Történelmi epizódok

 

Vagy jobb egy európai, mint egy hindu, thai, szingaléz, stb.? Pontosabban, mint ember, magasabb szinten áll-e? Nem a jövedelemre, a technikára, az urbanizációra, vagy a higiéniára kérdezek rá. Az erkölcsi elvekre sem lehet szûkíteni a kérdést, hiszen bárki joggal mondhatja, hogy az erkölcsök különbözhetnek, mint ahogy különböznek is. Akkor most melyik régió erkölcse alapján végezzük az összevetést? Az európai erkölcs alapul vétele lejárt és elkoptatott lemez. Ezen olyan muzsika van, amelyhez a fehér ember gõgjét demonstráló koreográfiát írták. Amely „tánc” a többi földrész lakóinak erõszakos leigázását és elnyomását valósította meg évszázadokon át. Dehát, teszem azt,  az ulanbatori szokások, elvek sem lennének alkalmazhatók egyoldaluságtól mentes összehasonlításra. Ámde vannak össz-emberi mércék. Ezek közül a legfontosabb a létfenntartás. Negatív értelemben: melyik kontinens népei kerülték el a nagy, pusztító háborúkat. Nem az erkölcsi elvrõl van szó, hiszen minden kontinensen fel van írva az égre: ne ölj. (Minden nagy vallás Ázsiában keletkezett.)
A gyakorlati ethoszról van szó, amelynek keretében az utóbbi évszázadokban is mindenütt, ezen belül Európában kiemelkedõen sokszor háborúztak, öltek, tömeggyilkosságok sorozatát hajtották végre. Tetteiken és nem ismételgetett frázisaikon lehet lemérni valóságos erkölcseiket. Az emberiség európai része ebben a tekintetben nem áll sem magasabb, sem alacsonyabb  szinten, mint az emberiség többi része. Mindenesetre, erkölcsileg nem “„fejlettebb” “(azért az idézõjel, mert ennek a szónak az alkalmazása maga vitatható, vitatandó, ha nem is ehelyütt.) A fentieket nem az emberek egyenlõségérõl szóló elvont humánus tanítás sugallja, hanem történetük szomorú lapjai.Így tehát egy átlagos európai sem nem jobb, sem nem rosszabb egy átlagos ázsiainál. Egy átlagmagyar sem nem jobb, sem nem rosszabb egy átlagmongolnál. Nem az egyes ember tehet arról, hogy az országok története úgy alakult, ahogy. De a jövőre nézve mindenkinek megvan a saját felelõssége.

 *

A kérdés nem a morális alapelvekre vonatkozik, hanem a tettekben kifejezett ethoszra, nem a kimondott, hanem a megcselekedett erkölcsre. Olyan módon kezdem, ahogyan az  elõzõ (“magyar-mongol”) bejegyzésben eljártam. Elõször itt is egyetlen, korszakokon átívelõ mércét alkalmazok: mikor öltek meg arányosan több embert, figyelembe véve a technikai eszközök tökéletesedését. A tömeges gyilkolás gyakorlata mikor nyilvánult meg kifejezettebb  módon: a görög-római, vagy a középkori-újkori (legújabbkori) Európában?

Nem látok különbséget. Európa lakói a római birodalom bukása óta ugyanúgy pusztították egymást, mint annak elõtte. Tehát a kontinens egy szemernyivel sem lett jobb, ha a fenti mérce az értékelési rangsor legmagasabb szintje. Van valaki, aki tud ennél magasabb rendû kritériumot? Ha van, nagyon szépen kérem, valamilyen formában hozza azt a tudomásomra. Addig pedig érvényesnek tartom azt az állítást, hogy a középkori  és újkori Európa nem mûködött erkölcsösebb módon, mint annak idején a  görög-római civilizáció.

Persze, ezen a legfontosabbon túl, lényeges további “gyakorolt-erkölcsi” szempontok – megint csak nem magasztos etikai elvek – alapján is lehet  összehasonlítást tenni, ami ugyanolyan irányba mutat, mint a fentiek. Hogy ne ékeskedjek idegen tollakkal, utalok egy másik szolgáltatónál blogoló kollega alábbi megfogalmazásaira.

