A múlt távolsága és közelsége (2006-2007)

Belvíz

italo|2006. márc. 12.

Még látványnak is szürke, lehangoló, vigasztalan. Tönkre teszi sokak hajlékát, ahol biztonságot éreztek, még ha nyomorúságos is volt az a hajlék. Ezrek megélhetését nehezíti, lelki nyugalmát is feldúlja. Bajok, károk, veszteségek tömkelege jár vele együtt. Amikor nem képletesen, hanem valóságosan a víz az úr, akkor nem illeti meg a magyar költő dacos dicsérete. Inkább e költő mesterének feljajduló panasza: oda lett az emberek vetése. Elkél az állami és egyéb támogatás, a kárenyhítés, a cselekvő közösségi együttérzés, a segítségnyújtás. Ennek a politikában is a mainál nagyobb súlyt kellene kapnia.

A vályogtéglás falakban, meg a vakolatban a víz a hajszálcsövesség szabályai szerint felfelé is áramlik. Itt már nem az az éltető elem, aminek megszoktuk. Omlik a fal, törik a gerenda, életformánk törékenységére ezzel is figyelmeztet Természet anyánk. Arra, amit a napkeleti bölcs a feltételektől függő létezésnek nevezett. Ahhoz igazodtunk, hogy a nedvesség éppen a mi számunkra szükséges helyen létezik: a fontos talajvíz a megfelelő mélységben, a folyók a medrükben s a folyadék a testünkben, amelynek nagy részét ez teszi ki. Mint tudjuk, létmódunk folytatásához az is kell, hogy területünk vizei nagyjából az eddigi körforgásuk keretében maradjanak. Így kedveznek a talaj művelésének, ami alapértelmezése kultura szavunknak, ha nem is a vele jelölt ősrégi folyamatnak. A vizek sok más emberi létfeltétellel kapcsolt rendet alkotnak, amely a belső mértékeken áll, vagy bukik. Ebben a rendben mindegyik elem szükséges, de ha valamelyikük nagyon túlmegy a maga jótékony mértékén, megszokott területén, ez szomorú következményekkel jár.

Olyasmi ez, mint amit az emberi érintkezés fontosabb területei között észlelhetünk. Itt is a maguk feladatát teljesítik a különböző típusú nagyobb tevékenységi ágak. Ahogyan azt megtanultuk, nemzetségi társadalmak kisebb közösségeiben még egyetlen sámán perszonálunióban elvégezhette mindazokat a műveleteket, amik később, kibontakozott formában, elkülönült embercsoportok funkciói lettek, ágazatokká váltak. Ma ezek között tartjuk számon például az oktatást, gyógyítást, kormányzást, igazgatást és egyebek mellett a pártpolitikát is. Mindegyiknek megvan a maga elkülönült csatornája, medre, de egy-egy modern civilizált közösség életképessége függ attól, hogy ezek az ágazatok milyen jól egészítik ki egymást. Itt az a legfontosabb tapasztalat, hogy a nagy társadalmi szférák mindegyike exportálja a maga eredményeit a többieknek és importálja azt, amit a többiek adhatnak a kedvező működéséhez. Mindegyikben van input a többitől és mindegyik ad outputot a többinek. Többszörös oda-vissza hatásaikból épül fel, a társadalom, mint valamennyire egységes egész működése.

Bármelyik szféra rossz jelenségei nyomán terjedni kezd és erősödik a vele szembeni utálat hangulata. Ilyenkor, egy négyévenként bekövetkező esemény kapcsán a legtöbb szidalom, sőt teljes elítélés a pártpolitikát éri. Jó szándékú politológusok ezt azzal az egyenérvvel igyekeznek leszerelni, hogy parlamentáris demokrácia nem lehet meg pártok és ezek hatalmi törekvései nélkül. Ez igaz, de kevés. A negatív hangulat ugyanis nem homogén, hanem egymástól teljességgel különböző érzésekből tevődik össze, amiknek más-más forrásuk van.

Az egyik érzés-elem a jól ismert előítéletes gondolkodás, akár kisebbségeket, akár más nemzeteket, akár bármilyen megnevezésű réteget, csoportot érint. Leggyakoribb fajtája a negatív hamis általánosítás, amikor valakiknek a gondolt vagy valós rossz tulajdonsága miatt elítélik, olykor egyenesen gyűlölni kezdik az egész közösséget, vagy típust, amelyhez tartozónak vélik. Pedig, mindegyik csoportnak, tevékenységi ágnak megvan a joga ahhoz, hogy saját gazemberei is legyenek. Abban az értelemben, hogy ez nem teheti kérdésessé az egész közösség létjogosultságát. A politikának is vannak emberileg nagy formátumu szereplői, csakúgy, mint az Esti Kornélban ma is időszerűen leírt pitiáner szélhámosai, demagóg kikiáltói. De az utóbbiakat sem ajánlatos erre a szférára speciálisan jellemzőnek tekinteni. Hogy mást ne mondjak, az aljas hazudozók megtalálhatók életünk minden területén, például a kereskedelemben és az ingatlanüzletben, amivel megint nem ezek résztvevőinek többségét jellemeztem. Előítélettel élt például az az alak, aki az okos pickwicki szolga énekéről ezt mondta:  ez a dal itt a mi társaságunkban politikai természetű, s ami szóról szóra ugyanazt jelenti, hazugság.

