Sejthalál

Általában kívülről várjuk: értünk jön a kaszás. Dehát az bennünk van, az élő szervezettől elválaszthatatlan.

Ha nem lenne sejthalál, gyorsan elpusztulnánk, mint ahogy elpusztul az az ember, akinél a sejtburjánzást nem tudják megállítani a sejtgyilkosok, másképpen: a gyilkos sejtek. És az öngyilkos sejtek, mert a citológusok kimutatták, hogy az egészséges szervezet legkisebb egységei maguk is érzik, ha veszélyesen fölös a mennyiségük és önmagukat ritkítják, szinte önfeláldozó módon. Az öregedéssel azonban a sejtpusztulás a szükséges állományokat is eléri. Pontosabban a  szaporodó anyagba programozott újraképződési folyamat válik elégtelenné. Mert a kromoszómák reprodukciót kódoló farkincája egyre rövidül és már a szövetek újratermelését is veszélyezteti.

Hibásan képzeljük két végpontnak az életet és a halált. A két végpont a születés és a halál. Ez az egyéni létezésre vonatkozik. Ha nem az egyénről van szó, hanem általában az életről, el kell ismernünk, hogy  ahhoz a halál ugyanúgy hozzátartozik, mint a születés.

Persze azért jómagam is minél tovább szeretnék élni.

*

�A halál prózája� címmel januárban publikált rövid jegyzetem eredeti kutatói forrása.

Fésüs László akadémikussal beszélget Kácsor Zsolt. Mivel a téma maga az élet, fontosabb, mint bármi más. Ezért, bevallott terjesztési szándékkal kivonatolom a  Népszabadság 2008-05-19-i számában megjelent írást.

 – Mivel mindannyian halandóak vagyunk, talán nehéz elfogadnunk, hogy sejtjeink számára a halál természetes döntés. Olyannyira, hogy a haldokló sejt előre jelzi a többieknek: figyelem, készüljetek, meg fogok halni – mondja az ősz hajú professzor halk, monoton hangsúlyozással.

– Sejtjeink folyamatosan halnak el és pótlódnak – folytatja tovább Fésüs László -, azaz leválnak környezetükről, zsugorodnak és feldarabolódnak. Az elhalás első jelét mutató sejteket a társaik folyamatosan letapogatják, azt figyelik, hogy életben maradnak-e, vagy az elhalásuk visszafordíthatatlan. Közben a haldoklók jelzőmolekulákat küldenek az őket később felfaló sejtek felé, hogy azok felkészülhessenek az eltakarítói feladatra. Végül az elhalt sejtek gyulladás és heg képződése nélkül nyomtalanul eltűnnek.

– Tehát egy szó sem igaz abból a közszájon forgó felfogásból, hogy a testünk hétévente megújul? – kérdezem, mire Fésüs professzor a fejét rázza:

– Egy szó sem. A különböző szerveknek és szöveteknek eltérő az életciklusa, a májunk például úgy egyévente cserélődik ki teljes egészében, míg a bőrünk folyamatosan kopik. Naponta sok ezer milliárd sejtünk hal el, s ideális esetben majdnem ugyanennyi termelődik. Baj akkor van, ha ez a folyamat nincs egyensúlyban. Ha jóval kevesebb sejtünk születik, mint amennyi elhal, akkor például izom-, vagy idegsorvadásról beszélünk. De rendellenes az is, ha a kívánatosnál több sejtet termelünk, vagy a normálisnál kevesebb hal el: ilyenkor daganatok, tumorok keletkeznek.

Az akadémikus az elmúlt évtizedekben nemzetközileg is kimagasló tudományos eredményeket ért el. Kutatásai új sejtbiokémiai felismeréseket alapoztak meg, találmányai új terápiákhoz, diagnosztikus eljárásokhoz és gyógyszerek kifejlesztéséhez vezettek. Ez utóbbinak különös jelentősége van a rákkutatásban, ugyanis valószínűleg nincs olyan rosszindulatú daganat, amelynek kialakulásában ne a sejtelhalás képességének elvesztése lenne az egyik meghatározó elem.

*
A minap idéztem Fésüs László akadémikus fontos kutatását sejtjeink születésérõl és haláláról. Ma pedig kalapot emelek elõtte az emberi-állati hibrid embriók létrehozását helyeslõ nyilatkozata miatt. Nem kell megijedni, a klón 99%  emberi és 1% állati szaporító anyagból jönne létre, kizárólag terápiás célokra. Jelentõsen kibõvítené sok, mindmáig reménytelen beteg gyógyítására rendelkezésre álló õssejtek mennyiségét.

Fésüs a pozitív londoni döntés másnapján, hazánkban elsőként javasolta, hogy a mi törvényhozásunk is hasonló szellemben alakítsa át az ide vonatkozó jogi normákat. Ez alkalommal a téma általánosabb kiterjedését szeretném szóba hozni. Nemcsak a jog, hanem az egész korszellem rohamosan átalakul, és nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Még nem is olyan régen az USÁ-ban elnökválasztást lehetett nyerni a hagyományos tabukhoz való stréber ragaszkodással. Ide tartozott az õssejt-kutatás szövetségi támogatásának korlátozása-megvonása, ami az egész géntechnológiai fejlesztést akadályozta.

