Ehhez tartozik, hogy pl. a képzés csak célirányos szervezettségben emeli a foglalkoztatottak arányát.)

2.3

Ország Kombináció
AUS 21.17
AU 6.6
BE 11.52
CA 28.3
FR 16.72
GE 11.02
GR 4.95
IR 37.12
IT 22.14
JA 9.6
NE 10.56
SP 24.65
SW 4.2
UK 16.38
US 16.74

A két ráta lineáris kombinációja (szorzata) a GDP munkanélküliség miatti veszteségét jelenti, adott növekedés mellett, vagy azt, hogy adott munkanélküliség mellett minél nagyobb a növekedés, annál több “hiányzik” a GDP növekményéből. Ennek alapján a már tárgyalt normál átló útirányából kimaradó országok is folytonosan helyezkednek el a 2.1 értékeit keretező téglalap bal alsó sarkától kezdve, a következőképpen: 1/ alsó sor bal cella 2/ alsó sor középső cella 3/ középső sor jobb cella 4/ felső sor jobb cella. De ez még nem eléggé egyszerű megoldás, mivel két tényezőn alapul, használata nehézkes is lenne.

2.4 A kombináció egyértelmű rendje

Egyszerű algoritmust kínál egy q tört:

q=(100-u)/g,

ahol

q: kvóciens, u: (unemployment rate) munkanélküliségi ráta, g: GDP növekedési ráta.

Ekkor az ebben az alfejezetben vizsgált 1977-1986-os időszakra a következők a q értékek:

Ország q
AUS 320
AU 485
BE 757
CA 293
FR 420
GE 500
GR 408
IR 277
IT 340
JA 244
NE 719
SP 505
SW 574
UK 440
US 348

A (100-u), vagyis az u komplementje 100-ra a “nem munkanélküliek rátájának” nevezhető. Más mint a foglalkoztatási ráta, mivel a nemzetközi statisztika nem ehhez a 100-hoz viszonyítja a foglalkoztatást, hanem a munkaképes korúakhoz. (Ezt tudva, elfogadhatjuk egyik foglalkoztatási mérőszámnak). Mit jelent a fenti komplement és a g – növekedési ráta – hányadosa? Azt, hogy egy százaléknyi növekedésre hány százalékpont “nem munkanélküli ráta” jut. Itt tehát egy differenciálhányados és egy megoszlási hányados arányáról van szó. Közgazdasági tartalmát tekintve ez a termelékenységi dinamikához kapcsolódó mérőszámok közé tartozik. A nevezőben szereplő g növelésével csökkenő q értékekhez jutunk. Az f(g,u) funkció szóródási egyenese a független változónak tekintett g növekedésével lejt, (a deviancia nem nagyfokú).

A fenti, országnézetű vizsgálódás hatótényezőit, egy idősor-nézetű megközelítésben is figyelni kell. Ezeknek a hatótényezőknek a jelenlegi összefoglaló elmélete a munkanélküliség természetes rátájával foglalkozik. A kifejezés nem túl szerencsés, de valós problémák állnak mögötte.

3. A munkanélküliség természetes rátája

Fellendülés idején is van munkanélküliség. 1/ Frikciós munkanélküliség. A munkába újonnan belépőknek és az állástalanná válóknak idő kell, míg elhelyezkednek, akkor is, ha ez sikerül. A régebben szándékosan otthon maradó, majd ujra állást kereső emberekre is ez vonatkozik. Ez az a tartály, amiből gazdasági expanziók munkaerő igénye kielégíthető. 2/ Technológiai munkanélküliség. A nem elég univerzális kiképzésű munkakínálat alkalmazkodása annál kevésbé elégséges, minél gyorsabb a műszaki fejlődés. A szükségessé váló újfajta képzettség és gyakorlottság híján állás nélkül maradók elhelyezkedése beruházás- és időigényes. Mivel a gyors átalakulás a versenyhelyzet javulását eredményezi, a munkanélküliségnek ez a növekedése, megfelelő szociális környezetben, pozitív szerepet játszó folyamatok korellátuma lehet. 3/ Az egyes országokra specifikus összetételi, képzési fejleményekről már részben volt szó. Bizonyos intervallumban emelő hatása van annak is, ha kedvező a munkanélküli ellátás. Lényeges a munkapiaci szabályozottság foka és magának a munkakínálatnak (pl. térbeli) immobilitása, amelyek növelően hatnak a munkanélküliségre. A bérek színvonalának hatását nem kell eltúlozni, de pl. a minimálbér merev szabályozása csökkentheti a tanulatlan munka iránti keresletet. – A fenti három tétel a strukturális munkanélküliség fogalmában összegezhető és állítható szembe a ciklikus munkanélküliséggel. A természetes ráta ennek a strukturális munkanélküliségnek a viszonyszáma. Csak empirikusan megbecsülhető adat, amely pl. az USÁ-ban 6% alatt van (legalábbis S.Fisher – R.Dornbush: Macroeconomics, 1983 alapján) az Európai Unióban pedig, később részletezendő okok miatt ennél magasabbra tehető.