A másik érzés-elem az álszent módon, tudatosan szított elidegenítésből táplálkozik. Felülemelkedést mímelve, az ellenfél híveit akarja távol tartani a szavazástól, miközben saját választóit dehogyis tartaná távol, sőt, totális küzdelemre kívánja mozgósítani. Ezt most nem részletezném.

A harmadik érzés-elem forrása egy nagyon is valóságos jelenség. A közügyekről való szavalás áradata átcsapott minden, a józan ész által elismerhető határon. Ez az áradat a maga dimenziójában  nem kisebb hatású, mint a belvíz-árvíz az ország fizikai arculatán. A politikai vizek messze kiléptek természetes medrükből és elöntéssel fenyegetik – mit!, “fenyegetik”; már el is öntötték többé-kevésbé civilizált szárazulataink nagy hányadát. Lerombolták a közéleti kultúra építményének egy részét. Feloldották a zárt helyen tárolt káros anyagokat, elárasztották a társadalmi szemétlerakókat, istállókat, trágyadombokat, az emésztőgödröket, a temetőhelyeket, a dögkutakat. A bűzlő, zavaros lében együtt úszik a temetőből, vagy netán szekrényből kimosott csontváz, a sok gané, a mérgező vegyi anyag, az oszladozó hulla, egyéb rothadáskeltő, vírushordozó, baktériumterjesztő. Fertőz, károsít, szűkíti az élet lehetőségét. Persze, nem minden életét. A vele öntöződő mocsári televényen vígan tenyészik a mérges dudva és gomba és az itt magát jól érző szociális fauna. Ezen a levesen át bújik ki újra a felszínre a tudattalan sok szörnyetege, amelyeket, mint legyőzött gigászokat, a mítosz szerint az olimposzi istenek tartaroszi fogságra ítéltek. Ezekkel most a főleg alantas emóciók mozgósításával operáló erők szövetkeznek a maguk hatalmi céljait követve.

Amikor majd a hatalompolitika vizei visszakerülnek a maguk természetes medrébe, a jelenleg elöntött árterületeken újra kezdődnek a társadalmi létfenntartáshoz nélkülözhetetlen kultivácók, amelyek a maguk szabályait követik és nem a gátjukat, gátlásukat vesztett kártékony áradatokra kell figyelniük. Akkor remélhetőleg a természeti csapások áldozatainak és a rendszerváltás ennél nagyobb számú kárvallottjának is több figyelem és támogatás jut.

*

Szontyolodom italo|2006. ápr. 6.

Egyre több nagy kaliber közli a nyilvánossággal,hogy ő is inkább az anorbanikus vegyületeket kedveli.  Talán az lenne jó, ha nem tennék  Meggondolták, hogy ez hová vezethet?

A Nagyország példájára  emlékezve szontyolodtam el.  Néhány éve ott egy rugalmas gondolkodású, intellektuális,egyben harcos egyéniség próbált  többséget szerezni. Támogatói a világ felé leginkább nyitott északnyugati és délkeleti tengerparton elsöprő többségben voltak.  A pénzvilág egy nem jelentéktelen  része is mellé állt. Sok nagy  szellem csatlakozott hozzá.  Nobel-díjasok tucatjai álltak sorba,  hogy aláírhassák az őt támogató  nyilatkozatot. Azt hitték, hogy ezzel a nyílt kiállással segítenek neki.

Vele szemben  két nagy  mozgalom indította meg a maga ellen-kampányát még jóval a  választás előtt. Az egyik stratégiai irányból a Csőszök támadtak, az erények védői.  Sokasodtak a homofób szövegek és helyi intézkedések,  követelték a füvezők ráncba szedését, a kontraceptív eszközöket szinte nagyobb  bajnak ábrázolták, mint az aids-t. Mindezt és sok mást radikális módon politizáló  egyházi funkcionáriusok csoportja sulykolta. Az ő papjaik között talán nagyobb  arányban lehetett homo-erotikus embereket találni, mint más foglalkozási ágakban.  Mivel ők ezt  bűnnek tartották, kétszer akkora hangerővel ítélték el, mint az átlagos  nyárspolgár. Közben sokáig leplezték és bujtatták a  soraikban rejtőző legundorítóbb  bűnözőket, a gyermekek megrontóit.

Nagy pénzek mozgatták a Héja konglomerációt, amely a másik támadó éket szervezte.  Ezek olyan zseniálisan gondolkodtak, mint az a pesti illető, aki este a Körúton keresgélte az Eötvös utcában elveszített óráját. Merthogy az jobban ki volt világítva. Persze azért nem  Irakban kereste.

A Csőszök és a Héják, a bigottság és a pénz szövetsége erős frontot állított szembe a szellem és a pénz szövetségével. Az értelmiség hangadói szinte minden nap győzelmi mámorba estek és diadalittasan mutatták fel az ellentábor szamárságáról  szóló bőséges híreket. Végül mégis veszítettek,  amiről addig el sem tudták képzelni,  hogy bekövetkezhet.  Elszámították magukat és ezzel rossz tájékoztatást adtak az  általuk kedvelt erőnek.  Az igazi értelmiségi szakmai beidegződéséről van  szó. Munkájánál fogva a business skill-re figyel, ami nem  üzleti ügyesség, hanem  érdemi   problémamegoldó képesség. A politikus viszont a  power skill-re összpontosít: a hatalom megszerzésére és tartására.  Lecsepült  ellenfelük ebben múlta felül őket, ha nem is saját maga, hanem  a háttérben, észrevétlenül  működő tanácsadóinak és segítőtársainak  révén. Egy másik hatás  jórészt a  Nagyország jelenlegi viszonyaiból eredt. Kissé komolytalanul azt  mondhatnánk, hogy minél több tekintélyes intellektus áll nyíltan egy politikus  mögé, annál rosszabb az illetőnek. Ott ezek nagy esze bizalmatlanságot is szül  a választókban, pláne, ha értelmi  képességek dolgában maga a jelölt is erősen  felülmúlja riválisát.