A blogtárs elõször idéz egy fennmaradt, nyilvánvaló elkeseredés szülte többezer éves panaszt, amely szerint: mindenki kapzsi és az emberek megrabolják egymást; a józanság elveszett és az arcátlanság lett úrrá; aki elégedettnek látszik, az komisz, a jóságot pedig elhanyagolják; senki sem hálálja meg, ha vele jót tettek; az emberek mohók, s akire az ember számít, annak nincs szíve, stb. Majd, a maga módján, ezzel a konklúzióval végzi:

“Magyarul az emberek ötezer éve pont ugyanolyan kapzsik, szarrágók, szemétládák, aljasok és becstelenek voltak, mint ma. Akkor milyen evolúcióról beszélünk? Akár jobbról, akár balról vizsgálom ezt az idõszalagot, nem tudom felfedezni fejlõdés nyomait.”  Eddig az idézet.

Ellene vethetnénk, hogy most nincs rabszolgaság. Erre, most már visszavéve a szót, azt válaszolom, hogy ha kifizetõdõ lenne, akkor az is fennmaradt volna és a rabszolgák adás-vétele még pár száz éve is búsás hasznokat hozott. Nem erkölcsi okokból szünt meg. Sok területen ma is létezik.

*

Olaszok az Egyházi Állam ellen italo|2006. jún. 5. 

 

Az újkori Itáliában a  modernitás kibontakozását a félsziget közepe táján található Egyházi Állam hátráltatta. Túlnyomórészt agrárvidék maradt. Gazdaságilag fejletlen területén a pápaság abszolút világi tekintélyuralma konzerválódott. A polgári átalakulás  és az olasz nemzeti egység fõ akadálya és ellensége volt. A napóleoni háborúk után szentesítette az európai monarchiák restaurációját és az ideológiai terrort.

A huszas évektõl Itáliában is megerõsödött nemzeti és demokratikus forradalmi mozgalom ebbe az államba is behatolt. Az 1831-ben fenyegetõ forradalmat a Habsburgok segítettek letörni. De 1848-ban már maguk is szorongatva voltak. Januárban Sziciliában felkelés tört ki. Petõfi,  január 29.-i versében  lelkesen üdvözölte, mert pontosan észlelte, hogy a cél és az ellenség közös. A bécsi márciusi forradalom után az osztrákok által megszállt  Észak-Olaszországban és Rómában is népfelkelések robbantak ki. Novemberben IX. Pius pápa Gaetába, a nápolyi király védelmébe menekült. Az Egyházi Államban választott nemzetgyûlés vette át a hatalmat.

1849 februárjában megszüntnek nyilvánították a pápa világi uralmát és kikiáltották a Római Köztársaságot. Ennek politikáját a Mazzini és Garibaldi vezette forradalmárok határozták meg. Itália egészében viszont csakhamar a dinasztikus egyesítés hívei domináltak, akiket Cavour vezetett.

Mindeközben a legtöbb európai országban elbukott a forradalom. 1848 decemberében Louis Bonapartét választották francia elnöknek. Ezután nem sokkal írja Petõfi: Európa csendes, újra csendes, / Elzúgtak forradalmai. A francia köztársasági erõk az 1849. májusi  nemzetgyûlési választásokon is vereséget szenvedtek. A gyõztes politikusok a pápa oldalára álltak. Egy egész expedíciós hadtestet küldtek a Római Köztársaság leverésére. Garibaldiék elõször legyõzték a francia erõket, július 3.-án azonban már nem tudtak ellenállni a túlerõnek. Ennek ismeretében, néhány nap múlva, a  hasonló magyar helyzetben születik  Petõfi utolsó verse, a Szörnyû idõ…

Az egyházi Állam északi részét Ausztria szállta meg. A pápa  visszatért és ezután a francia szuronyok oltalma alatt uralkodott. A franciák hamarosan “jutalmul” kapták Louis Napóleon diktatúráját. Errõl mondja az egyik, Petõfihez hasonló nézetû és sorsú flauberti regényhõs: “Most itt ölik a Respublikát, miután megölték a rómait!…”, amihez hozzáteszi: “és a szegény Velencét, szegény Lengyelországot, szegény Magyarországot!”

De alig telt el egy évtized és  a francia- osztrák háború nyomán Garibaldi vörösingesei felszabadították az ország nagy részét. 1861-ben II. Viktor Emánuelt egész Olaszország királyává kiáltották ki.  A  felkelt nép akaratából a tartományok elszakadtak az Egyházi Államtól. Róma egyedül maradt. Innen az 1870-es francia-porosz háború idején a francia csapatokat kivonták, az olasz hadsereg pedig bevonult. A népszavazáson a római lakosság nem a pápai államhoz, hanem az olasz nemzethez tartozónak vallotta magát. Befejezõdött az olasz nemzet egyesítése. Róma azóta nem egy egyházi állam, hanem Olaszország fõvárosa. A régebben nagyhatalmú világi uralkodónak azóta a Városban egy változó egyezményekkel kialkudott területenkívüli törpeállam a székhelye.