Mivel statisztikai anyaggal dolgozunk, további megfontolásra érdemes, hogy a munkanélküliséget másként mérik, mint a foglalkoztatottságot. Az előbbi mérése a nemzetközileg elfogadott gyakorlatban háztartás-statisztikai módszerekkel történik. Kevés országban szorítkoznak csak a regisztrált munkanélküliség mérésére. A legtöbb helyen az amerikai módszert követik: a reprezentatív megfigyelés során, ha egy munkaképes korú az elmúlt két hét, vagy tíz nap alatt néhányszor keresett, de nem talált munkát, munkanélkülinek számít, függetlenül attól, hogy regisztrálták-e. Az illető korcsoporti adottságán belül döntő, hogy a pénzkereset határhaszna nagyobb-e számára, mint a teljes szabadidőé , vagy általánosabb megfogalmazásban, helyzete szükségessé és lehetségessé teszi-e a munkavállalást. A csoporton belül munkát nem találókból aggregálódik a munkanélküliségi ráta. – Ezzel szemben a foglalkoztatottságot a munkaképes korcsoportokhoz viszonyítják. Rátája a növekedési potenciál egyik fontos eleme, a hosszabb távú fejlődés szemszögéből talán fontosabb, mint a munkanélküliség, a munka- (munkaerő)piacnak, a munkaerő-mérlegnek azonban az utóbbi az eleme.

Mivel a munkapiaci kínálat nem azonos a demográfiai munkaerő potenciállal, van egy önálló kulcskategóriája, a labour force, a terjedő amerikai írásmód szerint: labor force. Más, mint az aktív népesség, amely az önállókat is magában foglalja. Munkavállalók a tagjai, akár van állásuk, akár munkanélküliek. Az így körülhatárolt munkapiaci kínálat nagysága a munkavállalási kedvtől is függ. Tehát a fogyasztási hajlamon és a beruházási (határ)hajlandóságon alapuló elemzés azon a ponton is kiegészítésre szorul, ahol döntő szerepet játszik a munkavállalási (határ)hajlandóság. Végül is, ez határozza meg a munkakínálat expanzióit és összehúzódásait. Ma már mindenütt lemondtak a teljes foglalkoztatásról, de fontosságot tulajdonítanak ennek, mint elméleti etalonnak. A modellek nagy része a teljes foglalkoztatás melletti output helyzetétől indul el. Ismerni kell tehát azt, hogy mihez képest teljes a foglalkoztatás. A keynesi foglalkoztatási arány nem a mai statisztika foglalkoztatottsági indexe. A “teljesség” nem az összes munkaképesre vonatkozott, de a munkavállalási hajlandóság elemzése kimaradt a vizsgálatból.

Ha pedig ezt bevonjuk a gondolkodásba, akkor kiderül, hogy a teljesen, vagy részben foglalkoztatandók köre maga is flexibilis. Ez két jelentékeny bonyodalom okozója. (1) Nem csak a munka iránti keresletet meghatározó beruházási multiplikátortól, monetáris és fiskális eszközöktől, inflációtól, stb. függ , hogy mekkora a munkanélküliség aránya, hanem attól is, hogy a potenciális munkaerő mekkora része jelenik meg tényleges munkaerő-eladóként. A munkának erre a kínálatára részben közvetve, részben közvetlenül szintén hatnak az említett kategóriák. Tehát a gazdaság teljesítményét egy olyan mércéhez kellett mérni, amely mérce maga is a teljesítményt befolyásoló eszközök hatása alatt változik. (2) A munka kínálata egy sor olyan tényező hatására is változik, amelyek ugyan nem függenek a keynesi kategóriáktól, tehát az előbbi pontban említett bonyodalom nem áll fenn, viszont a gazdaságon kívüli hatásokat tartalmaznak, mivel itt nem csak egy piac egyensúlyáról van szó, hanem emberekről.

Ennek a gyakorlati fontossága a következő. Tételezzük fel, hogy a gazdaság munkaerő igénye monoton módon növekvő, például évi egy százalékkal növekszik a munka iránti kereslet és a demográfiai forrás (munkaképes lakosság) is ugyanilyen arányban sokasodik. Ha most az utóbbin belül egy bizonyos időszakban a munkavállalási kedv és arány megnő és emiatt a munkakínálat évi két százalékkal lesz nagyobb, akkor a jelzett időszakban a munkanélküliségi ráta állandóan emelkedni fog. Ez nem tarthat a végtelenségig, de eltarthat több évig, amíg a működésbe lépett ellenható tényezők miatt a munkát keresők aránya alacsonyabb szintre áll vissza. Ennek is meglehet a saját ciklusa, csakhogy itt nem a konjunktúra-mozgás részeként végbemenő dinamikáról van szó. Mivel a “ciklikus” jelzőt , rövid említésekre célszerűbb az utóbbira fenntartani, a most körvonalazott mechanizmust jobb híján “kínálati munkanélküliségnek” nevezem. A “ciklikus” munkanélküliséggel szembeállított strukturális munkanélküliségbe ezt az elemet is bele kell foglalni ( a fejezet elején említett harmadik tétel részben már tartalmazza ), de az is egy terminológiai lehetőség, hogy külön csoportban szerepeljen. Ilyen módon a munkanélküliség természetes rátája a munkakínálat önálló dinamikájának hatását is tükrözi. Van-e további, nem ciklikus elem? – ez olyan kérdés, amelyre majd az idősorok elemzése alapján keresünk választ…

Advertisements