Ezért szontyolodtam el, amikor azt láttam, hogy provinciánk kedvelt népszónokának társaságában egyre kevesebb érdemi elemzés alapján politizáló ember marad. Az, hogy az utóbbiak szép sorjában nyílltan ellene fordulnak, talán nem az ő esélyeit rontja. Hiszen, mint az egyik Gyula pápa mondta és egy régi, híres svéd politikus megismételte: kevés bölcsességgel kormányozzák a világot.

Az vigasztal, hogy a mi körülményeink részben mások, mint amiről az imént volt szó. Igaz, a csőszök nagyjából ugyanolyan hercigek, mint abban a nagy országban. Itt is vannak héják, de azok nem háborúzni akarnak, inkább csak rikoltozni. Pénzből is sokkal kevesebb van.  Az is megnyugtató, hogy komoly értelmiségiekkel, nagy szellemekkel szemben nálunk kisebb a félelem, ha politizálnak, mint odaát.  Az észtől nem félünk annyira, mert itt úgyis magát  tartja mindenki a legokosabbnak, ami  hungarikum lehet.  Szellemi képviselői mindkét konglomerátumnak vannak. Látható, hogy hol nagyobb a szellemi erő, bár a verseny  kimenetelét  nem ez dönti el. A magyar Csőszök felejthetetlen otrombaságokat követtek el az utóbbi  időben, ami azonban a papjaikra hallgató  hívőket nem befolyásolja.

A dolgok kimenetele kissé azért bizonytalan , mert itt a Csőszökkel szövetségben egy  náluk sokkal nagyobb erő is hat.  Mégpedig az a réteg, amely azt hiszi, hogy a nemzetet most meg kell védelmezni valakik ellen – az országon belül. Ennek vezető manipulátorai: a Védők a “power skillnek”  a birtokában vannak.  Talán egy kis előnyük is van azon a téren, ahol az elemi emóciókat, ösztönöket kell (?) megmozgatni.  Az olykor a hisztériát súrolóan felizzított  népszónoki beszédmódnak is van hatása az erre fogékony, kevéssé összetett  érzelmekkel  motiválható közönségre.  Esélyeik tehát nem vesztek el.    Egy rakás  tisztességtelen eszköz használatos a hatalom megszerzésére.  Ha két,  azonos erejű birkózó gyötri egymást egy kötöttfogású küzdelemben,  akkor elméleti esélyeik azonosak.  De ha közülük az egyik a szabadfogású harcmódot kezdi alkalmazni,  akkor előnyhöz jut. Szabályaink és versenybíráink nem mindig tudják  megakadályozni az  ilyen  sportszerűtlen versengést.

Józan bizakodásra is van elég ok. Hiba lenne a multat a jövőbe vetíteni,  de azért megfontoltan számolni lehet azzal,  hogy a közelmúlt irányzatai fognak folytatódni. Az utóbbi években pedig az országos közvélekedést inkább a józan ész befolyásolta, mint a primitív indulat.  A Védők  által keltett hangulattal  szemben az érdekek és körülmények  nyugodt mérlegelése kerekedett felül.

A mérlegelés eredményét most főleg két réteg gondolatmenete dönti el. Az egyik réteg, a Zöm, azt vizsgálja meg, hogy a további erőteljes korszerűsítés hoz-e a számára hasznot, nem követel-e áldozatokat tőle a közeli jövőben. A másik réteg, a puszta létfenntartásért Küzdőké pedig azt, hogy kitől várhatja helyzetének további, érezhető javulását.

 

*

Niccolo mester italo|2006. máj. 11.

Egy féktelen és erőteljes korszak legtehetségesebb publicistája foglalta szavakba kora uralkodó eszméit, amelyek szerint  a politika egyetlen mércéje a hatalom megszerzésében és megtartásában elérhető  siker.  Ezzel megalapította az államrezon-tant, amelyet mindmáig a legtöbb kormányzó, vagy kormányra törekvő erő nyiltan, vagy hallgatólagosan a kiindulópontjának tekint. Ennek egyik később megszerkesztett változatát  reálpolitikának nevezték el. Kisebb számban  akadtak más fajta vezetők is, akik számára  a politika humánus, eszmei célja volt a vezérfonal.

 

A modern gondolkodók a kettő keverékét, a reálpolitikai és az eszmei célok társítását tartják követendőnek. A gyakorló politikusok ezt az ideált  különböző módon követik, ha egyáltalán követik.  Niccoló mester nem a  mai köztársaságok, hanem egy abszolút uralkodó számára írt kormányzási kézikönyvet.  Szavait már a felvilágosult zsarnokok is bírálták, miközben tetteik az ő általánosításait igazolták. Az alábbi részlet az egyik legkeményebb következtetését  fogalmazza meg.  Ráadásul abban a fejezetben van, amely a bűnös úton szerzett fejedelemségekről szól.  Óvatosan vegyük kézbe, mint a többi, négy-ötszáz éves iratot. Ne siesünk összevetni a 20-21. századi  körülményekkel. Elménk gondolatokat társító munkája úgysem tőlünk függ.