 

*

Egy pápa harca emberi jogok ellen italo| 2006. jún. 14.

1864-ben IX. Pius közzétette a “Quanta Cura” enciklikát, amelyben szembeszállt a szólás és a vallás szabadságával, az állam és az egyház szétválasztásával. Offenzív hitterjesztõ kampányának témáit az enciklikához kiadott Syllabus Errorum-ban részletezte.

Ebben ijesztõ számú, mégpedig nyolcvan féle károsnak tartott irányzatot sorolt fel.  Köztük a vallási türelmességet, a szocializmust , liberalizmust , a biblia- társaságokat, a különbözõ papi szervezõdéseket. Tagadta, hogy a protestantizmus is igazi keresztény vallás. Ezért az államban csak a katolikus vallás gyakorolható és nem tûrhetõ meg semmilyen egyéb kultusz.

A demokratikus országok közvéleménye viszolygott a fentiektõl. A legtöbb vitát a 80. pont váltotta ki. Eszerint a pápa nem békülhet meg a haladással, és a modern kultúrával. A vatikáni magyarázat egy régebben közzétett dokumentumra hivatkozott, amelynek értelmében ez a harcos ellenzés csak a nem keresztény jellegû modernitásra érvényes.

Az enciklika tartalma erõteljesen befolyásolta az elsõ vatikáni zsinat (1869-1870) menetét. Azóta sok víz folyt le a Teverén. Egy idő után az állásfoglalásaikban, különösen pedig az egy évszázaddal késõbbi, második vatikáni zsinat határozataiban, már más koncepciók jutottak érvényre. A világegyház római, központi és országos szintû vezetõ képviselõi között most egyaránt megtalálhatók azok, akik inkább az elsõ, és azok is, akik inkább a második vatikáni zsinat szellemét képviselik.

*

 Galilei, Németh, Karinthyitalo|2006. szept. 20.

1616-ban az Inkvizíció teológiai szakbizottsága indexre teszi Kopernikusz fõ mûvét. 1624-ben Galilei elkezdi írni a Kopernikusz és Ptolemaiosz rendszerét párbeszédekben összehasonlító Dialogo-t, amely 1632-ben jelenik meg. A többi között ez áll benne:
…”az égitestek sorrendje és a Mindenség általunk ismert részeinek elrendezése is bizonytalan volt Kopernikusz fellépéséig. Õ volt az, aki elõször fedte fel elõttünk az épület igazi szerkezetét, õ világosított fel bennünket arról, hogy a Venus és a Merkur meg a többi bolygó a Nap körül kering, a Hold pedig a Föld körül…. ” (231.l.) “Az elmult négy nap vizsgálatai tehát fontos bizonyítékokat szolgáltattak a kopernikuszi rendszer igazsága mellett…”(235.l.,az 1983-as magyar nyelvû kiadás alapján.)A szerzõt a „Szent Hivatal” kollégiuma elé idézik. 1633-ban, 68 éves korában megkínozzák, amit Németh László, korabeli feljegyzések alapján, így képzel el:
„Lukács mester – a hóhér -leveti a vádlott kabátját. Ráteszi a hevedert.A vádlott remegve néz körül és elsírja magát.  ….Meghúzzák a kötelet.
Galilei: Jaaaj…Mi történik velem…A csontjaim! Ó! Hogy nem tud kiszakadni belõlem a lélek.
Leeresztik a kötélrõl, de nem mondja azt, amit várnak tõle.
Sinceri (a hóhérhoz): Húzd meg mégegyszer.
Galilei: Jaj, jaj…( További kínzást érzékeltetõ szünet.) Nem bírom tovább… Vallok…
Maculano: Beismered tehát, hogy a könyvedet a kopernikuszi tanok elfogadtatására írtad?
Galilei: Be.
(Németh László: Történeti drámák. Bp.1957. 228-229.l. Ezzel a beismeréssel máglyára is kerülhetne. De megkímélik életét és ehelyett életfogytig tartó háziõrizetre ítélik,  a következõ párbeszéd után:)
Gipsius: Megesküszik rá, hogy a föld mozdulatlan?
Galilei: Meg.
(I.m.,239.l. Ezt az esküt nagy nyilvánosság elõtt is meg kellett ismételnie. )A Kolosszeum egyik köve alatt, Karinthy Frigyes költõi képzelete szerint, levelet hagy az utókornak, aminek a vége így hangzik:
                 „Pajtás hát persze mozog a föld
De nem nekem ám s teneked se csak a kapzsi pimasznak
a tökfejûnek aki vígan száguld vele s el se hiszi
Bár állana meg és dõlne dugába és omlana össze…”

