Készülődés a hatalomba

De uraim – mondta Gyagyov -, mit beszélnek olyan tizedrangú állásról, mint amilyen egy nemesi marsallé! A kormányzó személyéről kell gondoskodnunk, s nem a marsalléról. Kezdjük el a dolgot a kormányzón…

Papírlapokkal szavaztak. Gyagyovra négy szavazat esett. Csarusnyikovra kettő…

A jószívű Jelena Sztanyiszlavovna azonnal szót emelt:

– Javaslom, hogy polgármesternek mindazonáltal monsieur Csarusnyikovot válasszuk meg.

A papírlapok behulltak egy üres cukrosdobozba.

– Hat szavazat mellette – mondta Poleszov -, egy papírlap pedig üres.

– Gratulálok, polgármester úr! – szólt Kiszljarszkij, akinek arcáról lerítt, hogy megint ő tartózkodott a szavazástól. – Gratulálok!

Csarusnyikovval madarat lehetett volna fogatni. …

Tankerületi gondnoknak a nemesi gimnázium hajdani igazgatóját, Raszpopovot jelölték, aki jelenleg antikvárius volt… Raszpopovot egyhangúlag választották meg, egy szavazólap üres maradt.

Végigmenve az ismerősök és rokonok névsorán, megválasztották a rendőrfőkapitányt, a Súly- és Mértékhitelesítő Hivatal főnökét, a főszámvevőt, az illetékügyi, adóügyi és gyári felügyelőt; betöltötték a kerületi ügyész, a törvényszéki elnök, a titkár és bírák üresedésben levő állásait; kijelölték az árvaszék s végül az elöljáróság elnökeit. Jelena Sztanyiszlavovnát a “Tejcsöpp” és a “Fehér virág” egyesületek védnöknőjévé választották meg. Nyikesát és Vlágyát, fiatal korukra való tekintettel, különleges megbízatású tisztviselőkké nevezték ki a kormányzó mellé.

– Bocs-csánat! – kiáltott fel egyszerre Csarusnyikov. – A kormányzónak két egész hivatalnokot? Hát nekem?

– Státus szerint – ellenkezett a kormányzó szelíden – a polgármestert különleges megbízatású hivatalnokok nem illetik meg.

– Akkor hát titkárt.

Gyagyov beleegyezett. Jelena Sztanyiszlavovna is felélénkült.

– Nem lehetne-e… – kezdte elpirulva. – Van egy fiatalember ismerősöm, nagyon kedves és jól nevelt ifjú. Madame Cserkeszova fia… Nagyon, nagyon kedves, nagyon tehetséges. Jelenleg állástalan. A munkaközvetítő hivatalban van nyilvántartva. Megígérték neki, hogy hamarosan elhelyezik valamelyik szövetkezetnél… Nem vehetné maga mellé? Az anyja rendkívül hálás lesz.

– Talán – felelte Csarusnyikov kegyesen. – Mi az önök véleménye, uraim? Jól van. Azt hiszem, sikerülni fog.

– Így hát, ha nem tévedek, nagy általánosságban elintéztünk mindent – állapította meg Gyagyov. – Vagy nem?

– S velem mi lesz? – hallatszott egyszerre egy vékony, izgatott hang.

Valamennyien megfordultak. A sarokban, a papagáj mellett, lesújtottan állt Poleszov. Fekete szempilláira könnyek buggyantak ki. Mindnyájan nagyon röstelkedtek. A vendégeknek nyomban eszükbe jutott, hogy Viktor Mihajlovics vodkáját isszák, aki emellett a “Kard és Sas Szövetség” sztargorodi alakulatának egyik fő szervezője.

Jelena Sztanyiszlavovna halántékához kapott, és ijedten felkiáltott.

Felkelt székéről, és megcsókolta a lakatos-arisztokrata füstös homlokát….

– Tegyük talán tűzoltóparancsnokká?

– Tűzoltóparancsnokká? – lobbant fel hirtelen Viktor Mihajlovics.

Tűzoltókocsik, szikrázó lángnyelvek, trombitaharsogás és dobpergés villant el egy másodperc alatt lelki szemei előtt. Balták csillogtak, füstölgő fáklyák lobogtak, a föld meghasadt, és hollófekete sárkányok röpítették a kigyulladt városi színház felé.

– Tűzoltóparancsnokká? Én akarok tűzoltóparancsnok lenni!

– Akkor pompás! Gratulálok. Mától fogva ön a tűzoltóparancsnok.

– A tűzőrség virágzására! – szólt a tőzsdetanács elnöke gúnyosan.

Valamennyien Kiszljarszkijra támadtak:

– Ön mindig baloldali volt! Ismerjük!

– Már mennyiben vagyok én baloldali, urak?

– Tudjuk, tudjuk!

– Baloldali!

– Minden zsidó baloldali!

– Istenemre, nem értem az ilyen tréfát, urak.

– Baloldali, baloldali, ne titkolja!

– Éjjel Miljukovot látja álmában!

– Kadet! Kadet!

– A kadetok adták el Finnországot, és fogadtak el pénzt a japánoktól! – bődült el egyszerre Csarusnyikov. – Ők lázították fel az örményeket!

Kiszljarszkij nem bírta elviselni az alaptalan vádak özönét. A tőzsdetanács elnöke sápadtan, csillogó szemmel fogózott meg egy szék támlájában, és csengő hangon tett hitet:

– Mindig októbrista voltam, és az is maradok.

Boncolgatni kezdték, hogy ki melyik párttal rokonszenvez.

– A demokrácia mindenek fölött áll, urak – jelentette ki Csarusnyikov. – Városi önkormányzatunk demokratikus kell hogy legyen. De kadetkák nélkül. Elég mocskot fröcsköltek ránk tizenhétben!

– Remélem – érdeklődött a kormányzó csípősen -, hogy közöttünk nincsenek úgynevezett szociáldemokraták?

Az októbristáknál, akiket a gyűlésen Kiszljarszkij képviselt, senki sem volt baloldalibb. Csarusnyikov “közép”-nek vallotta magát. A szélsőjobboldalon a tűzoltóparancsnok állt. Annyira jobboldali volt, hogy még azt sem tudta, melyik párthoz tartozik.

(Forrás: Ilf-Petrov: A tizenkét szék.)

Advertisements