 

“Helyesen alkalmazott kegyetlenség – ha ugyan a gonoszságot szabad valaha is helyesnek nevezni – ha egycsapásra visszük véghez, amit akarunk,de később, amikor már szükségtelenné és céltalanná vált, inkább azon igyekezzünk, hogy alattvalóink hasznára lehessünk. Helytelenül alkalmazott kegyetlenség viszont, ha kezdetben a fejedelem alig mutatja ki méregfogát, de az idő multával szigora kérlelhetetlenül fokozódik, nemhogy enyhülne.”

 

Ezért aki hatalomra került, “alaposan gondolja meg, miféle kegyetlenkedéseket kell végrehajtania saját érdekében és mindent egycsapásra intézzen el, nehogy kénytelen legyen azokat nap-nap után megismételni. Így nem zaklatja a végletekig embereit, sőt, idővel magához is édesgetheti őket.”

“A csapást egyszerre kell mérni, hogy hatása rövidebb ideig tartson, mert így kevésbé fáj.De a kegyeket aprólékosan, időről-időre adagolják, hogy az emberek tovább élvezzék áldásos hatásukat.” ( Juhász Vilmos fordítása.)

*

 Fülöp Móric régi embereitalo|2006. jún. 3. 

 

Napi hírek egy nem megnevezett országból, 2006. június.
1. Cím: “A füstölés az egyik fő halálok” Szövegben: az országban minden ötödik ember a dohányzás következtében hal meg.
2. A világ dohányiparának és kereskedelmének egyik befolyásos szereplője a Fülöp Móric cég. Sokat köszönhet egyik szigorú menedzserének, Szitai Gábrielnek.
3. Nevezettnek, személyzeti igazgatóként az egyik feladata az volt, hogy olyan PR vezetőket  válasszon ki, akik növelik a társaság piaci behatolását, különösen a legfontosabb célcsoport, a fiatal fogyasztók körében. Ez sikerült is neki.
4. Most Szitai az szóban forgó országban fog vezetni egy új szolgáltató központot, amely a minisztériumok pénzügyi, személyzeti és néhány egyéb feladatát veszi át. Az egészségügyi tárcáét is.
5. Kommentár: egészen természetes, hogy egy, az üzleti életben ismert, tehetséges menedzsernek államigazgatási funkciót ajánlanak fel. Az már nem mindegy, hogy az illeto hol futott be karriert. Ha egy olyan iparágban, amelynek áruira, káros, veszélyes természetük miatt különleges állami korlátozások érvényesek, akkor ne legyen befolyása az egészségügyre.
6. Fülöp Móricék versenytársai tiltakoznak, mert a kinevezés tényét cégreklámnak minosítik, mivel mindenki tudja, hogy a kinevezett hol dolgozott eddig.   Másutt talán erre nem lennének annyira érzékenyek, mint éppen ebben, a korlátok miatt kiélezettebb versenyben működő ágazatban.
7. Hogy mindezt éppen a Dohányzásmentes Világnapon hozták nyilvánosságra, azt a világnap aktivistái a céljaikkal szemben barátságtalan üzenetnek tekintik. Pedig üzenetről szó sincs, az egész összefüggés, a jelek szerint, eszébe se jutott senkinek – mármint a döntést előkészítők közül. És ez még a jobbik eset…
8. Mindenki tudja, hogy a gyógyításnál sokkal hatásosabb a megelőzés. Az e.ü miniszternek a dohányzás elleni megelőző programokhoz, a F.M. cég  érdekeivel is ellentétes lépésekhez, a pénzt és a kádereket majd a szigorú Szitaitól kell kérnie. Utóbbi nyilván PR szakembereket is tud ajánlani, akik jól ismerik a célcsoportot, amelyet addig a fordított irányban igyekeztek befolyásolni.
9. Ha nem sikerül a megelőzés, terjed a dohányzás, több lesz a szövődményes betegség, a terápiához állami körben szükséges forrásokat is az általa vezetett szolgáltató központ fogja jóváhagyni.
10. Másik cím: “Hitman, a kopasz, tetovált tarkójú bérgyilkos alakja fogalommá vált a játékvilágban.” Szövegben: Az új rész a Blood money. Az igazán profi bérgyilkos hidegen, számítóan öl, precízen és elegánsan végez áldozataival. A játékprogramot nagyrészt magyarok írták, fantasztikusan jó zene kíséri, amit szintén magyarok játszanak.

Arról lapzártáig nem érkezett  hírünk, hogy az alkotók kaptak-e már kinevezési ajánlatokat  magasabb államigazgatási funkciókba.

*

Nyári programok miatt egy ideig nem írok bejegyzéseket.
Az alkalommal élve, emlékeztetek az “Asszociációk” blog régebbi leírására, amely teljesebb körű, mint a fenti címben olvasható lakonikus változat:

Itt régebbi eszméket, cselekvési és érzelmi irányzatokat állítok szembe mai, mulandó, de élő gyakorlatunkkal. Ettől új ismeretet várok, ami elősegítheti a szabadság körének tágulását. Az asszociáció nemcsak gondolatok társítását jelenti, hanem másokhoz, az ő cselekvési mintáikhoz való társulást is. Érdemes együtt alkalmazni a derűs, olykor ironikus távolságtartással, disszociációval, ott, ahol ez indokolt.

*

 Thackerayitalo|2006. szept. 23.