(K.F.: Nem mondhatom el senkinek. Budapest, 1977,145.l.)
*

Kádár-medence italo|2008. júl. 16.

Nem a személyről van szó.

A szocialistának nevezett történelmi időszak megannyi lényeges ismérve, folyamata, szereplő típusa ma is megtalálható nálunk. A rezsim egészen más, a rendszer „alaktanilag” összehasonlíthatatlanul megváltozott, ámde sok azonos, vagy hasonló társadalmi szövedék, struktúra, eljárási mód ugyanolyan rossz maradt, mint régen volt. Öröklött bajok, mondhatnánk, de ezzel az ügy egyáltalán nincs elintézve. Annál kevésbé, mert van ami rosszabb lett. Az országos mozgások irányát mindig is a befolyásos érdekcsoportok harca döntötte el, ma sincs ez másképp. Figyelemre érdemes, hogy ennek a harcnak a módja, civilizáltságának foka hosszú idő alatt sem sokat változott.

 

A múltnak ugyanezt a továbbélését, visszatérését lehetett tapasztalni Kádár idejében, miután a radikális átalakító törekvésekkel, nagyjából a mezőgazdaság kollektivizálása után felhagytak. A rezsim represszív jellege is kevésbé tömeges és durva formákban érvényesült. A formálisan forradalmi új rendszer újratermelte a birodalmi alakzatok és a keresztény-nemzeti korszak sok funkcióját, emberi kapcsolati módozatait és beidegződéseit. Nem a frazeológiát, habár a Pannonia-Hunnia kliséknek egyre több teret engedett. Uralmának alátámasztására igyekezett idomulni az ország történetileg kialakult sajátságaihoz. Pozitív és negatív adottságaihoz egyaránt. Részben éppen ennek volt köszönhető a végülis egy időre meghonosodott viszonylagos stabilitás, a felszínen és olykor mélyebben is érvényesülő közéleti egyensúlyi állapot.

 

Ebben az értelemben az ország az utóbbi másfélszáz esztendőben – előre vetítő szóhasználattal – mindig is Kádár-medence volt. Nem kívánom tagadni, hogy ez a fennálló nemzetközi és belső adottságok között egyfajta túlélési módozatot jelentett. De azt sem kívánom tagadni, hogy gyorsabb fejlődést eredményező, végül sokkal kevesebb véráldozatba kerülő egyéb módozatok is lehetségesek voltak. A jelentős gazdasági, politikai és katonai döntésekbe azonban a nép soha sem szólhatott bele. Tekintélyelvű uralom hatotta át a családot, a politikát, a vallási intézményeket. Jelenleg az uralmi szerkezetek látszólag meggyengültek. A személyek, csoportok, szövetségek hatalomgyakorlásának a módja változott meg. A nyilt, formálisan tapasztalható dominancia helyett a rejtett, személytelen befolyásolás érvényesül az állami és gazdasági élet minden területén. Leegyszerűsítve korrupciónak nevezik.

 

Még eltelik egy pár évtized, mire magunk mögött tudhatjuk a Kádár medencét.

 

Hozzászólások

A szerző kiegészítései

1. italo (szerkesztő) 2008. 07. 18. 8:25Annak a másfél évszázadnak három tekintélyuralmi rendszere a Ferenc Józsefé, a Horthyé és a Kádáré volt. Mindhárom csúnyán kezdődött. Az első kettő nagyon csúnyán is végződött: a két világháborúval. A harmadik szépen végződött, egy bársonyosnak nevezett átmenettel.

2. italo (szerkesztő) 2008. 07. 18. 8:38

Az is jellegzetes, hogy az első kettőt az úri osztályok dominanciája jellemezte. A harmadikban kevesebb formális különbség volt vezetők és vezetettek között, anyagi helyzeteik között kisebb volt a szakadék. Az új vezető osztály, a nomenklatura döntő szerepe leplezettebb módon érvényesült. Más volt az ideológia is.

