Vatikán és Komintern. Szervezési elvek.

Nolblog
italo|2006. máj. 2.

A Vatikán és a néhai Komintern nemzetközi, nemzetek feletti tevékenységében egyaránt megfigyelhetők hasonló és eltérő szervezetszociológiai ismérvek. Ebben a bejegyzésben ezek közül  fogok néhányat leírni. Egyáltalán nem foglalkozom a világnézet, a meggyőződés, a hitélet tartalmi kérdéseivel. Az összehasonlítás kedvéért, annak keretében a  már régen megszűnt Kominternt is jelen időben emlegetem.
A leírást a szervezeti hasonlóságokkal érdemes kezdeni. Mindkettőre jellemző, hogy egyetlen  központból irányított nemzetközi hálózat. Központja egy szuverén állam, amely nagy anyagi gazdagságot halmozott fel és sok kulturális kincset gyűjtött össze. Vezetője  korlátlan hatalommal irányítja. A hálózaton belüli alá- és fölérendeltségek egyértelműen meghatározottak. Kizárja a demokratikus működést, megfékezi a helyi önállósulási törekvéseket. Deklarált programja az alapítók által kialakított világértelmező doktrína, kis számú legfelső szintű tisztségviselő  által diktált gyakorlatot védelmező értelmezésben.  A hálózat tevékenysége részben arra irányul, hogy minél több ember éppen  ennek az értelmezésnek a leegyszerűsített hívószavait használva gondolkozzon.  Az embereknek ezt a körét az adott világlátás  terjesztői és magyarázói a hatásuk alatt tartják. A befolyásoltak meggyőződését, hitét, jóhiszeműségét kihasználva, azok közéleti döntéseit és az egész társadalmi életet a maguk elképzelései szerint próbálják alakítani. Ez a probléma veleje.

Ugyanis ezen a síkon kerül ellentétbe az egyik államnak alárendelt  szervezet más államok területén folytatott tevékenysége ezen utóbbi államok szuverén érdekeivel. Éppen ezen a síkon és nem másutt, például nem az általános világnézet, a hiedelmek rendszere, a szemléleti meggyőződések tekintetében. Ha az utóbb felsoroltaknak van egy, a hívei által planetárisan elismert nemkormányzati intézménye, amelynek állásfoglalásait jól elkülöníthetően világnézeti jellegű kérdésekben ők irányadónak fogadják el, ez más államok önállóságát nem sérti.

De egyetlen, magát becsülő nemzet sem engedheti meg, hogy politikai életét direkt, vagy  körmönfont módszerekkel egy idegen állam által irányított globális hálózat határozza meg.  Az a népszuverenítás és az ezt megtestesítő, demokratikusan megválasztott törvényhozás vagy a népszavazás döntési szférája. (Ebbe a szférába tartozik a szuverenitás részleges megosztásának elfogadása, vagy elutasítása is.) Nem kifogásolható, ha bizonyos keretek között külföldi magánszemélyek, csoportok is igyekeznek befolyásolni egy-egy ország közéletét. De ebben a szférában, tehát a politikai döntések zónájában mindenki, aki egy idegen állam hálózatának instrukcióit terjeszti, úgy cselekszik, mint ennek a  szervezetnek a képviselője. Ha  ez az intézmény a maga hálózati funkcionáriusai és az általuk befolyásolt emberek révén az  egyes országok hatalmi kérdéseibe próbál beavatkozni,  ennek a befolyásnak a közvetítői és  érvényesítői (ebben a vonatkozásban) egy idegen állam ügynökeinek számítanak.

Többen azt vitatják, hogy az egyházak beavatkozhatnak-e a politikába. Az egyházak bizonyos részben maguk is politikai szervezetek, tehát azon belül vannak, aminek ügyeibe beavatkoznak. Az a  vita minden egyházról szól, az itt említettek csak egyiküket érintik, azt amelyik világegyházként határozza meg  magát. Ennek nemzeti részeit, hasonlóan a néhai Komintern ( a világpárt) szekcióihoz, külföldről irányítják. Ezért ellentétes a politikai szerepük a nemzeti önállósággal.  A globalizmus elvetése, ha őszinte lenne, első helyen a világegyház létezését utasítaná el.

Itt nem foglalkozom a fordított irányú törekvéssel, melyben némely nemzetállamok  a maguk céljainak rendelik alá a  nemzetfeletti  elveket  formálisan képviselő vallási intézményeket.

A vatikánista hálózatnak van legalább két olyan szervezési jellegzetessége, amelyek miatt sokkal hatásosabb bármilyen más, hasonlóan expanzív ideológia-politikai szervezetnél.

Először is, ez a hálózat különösen ügyel funkcionáriusainak alapos felkészítésére. Magas szintű és huzamos kiképzésben részesülnek humán és természettudományi ismeretekből. Kimerítő felkészítést kapnak  lélektani, szónoklattani szakkérdésekről és a magánéleti problémák kezelési módjáról. Ezért mindenkinek, aki tényleg szembe akar nézni velük, el kell sajátítania azt a gazdag tapasztalatot,  kultúrát és tanultságot, ami a vatikanizmus központját és sok képviselőjét jellemzi. (Ami egyébként nem zárja ki, hogy időnként tudatosan kulturálatlan módszerekhez folyamodjanak.)

Másodszor, a tudattalan feszültségeire építenek és ezek levezetésére kínálnak szemléleti, érzelmi és gondolati megoldásokat. Megszentelő rítusokkal övezik az élet fontos eseményeit, megkönnyítik a nehéz, vagy tragikus fejlemények elviselését. Bűntudatot keltenek és oldanak. A hitelvek terjesztését  erkölcsi megközelítésben folytatják, azzal a céllal, hogy a dogmatikai meggyőződés elválaszthatatlannak tűnjön az erkölcsös alapállástól. Innen ered, hogy meggyőzött támogatóik tőlük várják a jóváhagyást, vagy  eligazítást  magánéleti döntésekben is. Foglalkoznak minden egyes egyénnel, hiszen ő, az egyes személy a hálózaton belüli információáramlás végpontja és célpontja, ami egyszersmind szívós tömeghatásuk titkára is rávilágít.

Egyáltalán nem vetik meg az anyagi javak szerzését, amit segítő szolgálataikkal, tanítási munkájukkal és ápolási tevékenységükkel indokolnak. A közpénzek iránti igényt nyilván el is túlozzák, a valóságosnál nagyobbnak tüntetve fel azt a kört, amelyben munkájukat ne lehetne szekuláris tevékenységgel helyettesíteni. Másutt az állam tukmálja rájuk a jóléti tevékenységeket, hogy azokat a kurzus által elképzelt eszmei korrektség jegyében folytassák. Az utóbb említettek is alá vannak rendelve egy sok mindent magában foglaló törekvésnek: a befolyási szféra kiterjesztésének. Mostani fejtegetésem ezt  csak annyiban érinti, amennyiben az előbb említett külföldi alárendeltséghez kapcsolódik.

A külföldi alárendeltség mellett azonban az egyházon belül a kurzushatalom végrehajtó eszközévé váló, magas állású  réteg köti meg a kezét azoknak a kiválóan képzett, világosan gondolkodó vezetőknek, akik szeretnék kiküszöbölni a visszásságok egy részét.

Advertisements