Nemrégiben  Thackeray szavaival jellemeztem a közéleti szereplők egy típusát, mondván, hogy hasonlít egy bizonyos Osborne úrhoz, aki:
„Szentül hitt abban, hogy minden, amit tesz, helyes…” Hiszen:  „Mindig szilárdnak lenni a maga igazában, mindig elõretörni, sohasem kételkedni – nem ezek azok a nagy képességek, amelyekkel a butaság megszerzi vezetõ szerepét a világban?”  (Thackeray: Hiúság vásá
ra)Kisebb dialógust is folytattunk a bejegyzésről.

comment 1. : a Thackeray idézet hatalmas (sic)
comment 2.(saját): Thackerayt száz év múltán is olvasni fogják, a mai funkcionáriusokra már tíz év után  sem fognak emlékezni.A fent idézett csak egy kis része a könyvben található számtalan, mesteri pontossággal körvonalazott diagnózisnak. Ízelítőnek tekinthető. A könyvrõl, annak mostani megjelenése kapcsán jegyzi meg G. István László költõ (NSz. szept.21.), hogy egy kiábrándult társadalom kiábrándító kórképérõl mutat be szatirikus produkciót, a vásári mutatványok  komolytalan módján. „A könyv mégis ettõl a komolytalanságtól, az öngyûlölet felszabadító humorától lesz hideglelõsen komoly.” A posztmodern illúzióvesztés elõképét is felismerhetjük benne, a kiábrándító társadalomrajzból magunkon is röhögve okulhatunk. A karrier, az érdek, a torzult emberi viszonylatok  a patetikus látszatoktól megfosztva tárulkoznak fel. A magam részéről ehhez hozzá teszem, hogy az író  kisebb-nagyobb kollektív önutálatra buzdítja a XIX. század elsõ felében Angliában befolyásos és a befolyást vagy legalább annak látszatát megszerezni akaró rétegeket. Lehet, hogy a XXI. századi Magyarországon erre  nincs szükség. Vagy talán mégis szükség van rá?
 *

 Inkvizíció és Formanitalo|2006. nov. 12.

Vatikán és Komintern témájú bejegyzésemben (itt) összehasonlítottam a két globális intézmény szervezõdési elveit. Maga az eszmevilág egészen más dolog, mint kifejezésének intézményi kerete. A bejegyzés csak az utóbbival foglalkozott.

A további szervezeti összehasonlításhoz ajánlatos kibõvíteni az idõhorizontot. A Vatikán helyett az Egyházi Állam, a Komintern helyett a proletárdiktatúra egész idõszakát kell szemügyre venni.

Így már összehasonlítható a  struktúra következõ eleme: az inkvizíciós eszköztár. Azt még korábban megírtam, hogy a kommunista elnyomó gépezet tömegesen alkalmazta az inkvizíció módszereit. Mert, csakúgy, mint az Egyházi Állam régen és az Újkor elsõ évszázadaiban, csak a félelem, a rettegés segítségével vélte megtarthatónak a maga hatalmi monopóliumát.

Örömmel fedeztem fel ugyanezt a párhuzamokban gondolkodó elemzést Milos Forman legutóbbi interjújának szövegében. (Nsz. 11.11.) Mint mondja, Goya-filmjének központi figurája egy inkvizítor. Erre pedig  az inkvizíció huszadik századi megfelelõje ihlette a szerzõt. Az ávós módszerek és az egykori egyházias elnyomás közös vonásairól hallva, mind a szocialista, mind a vallásos  eszmevilág hívei közül bizonyára többen támadva érzik meggyõzõdésüket. De Forman, mindkettõre utalva, hozzáteszi: „nincs olyan ideológia… amellyel ne éltek volna vissza.”  

A vallásos fundamentalisták által hatalomra segített neokon politika is megkapja tõle a magáét. Napóleont idézi, aki hódításra küldött katonáinak azt mondta, hogy majd felszabadítóként üdvözlik õket. Ugyanezekkel a szavakkal küldte a katonákat Irakba Bush és Cheney.

Ezek a Goya szellemei címû film társadalmi vezéreszméi.
Vezéreszmékbõl persze még nem lesz alkotás. Jó lenne már magát a filmet látni.

*

 

Buddhista ateizmus italo|2006. nov. 19.

Korábban bejegyeztem egy görög mentor szavait a buddhizmus néhány eredeti hittételéről. Most az egyik legnagyobb szakértő, Glasenapp: „Az öt világvallás” c. könyvéből idézek. Kevés számú saját észrevételem zárójelben olvasható.

Buddha  a  barátságos együttérzést  a maitrí-t tartotta a legfontosabb erkölcsi és vallási magatartásnak. Ez nem ugyanaz, mint a későbbi szeretet-tan, jóllehet vannak azonos vonásaik. “A buddhista ‘maitrí’ a minden szenvedélytől megszabadult bölcsnek a világtörvény felismeréséből fakadó jóakarata…” Kizárja a harag, vagy gyűlölet érzését “ugyanakkor a keresztényeknél mindkét szenvedély igen jól megférhet a szeretet mellett.” Az utóbbi vallásra az emberek iránti jóakaraton kívül jellemző  “a más vallásokkal szembeni fanatikus harci kedv”, a máshitűek örök kárhozattal fenyegetése is. A szerző tucatnyi döntő helyet idézi az evangéliumokból, amelyek a harc és engesztelhetetlenség hangulatát fejezik ki. (Mivel ez a kettősség a buddhizmusból hiányzik, utóbbit már csak ezért sem lehet összevegyíteni a domináns európai hitvilággal.)