3. italo (szerkesztő) 2008. 07. 18. 19:09

Együtt akarom tartani ezt a néhány feljegyzést, ezért közlöm őket a hozzászólás dobozban. A történetből főleg a “medence” hasonló fejleményeit ragadom ki. Ide tartozik a hat repressziós-megtorlásos diktatúra: Haynau (F.J.),Szamuelly (Kun), korai Horthy, Szálasi, Rákosi, korai Kádár. Tartalmukban mélységesen különböző rezsimekről van szó.
Mindegyik nagy szociális tektonikai változásokat próbált vagy megelőzni, vagy kísérni, kierőszakolni, vagy visszafordítani, büntetni.

4. italo (szerkesztő) 2008. 07. 18. 20:23

Az európai nagyhatalmakhoz viszonyítva csekély lakosságszám az állandó adottságokhoz tartozik.
Az elkésetten kialakult és túlkorosan fennmaradt feudalizmus utóhatása is tartós maradt. A félfeudális gazdasági-hatalmi poziciók 1945-ig megmaradtak.
A három konszolidált rendszerben (kettős monarchia, Bethlen és utódai, közép-Kádár) intenzív modernizációs folyamat ment végbe.

5. italo (szerkesztő) 2008. 07. 19. 17:31

A Monarchia idején a modernizáció az osztrák gazdasági térhez kapcsolódás miatt az agro-ipari komplexum túlsúlya felé torzult. Horthy idején – egészen a győri beszéddel indított háborús (hadiipari) programig – a tömegek jólétének stagnálása, a parasztság földéhségének kielégítetlensége lassította. 1949 után a társadalmi együttélés negatív mutációja eredményezett egy eltorzult modernizációt. A torzulás fő tünete a világgazdaságtól való elszigeteltség volt. Az életszinvonal viszont a közép-Kádári időszakban (1960-1985) gyorsabban emelkedett, mint bármikor annak előtte.

6. italo (szerkesztő)  2008. 07. 19. 18:30

Egy-két további önkomment van  hátra.
Még egy állandó tényező: a kis ország tengerektől távoli, kontinentális helyzete. Önmagában ez nem meghatározó. Akkor válik jelentőssé, amikor a világtól szeparálódó gazdaságpolitikával társul.
Mindegyik említett modernizációval visszafejlődés is társult. A Monarchia idején a nemzetiségek önkifejezési szükségletei megnőttek, anyanyelvi kultúrájuk fejlesztési lehetőségei viszont csökkentek. A Horthy-korszakban a kétharmaddal kisebb természeti erőforrás eleve torzzá tette a megmaradt terület gazdaság szerkezetét. A képzett munkásság eléggé nagy része rekedt a határokon kívül , az országba viszont hivatalnokok nagy tömege áramlott be. A Kádár-kor az alapanyagipart preferálta, ami nem volt összhangban az ország lehetőségeivel.

7. italo (szerkesztő) 2008. 07. 19. 23:14

Elérkeztem az egyik fontosabb mozzanathoz, amit majd külön jegyzetben lehet kicsit alaposabban körülírni. Goromba kifejezéssel: milyen volt az emberanyag 1945 előtt és után? A nemzet társadalmi minőségéről van szó. Nem etnikai, erkölcsi vagy szellemi kvalitásairól, hanem társadalmi típusáról. A II. világháborúig a lakosságnak mintegy a fele a földből élt, ami nem jelenti azt, hogy mind parasztok voltak. A munkásság és az alsó középosztály nagy része ugyanilyen családokból származott. Velük együtt ez a “vidékies” hagyomány a társadalom négyötödének életére döntő befolyást gyakorolt. A társadalmi dinamika nagyrészt attól függött, hogy milyen volt ez a hagyomány és milyen ez a befolyás. Ez juttat vissza a feudalizmus sokszor klisészerűen használt fogalmához.

A “feudális” maradványoknak nem az arisztokrácia volt a fő hordozója, hanem maga a tőlük szenvedő nép. Egyetlen, tőlünk Nyugatra fekvő országban sem volt megközelítően sem akkora hatalma a nagybirtoknak, mint minálunk. Nemcsak a puszták népe, hanem a százholdas parasztbirtokos is vigyázzba merevedett, ha akár csak az urasági intézővel volt dolga. Egyértelmen alárendelt helyzetben volt az urakkal szemben. Az utóbbiakhoz tartozott a szolgáló, hivatalnok értelmiség, az állami és magán tisztviselői réteg, mely az embertömeg megalázó alávetettségét érvényesítette. Európa kelet-középeurópai régióján belül történelmünknek ez az egyik keleties vonása.