Egységes frontba tömörültek a – más vonalon egymással is hadakozó – ultratradicionális erõk a protestáns fundamentalistáktól a  vatikáni instrukciók merev követõin át egészen a talmudista örökségre hivatkozókig és együttesen azt az elnökjelöltet támogatták, aki megfelelt az egyéni választás szabadságát korlátozó vallási nézeteiknek. Velük és a rájuk hallgató hívõkkel politikai szövetségben a jelölt mögött sorakozott fel a neokonzervatív irányzat, amely egy idõben döntõ befolyást gyakorolt az amerikai külpolitikára. Így jutottunk el az iraki háborúhoz.

A klónozás elleni hajsza csak indirekt módon függött össze az egész küzdelemmel, mint annak egyik, látszatra jelentéktelen frontja. Nem is volt szükségszerû, hogy a velejéig hibás külpolitikai stratégia egy ilyen ultra-retrográd belpolitikai irányzattal járjon együtt. De Amerikában ezek összefonódtak és ugyanazok az erõk, amelyek az õssejtkutatás ellen uszítottak, esetleg saját akaratuk ellenére, az elnök támogatásának tényével az elhúzódó háborút is lehetõvé tették.

Ma már a kudarc és az általános kiábrándultság miatt a háborús propaganda teljesen elvesztette a hitelét. Kíváncsian várhatjuk, hogy a vallásra hivatkozó konzervativizmus az emberi jogok és a szabad tudományos kutatás területén mikor adja fel az utóbbi évtizedekben mímelt támadó cselekményeit. Időleges amerikai térhódítása ellenére a nyugati világban hosszabb távlatban csak mímelheti a támadást, mert valójában már évszázadok óta visszavonulásban van és védekezni kényszerül.

Hozzászólások
 Italo, én nem remélek gyors áttörést. Sok a visszahúzó erő
2. italo (szerkesztő) 2008. 05. 22. 0:43
 

Akimoto, egyetértek Veled és nem is számítok gyors áttörésre. Nyugaton akkor fordulunk a józan észhez, amikor kényszerhelyzet van, és egyre többször van.

3. akimoto 2008. 05. 22. 0:57

Pontosan erre gondoltam. Nem tudsz valamit az új energiaforrásokról? A bio lecsengett, de hallottam valami energiacelláról. Csak ha ismeretlen vadászterület a számodra.
4. italo (szerkesztő) 2008. 05. 22. 13:11
 Az, és ismeretlen területen nem is vadászom:)Szerencsére az egykönyvű fanatikusok, a hit feketéi sem járnak arra. Annál inkább a zöld fanatikusok.
5. italo (szerkesztő) 2008. 05. 22. 21:52

A fehérbőrű fekete fanatikusok kényszeresen terjesztik a tanításukat arról, hogy mit nem szabad tenni a szerelemben, a születésszabályozásban, az embriókkal, stb. Mindig is bírálni, cáfolni próbálták az élettudományokat a hozzá nem értők szemtelenségével, amikor pedig lehetett: a kényszer támogatásával. Régebben bizonyos kozmológiai nézetekért is megégetés járt. A XIX. század óta a műszaki tudományokat már nem merik kikezdeni, ezek érdektelennek látszanak az ő szempontjukból. Jelenleg már az energia témája is kívül esik az ő csatározásaik tárgyán.

6. akimoto 2008. 05. 22. 22:04

 Italo, a hittel és a dogmákkal mint érvekkel egyszerűen nem lehet vitatkozni.
 hamarosan a klónozás is ki fog esni a témáik közül, különösen, ha valamelyiküknek, vagy családtagjuknak csak az mentheti meg az életét:)

8. italo (szerkesztő) 2008. 05. 22. 22:22

6,7, igen, egyetértek.
Ott sem mindenki fekete. A teológiát korszerűsítő nagytudású modernizátorok megtalálják azt az argumentációt mellyel a hitelveket össze tudják egyeztetni a korszerű kutatási eredményekkel. Persze mindez vitatható, de ők nem mennek szembe a technikai és az ezzel együttjáró életmódbeli fejlődéssel.

9. italo (szerkesztő) 2008. 05. 22. 23:58

 A hívők nagy része is józan belátással intézi magánügyeit, gyakorolja a születésszabályozást és ha kell, igénybe veszi pl. a lombikbébi programot. Sajnos azonban, némely hagyományos vallási formációban a modern hipokriták szerepe sem elhanyagolható. Ők azok, akik az aids terjedésének idején korlátoznák, tiltanák az óvszerautómaták felállítását középiskolákban és még Afrikában is óvszer-ellenes kampányt folytattak. A mélyen hívő nagy firenzei vajon a pokol melyik bugyrába lökné ezeket az emberellenes álszenteket?
 mert ilyen szentek vagyunk mi…11. italo (szerkesztő) 2008. 05. 24. 13:24

 A replikád számomra ismeretlen személyekre vonatkozhat. “Mi” nem hisszük szentnek magunkat attól, hogy elitéljük az emberellenes álszenteket. A hangsúly azon van, hogy emberellenes, ami kiviláglik abból, hogy az aids leküzdésének akadályozóiról van szó. Mennyivel jobbak ezek, mint a mijanmári hunta?
 A politizáló bigottság számára az egyik fő támadási felület az emberi test nyílt bemutatása, leírása. Most éppen a Bodies című ismeretterjesztő kiállítás kapcsán riognak. A nevében vallást jelölő párt szóvivője úgy gondolja, hogy a tárlat meggyalázza az emberi méltóságot. “Mélységesen elítéljük”. Ranschburg Jenő ezzel szemben helyesen állapítja meg: nagyon fontos, hogy szembenézzünk saját testünkkel. Ami, Roy Glover professzor szerint is “az ember legértékesebb kincse.”
*
Advertisements