Buddha nem kívánta megcáfolni kora hiedelmeit, amelyek rengeteg isten, félisten, ördög, démon, továbbá poklok, mennyek létezésére vonatkoztak. Azt tanította, hogy ezek egyike sem létezik örökké,  keletkeznek és elpusztulnak, akár az emberek és az állatok. Mindenen a világtörvény uralkodik. Az utóbbira alapozó indiai vallások, köztük az eredeti buddhizmus, “olyan világnézetet képviselnek, amely csak halandó isteneket ismer, és mit sem tud a világ örökkévaló uráról, végső konzekvenciájában tehát ateista.”

(Ezért sem lehet összehozni az ősi buddhizmust a monoteista vallásokkal. Aki elfogadja a buddhizmust, holott tagad mindennemű ateizmust, egymással inkompatibilis hiteket próbál egyeztetni. Buddha persze türelmes…semmit sem erőltet, azt sem, hogy a hívők konzekvensek legyenek.

Ami pedig az ateizmust illeti, annak ugyanolyan sok válfaja van, mint a vallásosságnak. Ha akár az előbbinek, akár az utóbbinak a buta válfajait propagálják, ezt az olvasott emberek jó része, nagyon is érthető módon, elutasítja.)

*

Várszegi Asztrik és Spinoza

italo|2006. dec. 25.
Várszegi  Asztrik, Hajba Ferenc kérdésére,  a többi között ismerteti a kereszténység megjelenésének társadalmi hátterét, az osztályok eltérõ helyzetét. “…Természetesen volt középosztály és voltak rabszolgák is. Elsõ olvasatban tehát nekik szól Jézus tanítása, az új rend meghirdetése: az igazságot, igazságosságot megelõzi a jóság, mely újjáteremt, helyreállítja a teremtés elveszített rendjét, biztonságát.” (NSZ, 2006. 12.23.)
Ennek értelmében az igazság nem állítható be, úgy, mint egy abszolút, mindenek felett álló erkölcsi kritérium. Spinoza a XVII. században egy másik témát fejteget: a jóságot az emberek jólétének elõmozdításán itéli meg, de az igazságnál az õ számára is van fontosabb. Mit tart az ígéretek teljesítésérõl?
“…sem az ész, sem a szentírás nem tanítja, hogy valamely ígéretet minden esetben meg kell tartani.” “…Éppígy a legfõbb hatalom is köteles megszegni szavát, ha olyasvalamit igért másnak, amirõl utóbb  az idõ vagy az ész kiderítette vagy látszólag kiderítette, hogy kárára van az alattvalók közös jólétének.” (Politikai  Tanulmány, III.17.§) Ez az állami élet céljából is következik: “ez ugyanis nem más, mint a béke és az élet biztonsága.” (P.T., V. 2.§) Mindezt a mai hivatalosság is így vallja. A 17. századi bölcselõ írásából azonban  ez az oldal is megkaphatja a magáét:“A polgárok elõtt mindent titokban intézni, s mégis azt várni, hogy ne ítélkezzenek rólunk hamisan, s ne értelmezzenek mindent kedvezõtlenül, a legnagyobb oktalanság.” (P.T. VII. 27. §)Várszegi Asztrik fenti nyilatkozatával párhuzamosan interju jelent meg Schweitzer J. fõrabbival. Az utóbbit azért nem idézem, mert nem tartozik e bejegyzés tárgyához. A témához csak lazán kapcsolódik az is, hogy annak idején Spinozát az akkori hitközség kiátkozta. Mégis megemlítem, mint ahogyan a Galilei szenvedéseit okozó pápai önkényrõl is megemlékeztem. Mindkettõ a történelem része.
*

italo|2007. júl. 4.

 

Kambüszész tanítja gyermekét.

– És mi a legbiztosabb módja, hogy kedvező helyzetbe kerüljünk az ellenséggel szemben?
– Nagyon nehéz dolgot kérdezel, fiam. De jól jegyezd meg: álnoknak, alattomosnak, csalónak, hazugnak, tolvajnak, rablónak kell lenned, minden módon felül kell kerekedned az ellenségen, csak így kerülhetsz kedvező helyzetbe…Az is elég, fiam, ha alkalmazod az embereken azokat a fogásokat, amelyeket eddig kis állatokkal szemben gondoltál ki.

– Dehát akkor miért tanítottatok…mindennek az ellenkezőjére?
– Értsd meg hát végre: barátaiddal és honfitársaiddal most is úgy kell viselkedned, ahogyan tanultad.

 
*
 

italo|2007. szept. 6.

 

Nyitott értelmû embert a szokványtól eltérõ nézetek is érdeklik.

A címben jelzett elemzés Zarathustra, Mózes, Jézus, Mohamed próféciáiban szereplõ kijelentésekre terjed ki. (Whizkid aláírással az everything com címen jelent meg). Reálisnak tekinthetõ, vagyis valaha létezett történeti személyek által kapott sugallatokról szól. Az európai hitvilág alapjait érinti.

A bírálat részben arra vonatkozik, hogy a hívõk számára az egyik fõ forrás a nevezett próféták szava. Kijelentésük arról, hogy kijelentés történt. Õk maguk mondják azt, hogy isteni kinyilatkoztatást hallottak. Saját tévedésük, félreértésük, téves érzékelésük lehetõségét a vízionáló próféták kizárják. Õk maguk elhitték azt, amit a látomásuk tárgya közölt velük: hogy Istennel beszéltek. A hívõk a magasabb szintû kijelentésrõl az azt missziósan közvetítõ embertõl értesülnek. Nekik is ki kell zárniuk a próféta téves érzékelésének, hibájának lehetõségét. A vallási meggyõzõdés azon alapszik, hogy elhiszik egy ember szavait, a szavak viszont tévesnek is bizonyulhatnak, ami elõbb-utóbb ingataggá teszi a meggyõzõdést és a hozzá kapcsolt erkölcsöt.