A földműves évszázados gazdasági, szellemi és erkölcsi kiszolgáltatottsága, megalázottsága kirívó volt a Nyugathoz képest, ahol már régóta nem voltak a nálunk ismertekhez hasonló méretű nagybirtokok. Az ilyen környezetben szocializálódó emberünk egészen más anyagból volt gyúrva, mint az osztrák, francia, svájci, svéd, stb. kisbirtokos. Az utóbbi önállóan gazdálkodott, küszködött, olykor tönkrement, de állampolgári önérzetben, tájékozottságban, civilizáltságban messze előbbre járt. (Nálunk főképpen a civis városok gazdálkodói próbálták ezt a szabadabb, függetlenebb életfelfogást megvalósítani.) A nemzetminőség itt vázolt, évszázados jellemzője sok későbbi cselekvési módot, magatartást, erkölcsi tulajdonságot megmagyaráz. Mert megmaradt a nagybirtok megszűnése után is.

A Kádár medencéről alkotott fogalmunknak ez az egyik tartós összetevője. Képes kifejezéssel, ez a medenceágy az alapja a fölötte mozgó társadalmi, gazdasági, jogi, kulturális, vallási áramlatoknak és hagyományos szokásoknak, beállítódásoknak

8. italo (szerkesztő) 2008. 07. 19. 23:28

Megjegyzéseimet tematikai sorrendben helyezem itt el, nem időrendben.
A három modernizációs korszak folytonosan, egymásra halmozódó mértékben gyarapította a lakosság általános képzettségét. Akkor is így van ez, ha a Monarchia időszakának iskolaépítései egyszersmind a magyar nyelv fokozódó hegemóniáját szolgálták. A Horthy korszak oktatási rendszere pedig az irredenta szellemet erősítette. A II. világháború után a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulásában korszakos mennyiségi áttörés történt. Egyidejűleg az oktatás átlagos színvonala romlott, a minőségi követelmények itt is, mint másutt, háttérbe szorultak. Tehetséges, szegénysorsú gyerekek is tanulási lehetőséghez jutottak és éltek is ezzel.
Ám legtöbbször a gyorstalpaló módon megadott, megszerzett bizonyítványok, oklevelek birtokába került szakérettségisek vagy pártösztöndíjasok köréből merítettek az új vezető réteg rekrutációját vezénylő politikusok.

9. italo (szerkesztő) 2008. 07. 20. 0:18

A modernizáció mindhárom említett szakaszának fő mozgató ereje a vállalkozó üzletember volt. A kettős monarchia idejében a gyáralapítók, új cégek gründolói mellett a kapitalizálódó óriásbirtok tulajdonosai. Mindezt a külföldi eredetű; működő és finánctőke beáramlása segítette elő. A kiemelkedő nagy vállalkozásokkal a tömegesen megjelenő kisipari, kereskedelmi egzisztenciák aljnövényzete élt szimbiózisban. Az utóbbi személyi állományának többsége német anyanyelvűként kezdte, majd rohamosan asszimilálódott a magyar közegbe.
A Horthy korszakban az ipari, kereskedelmi és banki nagytőke fölénybe került a nagybirtokos oligarchiával szemben, ami nem zavarta az érdekeik összefonódásán alapuló együttes gazdasági és politikai hegemóniájukat. A rezsim – olykor e kettővel szemben is – igyekezett erősíteni a politikai bázisának tekintett keresztény középosztály gazdasági pozicióit.

A Kádár rendszer egyik sikertörténetének könyvelhette el a termelő szövetkezetek egy részének prosperálását. Ez alapozta meg a városok erőteljesen javuló ellátását, de ez tette lehetővé a falvak gazdagodását, épületállományuk megújulását is. Az ilyen szövetkezetek nagy része üzleti vállalkozásként működött, vezetőik igazi menedzserekké nőtték ki magukat. Az iparban a kapitalista vállalkozások az ismét felerősödött reform feltételei között, 1978 után kezdtek terjedni. Igazi jelentőségük az volt, hogy inkubátorként szolgáltak tőkés vállalkozó és menedzser réteg kinevelődéséhez.
*
A fentiekkel kívántam kiegészíteni a bejegyzésben foglaltakat.

Advertisements