Táltos

 Nolblog 
italo| 2007. júl. 16.

 
A magyar lakosság kisebb része a Hamvas Béla által leírt primitívekhez tartozik. Ez  a közönség a társadalom különféle vagyoni és mûveltségi helyzetû csoportjaiból és korosztályaiból áll össze. Ennek a heterogén rétegekbõl merített néprésznek a közös tulajdonságát jól jellemzik az író szavai:

” A primitív (visszakorcsosult) népek mágikus praxisban élnek, és a társadalom normálisan humánus berendezkedésétõl minél távolabb kerülnek, a mágikus aktusoknak és formuláknak, zászlók, emblémák, jelszavaknak annál nagyobb jelentõséget tulajdonítanak.” (Hamvas Béla: Patmosz II. 52.l.) A mai magyar helyzetben nem a nép korcsosult vissza, hanem annak egy kisebb szelete. Szimbolikus akciókkal, ritusokkal, fanatizáló ráhatással valamelyest növelni lehet ennek kiterjedését és hangerejét.

Körülbelül az elsõ világháború végétõl olyan emberek léptek fel, “akik magukat a népek és a fajok, és az osztályok és nemzetek prototípusának vallották…” Magyarországon ilyen személy Szabó Dezsõ, akinek komédiája közvetlen közelrõl szemlélhetõ volt.” Az ilyen emberek a többinél magasabb rangra tartottak igényt. Feltétlen engedelmességet követeltek, feltétlen tekintélyt és hódolatot.

“Az ember magát szakrális szubjektumnak nevezte ki. Mindaz, amit mondott és tett, eleve és feltétel nélkül szentesítve volt. Szabó Dezsõ akkor a nemzeti sámán szerepét vette fel, s azóta is akadt ilyen személy…A primitív közösségnek nem értelmes vezetõkre, hanem varázslókra van szüksége.” (53-54.l.)

A magyar hagyományban táltosnak nevezték ezeket az embereket. A mûködésüket lehetõvé tevõ tömegháttér, mint erre Hamvas rámutat, a humánus, normális rendbõl regrediált csoportokból verbuválódik. Más rétegek is nyilvánítanak véleményeket, anélkül, hogy a táltoshitre jellemzõ fanatizmusban osztoznának.

Advertisements