A bírálat másik vonulata arról szól, hogy a szakrálisan tisztelt könyvek a kijelentett elveken alapuló vallásos meggyõzõdést egyedi, idõhöz és helyhez kötött eseményekkel is alá kívánták támasztani.  Megtörtént dolgokat részben, vagy egészében tévesen, hibásan írhattak le, a narratíva másik része pedig mûvészien megformált hitlegenda, hitrege, vagyis fikciós jellegû volt. Amikor a hitet történetek támasztják alá, a történetekrõl pedig kiderül, hogy tévesek, vagy mesések, a bizonyosságot keresõ hit könnyen meginog. Vele inog a valláshoz kötõdõ morális meggyõzõdés is.

A klasszikus buddhista a fentiek helyett azt tanácsolja, hogy az ember ne isteni kijelentésre és ne történeti esemény, (például az elsõ emberpár bûne) miatti szenvedésre alapozza a meggyõzõdését. Azt a szemléletet terjeszti, hogy az egyéni szenvedésnek elsõsorban az egyén életfelfogása és gyakorlata az okozója. Az ebbõl kivezetõ útat határozott magatartási normákkal jelöli ki. Ezek betartása a leginkább igényes etikai követelményeket is kielégíti, anélkül, hogy ehhez bármelyik említett vallás embertõl különbözõ lényeit kellene segítségül hívnia. Magasrendû erkölcsöt hirdet és gyakorol, amihez nincs szüksége a teista  hitvilágra és annak metafizikai elképzeléseire.

*

Harminc évvel a halála után megemlékeztem Vladimir Nabokovról. Részlet:

A “Baljós kanyar” egy közösségi jelszavakkal operáló balos diktatúra képe. A hatalomhoz jutott terroristák elrabolják az ellenfél, Krug professzor fiát, hogy az apát kegyetlen lélektani zsarolásnak vessék alá. Minden eszköz alkalmazását megengedettnek tartják. Mint azok az ultrajobb terroristák, akik az életrajzi Nabokov antikommunista apját megölték, mert nem volt eléggé szovjetellenes.

HozzászólásokEddig 9 komment érkezett ()
1. Kinga (látogató)  2007. 12. 25. 16:32

Je, ez mokas egybeeses, mert hogy en nem tudtam az evfordulorol, de most neztem ujra a Kubrick-mozit… Biztos valami telepatia vagy valami ilyesmi 🙂

2. onagyz 2007. 12. 25. 17:09

 “Na most: ha a helyzet így áll, akkor a Nabokov iránt érdeklődő kedves olvasó bújjon cipőbe, ballagjon le az Írók Boltjába, olvassa el, vagy még jobb, ha megvásárolja a mostanában piacra került Ex Symposion 51-et, amely folyóirat Nabokov életét tárja fel olyan kedvcsináló koncentráltsággal, hogy aki eddig még a főműnek tekintett Lolitán sem küzdötte át magát, kedve támadjon (pl. a Móricz-Csibe-Nabokov-Lolita-párhuzam).”

*
A Pnyin professzort recenzálva estem vissza Nabokovba, igaz, csak a Lolitát ismertem.
irok.terasz.hu/onagy.zoltan/index.php?id=2382

3. Kinga (látogató)  2007. 12. 25. 19:51

 Ha nekem szolt a fonti, akkor en mar regen tul vagyok Nabokovon is, vagyis nem vagyok tul, mert nagyon szeretem (a nyelvezet! a nyelvezet! igaz, en eredetiben olvastam, marmint azokat a regenyeit, amit mar eredetileg is itten irt angolul), bar igaz, ami igaz, nekem sosem a Lolita volt a nagy kedvencem, hanem a Pale Fire es utana az Ada or Ardor. Csak utana a Lolita. Mar ha regenyeirol beszelunk.

A Kubrick-film pedig ugye, mas mufaj. (Es sem mufajaban, sem pedig a Kubrick-eletmuben nem a legjobb, hat, ez is igaz.)

4. Kinga (látogató) 2007. 12. 25. 20:10

Most el is olvastam a #2 kommentet :), ugyhogy latom, nem nekem szolt, mert Irok Konyvesboltjarol beszelt. Bocs, kisse korai karacsony delelott van meg itten 😀

5. onagyz 2007. 12. 25. 20:18

 Kinga, könnyű annak, aki eredetiben olvas, ha úgy tartja kedve.

A magyar könyveket Pap Vera-Ágnes fordítja, a szakemberek szerint pazarul.

6. italo (szerkesztő) 2007. 12. 25. 23:30

 Kedves Kinga, Onagyz, örülök, hogy olvashattam e tanulságos észrevételeket.Megértem N.-t, aki számára egy regény csak annyiban létezik, amennyiben esztétikai gyönyörűséget nyújt. Utálja a tanító célzatú prózát. Kalapáccsal esne neki Balzacnak, Mann-nak. Utóbbit én azért nem tenném, dehát én csak egy júzer vagyok.

Az alkalommal élve, boldog új évet kívánok nektek és blogtársainknak.

7. Kinga (látogató) 2007. 12. 26. 5:47

onagyz, nem oly konnyu, marmint Nabokovot 🙂 Sztem vilagszinvonalu muforditoink vannak egyebirant, erre akkor jottem ra, amikor elkezdtem konyveket duplan olvasni, elkepeszto, tenyleg.

Kosz a jokivansagokat, nektek is hasonlokat, nekem mar van 😀

8. onagyz  2007. 12. 26. 8:47

 Kinga, a fordítók figyelik (és nem kifejezetten szeretik) egymást, ennek ellenére egy másik angol fordítótól olvastam a rövid bekezdést Pap Vera-Ágnesről, hogy pontosan megtartja Nabokov körmönfont mondatait, nem egyszerűsít, nem teszi olvasóbaráttá (ami gyakori), “bizonytalanságait”, széttartó, sakkozó elmefuttatásait is.

Azért jegyeztem meg, mert ha egy fordító hasonló nyelvterületen dolgozó másikról nyilatkozik, az nem így történik.
Boldog új évet nektek.
*
Italo, járok majd hozzád.
Üdv.

9. italo (látogató) 2007. 12. 26. 11:52

Örülök, nagyon szívesen látlak.

*

Következtetés Kelet-Ázsia vizsgálatából

italo|2007. dec. 9. |4 komment

 
Az európai ember önmagát hozza nehéz helyzetbe, ha nem számol India, Kína és más távoli országok tapasztalataival és nem gazdagítja velük saját életmintáit. Akkor együgyűen gondolkodik és cselekszik ahhoz a planetáris tevékenységi pályához képest, amit be kell játszania. Más kontinensek főképpen angolszász többségű országai is osztoznak ebben a szemléletben. Ilymódon a fehér emberről van szó, a fehér ember szűk látóköréről.  Szűkagyúsága a gőggel jár együtt. Akkor kezdődött nála ez a lelki baj, amikor technikai, gazdasági és katonai fölényben volt más bőrszínű emberekkel szemben. Ha érdeke úgy kívánta, elnyomhatta őket és modern barbárok módján ezt meg is cselekedte.  Most viszont fokozatosan az ősrégi civilizációs tapasztalatokat öröklő Kína és India kerül gazdasági fölénybe. A fehér embernek, hogy a versenyben helyt álljon, tudnia kell az életről mindazt, amit a távol-keletiek tudnak. Átvenni nem muszáj, ismernie kötelező. Abból sem minden használható a számára, és a fehér embernek a kultúrájában nem kell indussá, vagy kínaivá válnia. De ha megőrzi a felsőbbrendűségi mítoszát,  barbár tudatlanságát, saját gőgje miatt a maga túlélési lehetőségeit csökkenti.
Hozzászólások Eddig 4 komment érkezett ()
 

Kedves italo !
Teljesen egyetértve Veled, az utolsó mondatodat a „fehér emberrel” kapcsolatban, így fejezném be: „… a maga túlélési esélyeit veszélyezteti”
A „fehér ember”- nek már korábban is voltak előítéletei a közel-, meg a távol keleti népekkel szemben és ezek általában meg is törtek ott. Most ez az előítélet fokozottan veszélyes.
Ahogyan a „fehér ember” Napóleon-, Hitler pórul járt lebecsülő magatartásával az orosz mezőkön, ugyan úgy más „fehér ember” is nagyon pórul járhat, ha hübele-balázs módjára viselkedik a jelenben és a jövőben a „nem fehér” emberekkel.

2. italo (látogató) 2007. 12. 09. 16:42

 Kedves Lord, minden fenti témában azonos a véleményünk. Köszönöm az észrevételedet.
 
Sziasztok Italo és Lord!

Csak most olvastam ezt a bejegyzést, mert az elmúlt napokban egy kicsi szabadidöm se volt.
Italo:
Szerintem helyesebb lett volna nyugati emberröl írnod “fehér ember” helyett, ugyanis például az indiaiak jelentös része is a fehér fajtához tartozik (indo-európai).
Lord:
Az oroszok fehér emberek. Söt, mint szlávok a nyugati emberhez tartoznak, bár a kultúrájuk már kicsit eltér a nyugati kultúrától. Az más kérdés, hogy a hadseregükben már Napóleon idején is lehettek Oroszország keleti területeiről származó ázsiaiak.

Italo, a bejegyzéseddel nagyrészt egyetértek, a “fehér” (vagyis nyugati) ember valóban gőgös, sőt arrogáns más népekkel szemben és folyamatosan összekeveri a civilizációt a kultúrával, az utóbbinak kisebb értéket tulajdonítva. A nyugati civilizáció hanyatlása hamarosan el fog kezdödni (vagy talán már benne is vagyunk) és az értelmes nyugatiak feladata lenne ebböl a pozitív dolgokat átmenteni, közben pedig (mint Te is írod Italo) a keleti kultúrákat minél jobban megismerni.

4. italo (látogató) 2007. 12. 12. 22:44

 Ardzsuna, örülök, hogy egyetértünk, kisebb részleteket még lehetne pontosítani. Pl. az indo-európai – nyelvi meghatározás, nem etnikai. Ami a gőgöt illeti, az bizony a nyugati fehérek között is érvényesül. Lenézik egymást, pl. a németek az olaszokat. Hát a lengyelek? És akkor itt vagyunk mi, magyarok.

A nyugati ember fölénye voltaképpen a gyarmattartó gőgje volt, a gyarmatokból viszont főképpen az uralkodó elitek húztak hasznot. Az elitek pedig évszázadokon keresztül a saját nemzetük szegény rétegeivel is gőgösen, sokszor embertelenül bántak.

*

 

Advertisements